Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Tizenöt🍀

A telefonom monoton rezgésére ébredtem. Mogorván a fejemre húztam a párnámat, ám a zúgás nem akart abbamaradni. Félig még szenderegve, idegesen az asztalom felé nyúltam és pár másodpercnyi sikertelen tapogatózás után szerencsére megtaláltam a készüléket és azzal a lendülettel ki is nyomtam a hívást. Már éppen azon voltam, hogy még visszadőlök pár órára, mikor kissé hunyorogva észrevettem, hogy a képernyőn a többiekkel közös csoportchat lámás profilképe díszeleg. Hirtelen kíváncsi lettem, ezért erőt vettem magamon és egy ásítás kíséretében álmosan megnyitottam az ablakot. Mikor betöltött, megpróbáltam visszapörgetni a beszélgetés kezdetére, azonban ez lehetetlennek bizonyult, hiszen szét volt spamelve az egész. Nem volt erőm végigolvasni a több száz üzenetet, így csak átfutottam a kis buborékokba írt mondatokat. Mikor már azt hittem, nagyjából végeztem, megint elkezdett csörögni a telefon én pedig elégedetlenkedve beléptem a hívásba. A hangos, enyhén akadozó általános hangzavar kellemetlenül csapta meg a még nem teljesen éber énemet, miután sikerült csatlakoznom. A netem nem volt túl gyors, azonban néhány másodperc elteltével mindenki sorra megjelent a kis képernyőn.
– Jó reggelt, álomszuszék! – szólalt meg elsőnek Casey. Mellette Elisa mosolyogva integetett, miközben szorosan Casey-nek préselődött, hogy ő is beleférjen a képbe.
– Én sem vagyok általában friss, ha erőszakosan felkeltenek az álmomból, na de te Martin – nevetett Cara az oldalán Ryan-nel a másik ablakban, hiszen hétvége lévén ők ezúttal is hazautaztak.
– Ne is mondjátok, srácok – mosolyodtam el és beletúrtam a szénakazalra emlékeztető sötétbarna hajamba, hátha segítek valamennyit a helyzeten. Nem jött össze. A miniatűr képen még mindig úgy festettem, mintha félig kómában lennék.
– Na szólj a szobatársadnak is, hogy tolja melléd a képét a kamerába, hogy végre elmondhassuk az ötletünket – türelmetlenkedett Elisa enyhén szórakozottan.
– Mindjárt – sóhajtottam kelletlenül aztán elnéztem jobbra, ám Dávid ágya üresnek bizonyult. Ennek hatására nagy nehezen feltápászkodtam és elbotorkáltam a fürdőszobáig. Óvatosan bekukkantottam a helyiségbe azonban sem ott, sem a gardróbban nem akadtam rá a szőke fiúra.
– Nincs itt – jelentettem ki, miközben megkönnyebbültem visszahuppantam az ágyamra.
A többiek enyhén értetlen fejjel bámultak rám vissza. Láttam, hogy Cara már éppen mondani akar valamit, mikor hirtelen megjelent egy negyedik kis ablak is a képernyőn, amin egy szálkásan kidolgozott, ütemesen mozgó férfi felsőtest tárult elénk. Rögtön ezután hallottunk egy puffanást, majd Dávid eltorzult ábrázata tűnt fel egy pillanatra, mígnem pár másodpercnyi recsegés után sikerült úgy elhelyeznie a telefont, hogy az tökéletes szögből mutassa őt. Éppen az edzőteremben kocogott egy futógépen, miközben a pólóját már valószínűleg régen elhagyta valahol.
– Cső – köszöntött minket enyhén lihegve, de levakarhatatlan vigyorral az arcán – Azta Marty, nem semmi fejed van – vihogta el magát, mire én bosszúsan megforgattam a szemem.
– Na, most már mindenki akadjon le arról, hogy hogyan nézek ki és halljuk az ötletet – néztem Casey-re a telefonomon, pedig tudtam, hogy ő nem látja ezt a célzást.
– Köszönöm – bólintott egyet komoly képpel a lány, de aztán megenyhült az ábrázata – Az a helyzet, hogy a régi szobatársunk meghívott minket Elisa-val a házibulijára jövő hétvégére és azt mondta, vihetünk bárkit, szóval...
– Szóval gondoltuk el kéne mennünk közösen – fejezte be a mondatot a barna hajú lány izgatottan mosolyogva.
– Uuu király! – lelkesedett Cara, Ryan pedig egyetértően bólogatott mellette.
– Tőlem mehet – vonta meg a vállát Dávid enyhén erőlködve, aki időközben már leszállt a futópadról és elkezdett súlyzózni. Lassú, erőteljes mozdulatokkal emelgette a pirosra festett fémdarabot, miközben megtalálva a lehető legelőnyösebb szöget, próbált olyan fejet vágni, mintha egy fotózáson lenne. Azonban még neki sem sikerült teljesen eltakarnia az erőfeszítés jeleit az arcáról.
– Én is benne vagyok – bólintottam.
– Na ide figyelj selyemfiú, most vagy trécselj tovább a barátaiddal vagy eddz normálisan, de ne foglald a helyet feleslegesen, mert valaki itt tényleg kondizni jött! – hallottunk meg hirtelen egy tompa, enyhén szakadozó, mély férfihangot a vonal túlsó végéről. Dávid arcáról azonnal lefagyott a vigyor.
– Tessék?! – csattant fel eszeveszett fejet vágva, aztán hallottuk, hogy valamit visszaszól, de látni már csak a térdét láttuk, hiszen közben leengedte a telefonját. Pár döbbent másodperc után aztán teljesen megszakadt a kapcsolat, belőlünk pedig egyszerre tört ki a röhögés.
– Ez mégis mi volt? – szólalt meg Ryan nevetve rázva a fejét.
– Mondjuk én nem hibáztatom a palit... Amilyen pózokat bevágott tényleg úgy nézett ki, mintha éppen valami szexoldalon stream-elné magát – visított Cara, mi pedig megbotránkozás helyett csak tovább röhögtünk a beszólásán, hiszen teljesen igaza volt.
Miután kellően kinevettük és kibeszéltük magunkat, Casey-ék kiléptek a hívásból, majd Ryan-ék is elköszöntek, én pedig újra egyedül maradtam a szobában. Már szinte furcsa volt a csend. Elkezdtem felöltözni és hirtelen azon kaptam magam, hogy arról filozofálok, hogy vajon Dávid összebalhézott-e a taggal, és ha igen, akkor lett-e valami baja, és ha lett, akkor hogyan kéne ellátni a sérüléseit, ha visszaér. Aztán rájöttem, hogy már megint barmi fura gondolataim vannak, ezért gyorsan megmostam a fogaimat és a könyvtár felé vettem az irányt, hiszen hirtelen egy megmagyarázhatatlan kényszer tört rám, hogy elolvassam annak a cikknek a végét, amit előző alkalommal nem fejeztem be. Persze valahol mélyen tudtam, hogy csak elmenekülök. Az elmém egy kis szeglete tisztában volt vele, hogy nem tudnék higgadt maradni, ha sérülten látnám visszajönni, ám ez a gondolat még az előtte lévőnél is jobban megijesztett, ezért gyorsan ki is vertem a fejemből és pár perc múlva már arra sem emlékeztem, hogy valaha ilyesmi az eszembe jutott.