Ne nézz kérlek! (ÁTÍRÁS ALATT)

Ártatlan vagyok!

Azzal hátat forditott nekem.
-Öltözz mostmár!

Hát kénytelen voltam öltözni. Elég nagyok voltam rám a ruhák de mellegen tartót.

- Kész vagyok! - mondtam majd Kiji elé álltam.

Már nem féltem annyira tőle de azért a távolságot megtartóttam.

Jól alaposan megnézet majd igy szólt:
-Oké menjünk! - azzal elindult az ajtó felé én meg csak mentem utána.
- Most haza foglak kisérni. - jelentette ki.
- Nem szeretném hogy megint bajba kerülj.

Jó érzés hogy valaki félt. Szüleim sosem féltettek öket csak a munka és a pénz érdeklik.
Én meg csak élem aranyos ártatlan kislány szerepet.

Én csak mentem Kiji után de reggel volt és hirtelen a verekedős zord környék, kedves aránylag nem félelmetes hely lett.

- Mi történt itt? - kérdeztem Kijit.
- Hogy érted? - nézet rám mikor ballagot.
- Olyan csönd van és viszonylag normális emberek vannak itt. Este nem igy volt..- motyogtam.
- Ez nálatok is igy van. Csak te nemigen járkálsz esténkén. Mert te egy ártatlan egy lanyka vagy. - mosolyog.

Hmm. Nem válaszoltam rá. Nem is akartam csak hallgatam egész úton. Mert féltem.

Kiléptünk abból a zord helyről és már tudtam hogy hol vagyok. Biztonságban.

Szeretem volna már haza menni. Hiányzot az otthon melege.

Lépteim gyorsultak. Kiji már hátam mögöt volt.

- Hova sietsz ennyire? - érdeklödöt.
- Haza!- vágtam rá gyorsan.

-Messze vagyunk még? - kérdezte unot fejjel.

Kávézónál vagyunk. Meg álltam és felé fordultam.

- Idáig elég elkisérni..- néztem rá komolyan.
- Biztos?

Bolintottam.

- Rendben. Akkor menj, de vigyázz az úton. - kacsintott rám.

Ugy bement a kávézóba.