Testőröm Védelmében

14. rész

Veronica a következő két napban elfoglalt volt, ezért nem igazán ért rá az Edgaros üggyel foglalkozni, pedig úgy gondolta, hogy lenne mit csiszolni rajta, de minden szabadidejét elvette, hogy levakarja Williamet a védtelen szobalányáról.
William kedvét nem lohasztotta le, hogy a lány állandóan megmenekíti Lucyt a karmai közül, sőt, kimondottan élvezte a macska - egér játékot, és bizton állította, hogy ha a kis szobalány nem is mondja, látszik rajta, hogy neki is tetszik.
Ez a kis "játék" miatt, fordult a kocka, és Roni loholt állandóan a férfi után, azt lesve, hogy mikor kell a lány segítségére sietnie.
Ám nem követhette Williamet mindig, valamikor aludnia is kellett. Viszont mielőtt elvonult volna szobájába, megbizonyosodott róla, hogy Lucy már nem kóvályog kint a folyosókon, hanem biztonságban van az épület azon szárnyában, ahová csak a cselédeknek van bejárásuk... csak arra nem gondolt, hogy a férfi - a védelem érdekében - mindenhova bemehet... ahová, csak kedve tartja.

- Messziről kerülje el a személyzeti szárnyat!

- Nem rémlik önnek, hogy a munkaidőmben nem hagyhatom el a helyemet? A végén még megöli valaki, aztán oda a pénzem.

Roni összefonta karjait mellkasán, felvonta egyik szemöldökét és a visszafojtott indulat miatt dobolni kezdett lábával a padlón.

- Jól van, jól van. Megígérem, hogy egész éjszaka nem megyek a személyzeti részleghez. Amúgy se vagyok annyira tapintatlan, hogy álmában teperjek le egy nőt.

- Remélem nem gond, ha ezt én most nem hiszem el.

- Nem az én bajom.

- Éjszaka többször is ki fogok nézni, és ha nem lesz a helyén, esküszöm, hogy elintézem, hogy kirúgják.

- Legyen úgy, ahogy ön óhajtja.

A férfi enyhén meghajolt a lány előtt, de csak is azért, hogy dühítse nemtörődömségével, hogy jelezze; őt nem érdekli, pontosan tudja, hogy neki van igaza.
A terv bejött, ugyanis Veronica dühében feltépte a szoba ajtaját és egy szó nélkül becsapta azt.
Elnevetgélt volna sikerén, ha egy jól ismert hang meg nem zavarja.
Headsetjéből halkan szólt az egyszerű utasítás, amit ő készségesen teljesített.

- Mr. Jonson! Munkára!

- Igen, Uram.

William elindult a hosszú folyosón, miközben reménykedett, hogy a kisasszony nem akkor méltóztatik kijönni hálókörletéből, hogy ellenőrizze őt, míg ő távol van, hiszen csak az apja kérését teljesíti, neki mégsem mondhat ellent. Az elnök fizeti, nem a lány.
Míg rótta a folyosókat, teljesen gondolataiba merült. Kezdte megkedvelni a helyet és az itt lakókat, már pedig ez az ő szakmájában nem jó dolog. Mindig igyekezett távol tartani magától mindenkit, mert munkái általában nem tartottak sokáig. Ha tehette, ezt is rég lerendezte volna, de valahogy itt nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő azt képzelte.
Nem tudott ezen tovább rágódni, mert a következő kanyarban, egy számára kedves személybe futott - szó szerint. - Ha nem kap a rémült lány után, az bizony hanyatt vágódott volna.
Azt a kezét, amivel elkapta Lucy derekát, szorosabban a test köré fonta és a kelleténél közelebb húzta magához.

- Nocsak, nocsak. Micsoda véletlen.

A lány nem mondott semmit. A férfi kezébe nyomott egy összehajtogatott papírlapot, és kihasználva annak meglepettségét, kiszabadult az erős kar szorítása alól és elfutott a másik irányba.
William kíváncsian nyitotta szét a fehér lapot, annak tartalmán pedig egyszeri átfutás után is azonnal elmosolyodott.

- Ez a lány a kezem alá játszik. Sajnálom szegényt..

Összegyűrte a papírt és zakójának belső zsebébe tömködte. Azt, hogy megtartja, vagy kidobja még nem döntötte el, hisz egy nap lehet, hogy szép emlék lesz ebből is.