27. Fejezet

1.1K 120 8
                                    

"Idegen környéken hajtottunk. Egy aranyos kis házikó mellett álltunk meg. "

Épphogy levettük a sisakot, egy kislány szaladt ki. A haja két oldalt fel volt fogva és egy virágos kis ruhát viselt. Az arcán pedig egy hatalmas mosoly terült szét. Zack a kezembe nyomta a saját sisakját, miközben leszállt a motorról. Felkapta a lányt és megpörgette a levegőbe. A kislány nagyokat kacagott, mikor Zack végig puszilgatta az arcát.
Zack nevetve rakta le és megfogta a kezét.

- Emily be szeretném nekem mutatni a barátnőmet, Roset.- mondta, miközben lesegített a járgányról.

- Szia.- köszönt félénken, és a bátya háta mögé araszolt.

- Szia királylány. Rose vagyok.- guggoltam le elé, erre még jobban elbújt.

Zack megfogta a kezem és elkezdett befelé húzni.

- Megjöttünk.- kiabált, mikor kinyitotta az ajtót.

Egy mosolygós nő jött ki a konyhából, nyakában egy kötényel és egy fakanalat tartott a kezében. Nagy lendülettel a fia nyakába ugrott. Egy cuppanós nyálas puszit nyomott az arcára, amit ő nagy lendülettel le is törölt. Gonoszul mosolygott az anyjára és viszonozta. Most a nő törölte le.
Nevetve figyeltem őket. Rám néztek, és Zack a kezemnél fogva magához húzott és átkarolta a derekam.

- Anya, be szeretném mutatni Rose-t. Rosie, ő itt az anyukám.

- Üdvözlöm Mrs. Collins.- intettem egy kicsit a kezemmel.

- Ácsi.- tartotta fel a kezét komolyan- Utálom, mikor magáznak a fiatalok. Könyörgőm, nem vagyok még 40 éves. Hívj csak Marynek.- mosolygott rám.

- Rendben. Bocsánat Mary, de mi ég?- szagoltam bele a levegőbe

- O bakker.- kapott a fejéhez és már rohant is vissza a konyhába

- Kell segíteni, vagy elmehetünk fotózni?- kiabált utána Zack

- Megoldom. Egy óra múlva kaja.

Zack felfutott a szobájába és a géppel a kezében jött vissza. Átkarolta a vállam és úgy léptünk ki a házból.
Csinált rólam képeket, aztán nagy nehezen nekem is átadta a gépet, így róla is készült pár.
Egy óra múlva már a házukban voltam és ettem a finom húslevest.

Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam részt. :(

ÁlomvilágWhere stories live. Discover now