Be my Jagiya - J-Hope ff. [~Befejezett]

18. Rész - Ice Cream Cake

Ayo Baes!
Itt van a kövi rész, pont úgy mint az õszi szünet.
Mi is lenne jobb annál, hogy egy hetet úgy tölt az ember,
hogy még az iskola vagy csak a tanulás felé sem néz,nem? 😊
Egy nagy szöszt!
Persze hogy szünetre kell adni a legtöbb házit és
persze, hogy szünet utáni héten fog mindenki dogát iratni
Végül is miért ne tanuljunk pihenés helyett, nem!?!😣
Eh. Remélem tetszik a rész és akinek szintén egy csomót kell
tanulnia, az küldjön kommetben egy ✋ emojit😭
Jó olvasást!💞💞

xXSunnyXx

-Kérnék egy csokisat meg egy málnásat majd egy sztracsisat. Az első kettőt egy tölcsérbe kérném és szeretnék rá olyan színes cukorkákat is. -mondtam izgatottan.
-Ja és tejszínhabot is tegyen rá légyszíves. -csillogó tekintettel meredtem a fagyikiszedő kanálra, ami meglepő precizitással kanyarintott le a fagyikből tökéletes gömböket formálva belőlük.

Hoseok csak kuncogott viselkedésemen és mikor feléfordultam kérdőn, de még mindig ugyan olyan boldogan, csak mosolyogva rázta meg a fejét majd közelebb vonva magához nyomott egy apróbb puszit a szám sarkába.

Meglepődve néztem bele sötét íriszeibe, melyekből áradt a szín tiszta szerelem. Kissé idiótán nézett ki azzal az idétlen mosollyal az arcán és a cseppet borzos hajával, de nem érdekelt hisz épp úgy nézett rám, ahogy még soha senki és igen, RÁM nézett úgy nem pedig a mellettünk lévő fagyikra vagy a mogorva eladó lányra. Én is visszamosolyogtam egy tipikus EunMi féle bárgyú vigyorral, mire elnevette magát.

-Hé! Bocsi hogy megzavarom a romantikát, de áll a sor és senki sem kíváncsi arra hogyan olvadoztok egymástól. Fizessetek, aztán menjetek szobára. -kalimpált előttem az eladó csaj az egyik fagyival.

Két méteres távolságra ugrottunk egymástól és megszeppenve vettük el egyenként a fagyiinkat, majd siettünk el onnan. Mikor már hallótávolságon kívül voltak kitört belőlünk a nevetés. Úgy vonaglottunk a park közepén, mint a hínárok, közben lejtve egy valahol talán táncnak nevezhető valamit.

-Nah jó.... mielőtt még ... elejtjük, szerintem fagyizzunk. -lihegtem miközben köhögtem párat. Lehet nem is volt olyan vicces a szituáció, de Hobi nevetése folytatásra késztetett és azért fájt utánna a torkom vagyis inkább kiszáradt.

Bólintott egyet mosolyogva, majd az egyik padhoz araszoltunk és igyekeztünk fagyit enni. A gond csak az volt, hogy míg nekem ez a művelet simán megoldható volt, addig Hobinak már nem épp volt ilyen egyszerű dolga. Keze most a szokásosabbnál is jobban remegett és kishijján le is ejtette a jeges édességet.

Látszódott rajta, hogy kezd elmenni a türelme. Egye idegesebben csillogtak mélybarna íriszei és félő volt, hogy földhöz vágja a tölcsér tartalmát. Mielőtt ez még megtörténhetett volna gyorsan közelebb csúsztam hozzá és kivettem a kezéből.

-Ne! -nyúlt utánna, de elemeltem annyira, hogy ne tudja elérni. Mivel, ha megint jöttem volna a "nem baj" szövegeimmel, akkor valószínűleg csak rosszabbul érezni magát, ezért elhatároztam, hogy elterelem a kezéről a figyelmét.

-Nem adom vissza ugyan is ezt már vagy ezer éve megakartam csinálni. Láttam instán egy ilyen képet, ahol a csaj eteti a fiút fagyizáskor és olyan szépnek és romantikusnak nézett ki. Szóval kötelességed megcsinálni velem ezt, ha már olyan sok pillanatot elrontottál. -mondtam hangosabban magyarázva, hogy biztos beleivódjon az agyába.

Eleinte csak kérdőn meredve rám próbálta összerakni az elhangzottakat, majd mikor (gondolom) fölfogta, édesen elmosolyodott és közelebb csúszva nyalt bele a fagyiba. Vigyorogva ettem az enyémet és tartottam neki míg ő folyamatosan mosolygott.

-Szóval elrontom a pillanatokat? -kérdezte egy édes mosollyal az arcán miközben tovább evett.

-Igen. Mindig benyögsz valamit és így soha sincs egy meghitt pillanatunk sem. -mondtam elgondolkodva, mire csak felkuncogott.

Mi ez a nagy nyálasság? Ma szinte csak mosolyogni tud rám.

-Akkor igyekezni fogok több romantikus pillanatot alkotni, hogy boldog légy. -nyomott egy puszit az arcomra és evett még egy kis fagyit, ami már lassacskán elfogyott.

Nem tudtam mi történt vele. Olyan idiótán viselkedett... mármint enyhén pozitív értelemben. Mosolygott egyfolytában mint egy tejbetök. Ha ránéztél tudtad, hogy nincs a földön hanem szinte a fellegekben jár. Szöges ellentéte volt annak a Hoseoknak, aki még az indulásunkkor reszketve pillantgatott mindenfelé.

Ennyire nagy hatással lenne rá a fagyi és a park?

Gondolataimból hangos ropogó hangok szakítottak ki. Ijedten kaptam tekintetem Hoseokra, aki jóízűen ropogtatta a tölcsért. Az enyém már szinte folyékony lett annyi ideig várakoztathattam.

-Min gondolkodtál? -kérdezte morzsás szájjal , mire nekem is muszáj volt elmosolyodnom.

-Mi? -kérdeztem vissza mikor már egy ideje nem válaszoltam csak "idiótán" bámultam. Lehetséges ez is ragadós.

-Min gondolkoztál? -nevet fel.

Édes, jóságos rozmaringos szegfű. Hogy lehet valakinek ilyen szép a nevetése? Hogy lehet ilyen gyönyörű arca... hogy lehet ilyen szép Hobi?

-É.... én... -makogtam magamra se ismerve. Lelassult minden és mint akinek homály telepedett az agyára néztem őt ki valósággal tündökölt.
-Csak....., hogy milyen szép vagy. -fordítottam el zavartan a fejemet.

Nem tudtam mi van velem. Pedig mások számára is egyértelmű lett volna. Hoseok nem mozdult. Tudtam, hogy engem néz, de én képtelen voltam odafordulni, így csak megettem a maradék tölcsért. Mikor lenyeltem az utolsó darabot is ő előrébb dőlt én meg ijedten kaptam felé a fejem.

Centik választották csak el egymástól az orrunk és ő megint mosolygott. Megszeppenve pislogtam rá várva a következő lépést.

-EunMi. -mondta ki picit rekedtesen a nevemet, mire megborzongtam, bár abban a szellő is közrejátszott, mely az arcomba fújta a hajam egy részét. Remegő kezekkel tűrte el szerteágazó tincseimet a fülem mögé, de megállt és szépen ráfektette tenyerét az arcomra, amibe bele is simultam egy kicsit.

Egy apróval előrébb döntötte állkapcsát, s ezzel az ajkaink is érintkeztek. Csak egy nagyon hosszú szájra puszinak mondhatnám, de bennem olyan hatást kelltet mint aki egy halom alkoholt nyakalt be. Szinte mindent elfelejtettem és csak ő volt meg az ajkainak lenyomata a számon. Mindenem bizsergett és komolyan úgy néztem ki mint akit fejbe vágtak egy serpenyővel.

-Szeretlek EunMi. -mondta hirtelen, mire elkerekedtek a szemeim és "kijózanodva" bámultam rá. Kezei ekkor már az enyémeket ölelték körül.

Ezért lett volna ilyen idióta? Mert szerelmes... belém? És én is ezért voltam is ilyen fura hirtelen, mert az a bizonyos rózsaszín köd rászállt az agyamra?

Míg Hoseok már kezdte azt hinni, hogy én teljesen lefagytam vagy épp az elutasító válaszon gondolkozok, én egy aprót sikkantva ugrottam rá, s csak izmos karjainak köszönhetjük, hogy nem estünk le a padról. Úgy csókoltam ahogy csak tudtam. Néha letértem a szájáról és az arcára vagyis.. inkább az egész fejére helyeztem papagáj puszikat, amiket ő csak nevetve fogadott.

-Én is szeretlek Jung Hoseok. Te idióta aki ellopta a szívemet. -mondtam a szemébe és szorosan öleltem meg mire ő is visszaölelt.