20. Fejezet

1.2K 140 6
                                    

"- Én is szeretlek. Remélem hallod. Csak élt ezt túl."

Nem szerettem volna elaludni, mert tuti akkor jött volna vissza Zack.
Luna már visszament és nekem is azt kellett volna.
Befeküdtem mellé és ráfeküdtem a mellkasára. Remélem jól van.

* Luna Szemszöge *

Minden az én hibám. Ha nem vittem volna el Aaron-t a barlangba, akkor Zack nem lenne a halál szélén és Rose se lenne ennyire összetört.
Mikor felkeltem hulla voltam. Chris nem értette, hogy mi a bajom, de csak egy legyintéssel lerendeztem . Tudta, hogy hazudok, de inkább rám hagyta.
A munkahelyemen is pocsékul éreztem magam, és a főnököm is hazaküldött.

*Zack szemszöge *

Kiestem az ágyamból, mikor felkeltem. Alig kaptam levegőt. Anya mikor meghallotta, hogy levertem a tankönyveimet az éjjeliszekrényemről azonnal jött fel. Mikor meglátott, már tárcsázta is a mentőket. Az után már nem emlékeztem semmire.

*

Mikor kinyitottam a szemem fehérség vett körül. Három darab doki volt bent a teremben. Mindannyian egy lapot néztek, és úgy láttam, hogy eléggé törték a fejüket. A másik két doki kiment és a harmadik pedig felém fordult.

- Szép reggelt Zack. Egyszer már találkoztunk. Steve White vagyok.- mutatkozott be. Odasétált az ágyam mellé és a papírokat egy asztalra rakta. A széket maga alá húzta és komolyan nézett rám.- Jól van?

- Mondhatni.- húztam el a számat

- Szóltam már a feleségemnek. Felébreszti Rose-t és bejönnek. Mi történt magával?

- Köszönöm. Nem tudom. Csak rosszul lettem és nehezen vettem levegőt. Azt utáni dolgokra r nem emlékszek.- húztam el a számat.

- Nos fiam, az a helyzet, hogy nem tudjuk mi bajod van.- vakarta meg a fejét.- Megvizsgáltunk, de semmit nem láttunk rajtad. Szédülés lehetett azért, mert lement a vérnyomásod.

Persze, hogy nem tudja. Ami az Álomvilágban történik, azt ott is marad.

- Mikor mehetek haza?

- Holnap. Egy- két vizsgálat és kész.

- Rendben. Köszönöm.

- Ez alap, ha már a lányom barátja vagy. És úgy látom már itt is vannak.

És tényleg. Rose és Liz az ajtóban álltak.

* Rose szemszöge *

Arra keltem fel, hogy anya rázogatta a vállam.

- Rose. Roseee.- keltegetett

- Ébren vagyok.- motyogtam

- Apád most hívott. Zack a kórházban van.

Azonnal felugrottam és elkezdtem öltözködni.

- Köszi, hogy szóltál.- erőltettem fel egy mosolyt.- Indulunk?

Annyira rosszul érzem magam. :(
Sanálom, hogy ilyen későn hoztam a részt. Remélem tetszik
Hagyjatok nyomot magatok után.
By: SziL.

ÁlomvilágWhere stories live. Discover now