Testőröm Védelmében

19. rész

Roni napokig nem tudott magával mit kezdeni. A napokból aztán hetek lettek végül egy szép kövér hónappá nőttek.
Williamen kívül nem akadt senki, akivel normálisan tudott volna beszélgetni, így amikor ő épp nem volt elérhető, szimpla önsajnálattal múlatta az időt. Úgy érezte, hogy teljesen egyedül maradt, a világ összefogott ellene, és hogy mindenki arra játszik, hogy belehaljon a magányba. Ez természetesen nem így volt, csak mindenkinek megvolt a maga "kifogása", amiért épp nem ért rá a lánnyal foglalkozni.
Elkeserítőnek találta a helyzetet, hogy egyedül William mellett volt képes mosolyogni... igazából lassan ott tartott, hogy a férfi nélkül képtelen volt bármire is.
Napjainak nagy részét a szobájában töltötte, leginkább azért, hogy véletlenül se kelljen összefutnia apjával... másrészről meg mivel úgysem volt kedve semmihez, minek mászkált volna? Azt a kis időt is, amit szobáján kívül töltött, Williamnek szentelte, ilyenkor általában lent sétáltak az udvarban.
Ha másra nem is, arra biztos jó volt az elmúlt két hónap, hogy lett egy új barátja. Amilyen döcögősen indult a kapcsolatuk, most olyan jóban vannak. Természetesen még mindig szívták egymás vérét, de ezek a szócsaták szimpla játékból történtek, nem méregből.
A férfi egészen megnyílt, és sok mindent mesélt Roninak. Többek közt a családjáról és az egyetlen élő rokonáról, a tizenhárom éves húgáról, akit az ő gondjaira bíztak, még három éve.

- De mond! Ha neked kéne gondoskodnod róla, hogy engedheted meg magadnak, hogy hónapokig máshol tartózkodsz? - Roni a kisgyermek korában felállított hintán ült és a térdeire támaszkodva nézte a hinta oszlopainak dőlt férfit.

- Ilyenkor a bejárónőmre van bízva. Százszázalékosan megbízom benne, úgyhogy nem félek rá hagyni a húgomat.

- Felelősségteljes.

- Miért? Szeretnél inkább te vigyázni rá? Ha úgy kívánod, ide hozathatom.

- Magaddal szúrnál ki; akkor már két nőre kéne vigyáznod.

- Csak egy nőre...

Veronica szemei már majdnem felcsillantak, ahogy a férfi kiejtette ezt a pár szót. Kis naiv...

- A húgomból előbb lesz nő, mint belőled - nevetett fel, a lány reménykedő arckifejezését látva. - Úgy hiszem jobb nevelést kapott, mint te.

- Át fogod értékelni a helyzetet, amikor annyi idős lesz, mint én. Már, ha addig életben marad szegény pára.

William nem tudott mivel visszavágni, így jobb híján a lány mögé lépett, maga felé húzta a hinta ülését és amilyen erősen tudta, meglökte azt. Kicsit túl lőtt a célon, ugyanis Roni nem volt felkészülve ekkora merényletre, nem kapaszkodott eléggé, így gyönyörűen hanyatt vágta magát és mire felült, még a hinta is fejbe vágta.
A férfi gyorsan megfogta az ülést, bár igen csak nehezére esett, mivel épp arra koncentrált, hogy ne fulladjon meg a nevetéstől.
Mikor végre leküzdötte röhöghetnékjét, a lány elé sétált és odanyújtotta kezét, hogy felsegítse a földről.

- Remélem jól szórakozol.

- Remekül. Ha ezt tudom, előbb elindítom a kamerát. Mond csak, nem akarod megcsinálni még egyszer?

- Csak utánad.

Veronica a hetek alatt kitanulmányozta, hogy hol van az a férfi azon pontja, amit, ha váratlanul megtámad, képtelen kivédeni. Bármily furcsa, ez a bal lábszára volt. Sosem gondolkodott rajta, hogy miért, amikor volt rá alkalma, kihasználta, és könyörtelenül megtámadta ezt a pontot.
Így tett ekkor is. Nem túl barátságosan, oldalirányból kirúgta a férfi lábát, mire az elvesztve az egyensúlyát és felborult.