Álomvilág

19/2. Fejezet

"Még hallottam egy szót; szeretlek. Ezt a szót örökre megfogom jegyezni. "

Futottam az erdőben. Az ágak össze- vissza csapkodták az arcomat.
Nagyon rég óta mehettem, de Lunát sehol se láttam.
Zajt halottam. Elhúztam egy nagy bokornak az ágyait, és Luna tárult elém ahogy fejjel lefelé lógott egy fáról. Nyújtózkodozz felfelé, hogy eloldoza magát, kevés sikerrel.
Ha nem ilyen helyzetbe lettünk volna, már rég röhögtem volna.
Odaszaladtam a fához és eloldoztam.

- Rose! Istenem. Annyira sajnálok mindent!- sírt és megölelt.

- Mi történt?

- Cs.. csak azt hittem, hogy ő jó. Neem látszódott rajta, hogy rosszat akarna. Én sajnálom.- rázkódott a válla.

- Semmi baj. Nem tudhattad.- nyugtattam.- Tudod mit mondott?

- Mit?- húzódott el tőlem, és letörölte a könnyeit.

- Azt, hogy szeret.- mosolyogtam el halványan, és még jobban elkezdtek folyni a könnyeim.

Lunával egy ideig nem mentünk vissza, vagyis ő nem engedett engem.
Egy két óra múlva már sétáltunk visszafelé. Féltem, hogy mit fogok látni a barlangba.
A bejárat előtt Luna egy kicsit megszorította a vállamat bíztatás képen.
Nagy levegőt vettem, és beléptem.

A bútorok össze vissza voltak. Az asztal szét volt törve, és pár üveg is. Aaront sehol se láttam, de Zack tiszta véresen feküdt a földön.

- NE NE NE NE.- rohantam hozzá sírva.

Megnéztem a pulzusát, és egy kicsit fellélegeztem. Lunával felraktuk az ágyra, és leszedtem róla a pólóját, amíg a barátnőm előszedte az elsősegély dobozt.
Kiszedtem belőle a szükséges dolgokat, és próbáltam elállítani a vérzését. Mikor az sikerült bekötöttem a kezét, és a fejét.

- Ahjjj Zack. Nem hagyhatsz itt.- beszéltem hozzá, miközbe folytattam az ápolását. A könnyeim csak úgy folytak. Nem győztem letörölgetni.- Én is szeretlek. Remélem hallod. Csak élt ezt túl.

Hát gyereket. Én úgy érzem, hogy ez a sztori egyre rosszabb lesz. Szerintetek is? Adjatok valami életjelet. :]
Ui: MINDENKINEK UTÓLAG BOLDOG KARÁCSONYT
:*