the kids in the dark |HU!larry™|

42

Szeretlek.

Szeretlek.

Szeretlek.

Harry ugyanolyan döbbent, mint Louis, vagy talán jobban.

Harry még SOHA életében nem mondta ezt senkinek, és neki se mondta soha senki, most mégis olyan ösztönösen jött.

Bárcsak visszavonhatná, nem biztos abban, hogy jó döntés volt ezt mondania Louisnak.

- Mi? -kérdez vissza Louis zavarodottan, elengedi az ajtót, és visszalép a fürdőbe.

- Csak... -kezdi Harry, olyan hülye volt. Oké, hogy Zayn és maga Louis is mondta, hogy kedveli őt. De az teljesen más. Bírni valakit, vagy szeretni. Ennek a szónak értéke van és nem lehet visszavonni. Ez csak kínos, mivel száz százalék, hogy Louis nem fogja mondani neki, nem mintha Harry elvárná, valójában ő csak azt akarta, hogy tudja.

- Mit mondtál? -kérdezi Louis, mintha kicsit félne a választól.

- Csak... hogy... mikor látlak újra? -nyögi ki Harry kínosan lehajtott fejjel, hátha ezzel megelégszik Louis. Az idősebb fiú közelebb lépked, ujjait Harry álla alá teszi, hogy felemelje a fejét. Louis ajkain egy apró mosoly van, ahogy közelebb hajol.

- Hamar -suttogja a szájába, mielőtt megcsókolná.

Harry ujjait Louis vizes hajába fúrja. Úgy érzi sosem akarja elengedni, ez az érzés minden alakalommal, mikor csókolóznak, egyre erősebb. Nem törődnek azzal, hogy lélegezzenek, sem azzal, hogy Harrynek mostanra már órán kéne lennie, csupán a pillanatot élvezik.

- Oké, oké, menned kéne -engedi el Louis lihegve.

- Már mindegy, nem? -von vállat Harry.

- Nem, azt kell mondanod, hogy most engedtek ki, senki nem fogja leellenőrizni -mondja Louis, még mindig tartva Harry arcát. Most olyan minden, mint pár nappal ezelőtt. Újra az a biztonság... az otthon érzés.

- Vizes vagyok -vigyorodik el Harry.

- Ez nem meglepő, ha a pincéből jössz. Ha jó helyre mész be, úgysem fognak visszaküldeni.

- Kösz, ez megnyugtató.

- Siess - Louis egy újabb gyors csókot ad Harrynek, majd ellép tőle, útat engedve neki.

Harry nehéz szívvel hagyja ott, de tényleg nincs kedve ismét a pincében tölteni, akár csak egy órát.

Az a baj, hogy hiába jött ki, még mindig nem tudja, merre vannak az órák, mármint néhány termet már megjegyzett, de még mindig gyenge és a feje egyáltalán nem tiszta.

Egy fiatal őrbe szalad bele az egyik saroknál.

Ne! Csak ezt ne!

- Nem kéne órán lenned?

- De, de igen, azt keresem. Most engedtek ki a pincéből, és nemtudom merre kéne mennem -magyarázza Harry, mire olyat tapasztal, amit még sosem, az őr összevonja szemöldökét, és bólint.

- Egy csoport az udvaron van, kimehetsz mondjuk oda -gondolkozik el az őr. Mindenre gondolt, csak arra nem, hogy ez az őr SEGÍTENI próbál, hogy hova menjen.

- Öö köszönöm!

- Nincs mit! -bólint az őr. Harry még pár pillanatig összevont szemöldökkel bámul rá.

Hát ez fura volt.

Ma valamiért olyan dolgok történnek, amik nem megszokottak, és még csak délelőtt van.

Az udvar felé sétál, vagyis a kapuhoz, amin ki lehet menni. Meglepően nem áll ott őr és az ajtó nyitva van.

Harry már nagyon rég járt kint a szabad levegőn és az idő nagyon jó, pedig még csak január eleje van.

Élvezi a lágy szellőt és a napot. Viszont mielőtt nagyobb bajba keveredne, gyorsan odasétál az órára, és leül egy padra, egy random fiú mellé, már csak ott van hely. A tanár odalépked mellé, csak hogy odaadhasson egy papírt és egy tollat.

- A téma a szabadság -veti oda, és már ott sincs. Harry csak annak örül, hogy nem büntették meg, pár perc késésért.

Oldalra pillant a mellette ülő fiú papírjára, ami majdnem tele van írva, pedig még csak maximum 5 perc telhetett el.

Harry is elkezd írni, mit gondol a szabadságról. Pár perc elteltével, érzi, hogy a mellette ülő fiú befejezte és őt nézi. A fiatal fiú zavartan leteszi tollát.

- Még nem láttalak -mondja halkan a másik fiú.

- Én se láttam sok mindenkit -von vállat Harry, tekintetét a papírra szegezi, nem szeretne bajba kerülni, azzal hogy beszélget.

- De én figyelek az emberekre -hajol közelebb az ismeretlen fiú. Harrynél sokkal idősebb lehet, biztosan 20 elmúlt.

Na jó, ez kezd furcsa lenni. Harry mindig megérezte, hogy kiben bízhat meg, ez a képessége csupán Louisnál ment csődbe, őnála nem volt biztos semmiben. De most, ennél a fiúnál veszélyt érez. Olyasmit, amit egyik más diáknál se. Lehet, hogy nem véletlenül volt üres a hely mellette.

- Elfelejtetted felírni a neved -mondja a fiú furcsa hangsúllyal, mire Harry nyel egyet, és bólint, de ahelyett, hogy felírná, csak folytatja a fogalmazását.

Nagyon zavarja, az érzés, hogy a fiú figyeli őt, Harry még csak az arcára se mer pillantani. Hosszú percekig próbálja figyelmen kívül hagyni, aztán átpillant a teleírt papírra. A fiú kézírása meglepően rendezett, egy fiúhoz képest. Nick. Ez áll névként.

Nagyon kellemetlen az állandó, átható nézés, Harry szédülni kezd.

Mielőtt akár rájöhetne mi ez, félrehajolva hány. Nincs igazán semmi a gyomrában, de az öklendezés folytatódik. Megalázó és fájdalmas. A tanár úgy csinál, mintha nem venné észre, Harrynek pedig könnybe lábad a szeme.

Egy kéz simul a hátára.

- Szerencséd van, ma itt van az orvos - mondja a fiú, a hangja magas, az érintésétől Harrynek ismét hánynia kell, de már semmi nincs, ami kijöhetne.

- Elkísérhetem az orvoshoz? -kérdezi Nick hangosan, a nőtől.

- Vigyed -legyint érdektelenül.

- Ne! Nem akarok -nyögi Harry, de alig tud beszélni, így hangja nem jut el a tanárhoz.

- Shh -kel fel Nick, Harry hátát simogatva. Harry hiába próbál ellenkezni túlságosan gyenge.

Nick szinte viszi Harryt, aki teljesen rá van kényszerülve a segítségére.

A félelem egyre nagyobb, ahogy ott hagyják a többieket, és senki nincs, aki segíthetne rajta.

- Nem lesz semmi baj -suttogja ijesztően megnyugtató hangon Nick. Harrnek pedig már sírni sincs ereje.

- Hol van az orvos? -kérdezi Harry elhaló hangon, mégis kétségbeesetten.

- Én tudom, csak nyugodj meg.

Nicknek biztosan nincsenek jó szándékai, éppen elrabolja őt, és nincs semmi, amit tehetne ellene, olyan érzés, mintha be lenne drogozva.

Tehetetlen.

Louis.

Miért nem jött Louis vele?

Harry egyetlen reménye, hogy Louis nem ment órára, szóval talán a folyosókon sétál.

Bár miért tenné ezt!?

Minden erejével Louisra gondol.

Louis, kérlek!