Be my Jagiya - J-Hope ff. [~Befejezett]

27. Rész - Cold Breeze

Ayo!❤
Remélem örültök az ötlet menésemnek. 😂😂
Ez már kicsit nyugisabb lett, de készüljetek
fel egy nagyon orvosi szövegre.
Nem baj ha valaki nem érti😂
Jó olvasást és
köszönöm az 5,66K megtekintést❤❤❤

xXSunnyXx

Csend volt ismét. Semmit nem lehetett hallani az egész házban, a néha süvítő őszi szélnek hangján kívül. Hobi valószínűleg az egyik erkélyre mehetett kiszellőztetni a fejét (,s ezzel együtt az egész házat is) így bizton állíthatom, hogy körülölelt a magány.

Végül még is csak neki láttam a szuflé csinálásnak, habár rendesen hányingerem volt még a csoki szagától is. Folyamatosan igyekeztem magamat nyugtatgatni azzal, miszerint jól cselekedtem. Viszont akárhányszor elkalandoztam, mindig azt hajtogatta a tudatalattim, hogy tönkre tettem a kapcsolatukat. Persze azonnal reagált is a másik felem, miszerint egy komolyabb károsodástól védtem meg a fiút (szerelmem) vagy éppenséggel a haláltól. Majd úgy is kibékülnek.

Lehet ezért lett a művem amolyan "sajnálatsüti", amit Hoseoknak vittem fel, mikor már kihűlt picit. Úgy véltem, hogy elég időt adtam neki a szellőztetésre és már én is kezdtem picit fázni, így jobbnak láttam valahogy becsalogatni a hidegről. Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, hogy aztán egy kis keresgélés után végre megtaláljam a hideg forrását.
Nem is tudtam, hogy Hobinak olyan hatalmas az erkélye, hogy még egy asztal és egy hintaágy is ráfér. Halkan megkocogtattam az erkélyre nyíló ajtó üvegét, ezzel is felhívva magamra a fiú figyelmét. Rám nézett ugyan, de csak egy biccentéssel jelezte, hogy mehetek.

Túl sok volt neki az új információ.

Még nekem is, pedig én mondtam. Óvatosan letettem a tányért egy kisebb asztalra, majd picit vonakodva helyeztem le nemesebbik felem a hintázó ágyra. Hideg volt, mi az hogy, de Hobi jelenléte melegséggel töltötte el a testem és zavaromnak hála még az arcom is égett.

-Csináltam sütit. -mondtam félénken és kicsit vékonyabb hangon mint terveztem, ezért meg is kellett köszörülnöm a torkom.

-Csoki Szuflé a neve. Sajnos nem találtam fagyit vagy tejszínhabot, de azzal lenne az igazi. -fogtam meg ismét a tányért melyen az édesség pihent.

-Kéred, vagy megeszed máskor? -igyekeztem valamit kicsikarni belőle. Kész megkönnyebbülés volt, mikor elvette a kezeim közül és egy kis gondolkozás után a villájával kimert egy picit a folyós részből. Keze még mindig remegett, de valahogy sokkal nagyobb nyugalommal töltött el, hogy a megfelelő kezelés után ez is vissza fog állni a rendes kerékvágásba.

Óvatosan helyezte ajkai közé a falatot, majd picit nyammogva rajta elismerően bólintott és folytatta az evést. Észre sem vettem, hogy mennyire idegesen vártam, hogy véleményt nyilvánítson, de jó sok levegő távozott tüdőmből a pozitív feedback-nek köszönhetően. Míg ő evett, addig én a kertet kémleltem, melyre Hoseok szobája nézett. Eszembe jutott, hogy még csak egyszer próbáltam ki a medencét, s akkor is majdnem megfulladtam hála a kedves fiúnak, ki volt szíves a víz alá rántani. Hosszú volt a nyár még is olyan kevés dolgot csináltam közbe.

Mondjuk ha úgy vesszük lett barátom, egy szipi-szupi luxus házban takaríthattam, megmentetten egy fiút a meghalástól és örök foltot hagytam egy anya és gyereke kapcsolatán. Hínnye de menő vagyok. Elmosolyodtam a bolond gondolkozásmódomra, majd sóhajtva egy aprót néztem az eget, mely kicsit beborult. Itt biza eső lesz. Felettünk még úgy ahogy tiszta volt az ég, de a távolban már rendesen szürkült minden.

-EunMi... -szólalt meg hirtelen Hobi, aminek köszönhetően megrezzentem egy picit. Kérdőn fordítottam felé a fejem és bár ő nem nézett rám, még is kíváncsian vártam a kérdését vagy azt amit mondani akart.

-Most.. Pontosan mi is történt bennem?- kérdezte, s igyekezett jól válogatni a szavait.

-Mármint.. Te voltál egyetemen és úgy tűnt értesz is hozzá. -pillantott fel rám, mire csak elmosolyodtam és bólintottam.

-Nem tudom mennyire fogod érteni. De igyekszem elmagyarázni. -mosolyogtam, s belekezdtem.
- Nos. A Parkinsonnal diagnosztizált [szerk.megj.: bocsi, csak nagyon tetszik ez a szó XD] embereknek az egyik legismertebb tünete a remegés. Ez azért van, mert a szervezetükben nincs elég dopamin. Én azt hittem, hogy neked is Parkinsonod van a remegésed miatt, de mint kiderült nem. A gyógyszer amit szedsz az egyfajta neuroleptikum, ami az agyban lévő idegsejtek felszínén lévő dopaminreceptorokat gátolja, s ugyan olyan tüneteket okoz mintha nem is lenne a szervezettedben dopamin. Ezért a remegés. De szerencsédre a megfelelő gyógyszer választással visszafordítható ez. A többi mellékhatás meg nem volt olyan feltűnő. (Kivéve egyet) -fejeztem be rövidebben a beszédem.

-Mennyire volt érthető? -kuncogtam el magamat, mert mint egy űrlényre, úgy nézett rám.

-Fogjuk rá. -nevetett fel ő is.

-Szóval van egy bigyó ami kell a szervezetbe. A gyógyszer viszont azt az érzést kelti az agyban, mintha nem is lenne. Ezért remegett/remeg a kezem.-mondta el még rövidebben.

-Igen! -nevettem fel az egyszerűsített változaton.
-Máskor így mondom el. -kuncogtam tovább és ő is felnevetett.

-Akkor csak egy gyógyszer kell és visszaállok normálisra? -kérdezte közelebb kúszva hozzám, majd karját átlendítve fölöttem, s magához húzott.

-Eddig is normális voltál. -néztem rá összevonva a szemöldököm.

-De... Ahj, tudod, hogy hogy értem. -sóhajtott fel.

-Te! -ütöttem rá egyet a mellkasára.

-Jól van na! -nevetett fel, de én elkezdtem ütögetni.

-Még hogy normálissá! -löktem egyet rajta, mire röhögve dőlt el egy kicsit.
-Te eddig is normális voltál!

-EunMi fejezd be. -igyekezett lefogni, de én meg ki akartam verni belőle a hülyeséget. A végén úgy kötöttünk ki, hogy míg Hobi félig elfeküdt én keresztbe lógtam le a hintaágyról.

-Abbahagytad? -kérdezte kicsit lihegve, mire megráztam a fejem.

-Én a normális énedbe szerettem bele. Igaz annak remegett a keze, de akkor is abba szerettem bele. -néztem mélyen íriszeibe, mire elmosolyodott.

-Akkor "visszaállok egészségesre"? Így jó?-villantott egy féloldalas mosolyt, mire viszonoztam a gesztust.

-Igen. -bólintottam.
-Viszont kezd a vérem a fejembe folyni. -jegyeztem meg szórakozottan, így Hobi észbekapott és felhúzott függőleges pózba. Kicsit megszédültem ugyan, de még épp időben belekapaszkodtam a srác vállába, így nem borultam le az ágyról.

-Vigyázz Jagi, mert még bevered azt a helyes kis pofidat a padlóba. -ragadta meg a derekamat Hobi és mosolygott le rám.

-Chh. Értem te csak ne aggódj. Ennél hülyébb már úgy sem lehetek. -vontam vállat, majd felnevettem.

-Az biztos, viszont betegebb igen. Minek jöttél te ki ilyen hidegben egy sima rövidujjúba? Pabo. -bökte meg az arcom.

-Már megbocsáss! De valakinek jöttem a lelkivilágát ápolni. -fontam össze karjaimat a mellkasom előtt.

-Miről beszélsz? Én nem látok itt senkit, akinek valami lelki baja lenne. -nézett körül vicceskedve majd vissza rám.

-Menjünk be Jagi. A végén még megfázol a lelkivilágom miatt.-kuncogott fel, majd felkapott menyasszonyi pózba és bevitt a szobájába míg én szinte visítottam a nevetéstől.