Testőröm Védelmében

15. rész

Másnap reggel Veronica egy pillanatra nem emlékezett a történtekre, de a boldog tudatlanság hamar szertefoszlott. Nem engedte magának, hogy a rémület felül kerekedjen rajta. Összeszedte minden erejét, felvette köntösét és lement az étkezőbe.
Ott természetesen hatalmas nyüzsgés fogadta; az idősebb cselédek a dolgukat végezték, a fiatalabbak viszont megállás nélkül potyogtatták könnyeiket, az elvesztett társuk miatt.
Roni a nagy asztal egyik székére térdelt, és sarkaira ülve várta, hogy valaki észrevegye. Hosszas várakozás után végül egy ismeretlen kéz fogta meg egyik vállát, és a váratlan mozdulat miatt össze is rezzent.

- Nem akartam megijeszteni - vigyorgott leplezetlenül a férfi.

- Pedig sikerült.

- Sajnálom. Csak szólni szerettem volna, hogy hamarosan felhívom a szülőket, úgyhogy ha egy mód van, rá ön is készülődjön és szóljon a barátainak.

- Oké - oké.

Veronica visszaindult szobájába, és mivel nem akadt senki, aki tudna neki öltözetet választani, kénytelen volt saját ruhatárára hagyatkozni. Az ő szekrényében viszont csak a számára legkedvesebb ruhái voltak... semmi olyan, amiben vendégeket fogadhatna. Végül arra jutott, hogy a felnőttekkel valószínűleg ő nem fog találkozni, a barátai meg már ismerik a stílusát, úgyhogy minek zavartassa magát?
A fűtés miatt egészen meleg volt az egész épületben, ezért megállapodott egy fekete, ezüst feliratos, szaggatott aljú has pólónál és egy szintén fekete csőnadrágnál.
Mikor felöltözött egyenként felhívta barátait, és áthívta őket ellentmondást nem tűrve, azzal a szöveggel, hogy; életbe vágóan fontos... ami igaz is volt.
Időközben William is végig telefonált a szülők körében és sikeresen rávett mindenkit, hogy egy órán belül megjelenjenek a találkozón.
Így is lett, a családok kocsijai sorra hajtottak be a birtokra, és parkoltak le a főbejárat előtti aprókavicsos részen.
A férfi kint várta az érkezőket, és miután beértek az épületbe, útba igazította a fiatalokat, aztán elvonult a szülőkkel egy nyugodtabb helyre.
Miután mindenki helyet foglalt, William lassan belekezdett mondandójába.

- Mindenki eljött?

- Nem, Thompsonék szokás szerint nincsenek itt.

- De a fiuk - kezdett bele Kathylin - hogy is hívják...

- Noah - mondta higgadtan a többi szülő.

- Na, ő itt van.

- Jó, ő nem az én hatásköröm, vele a kisasszony beszél. Várjunk egy kicsit, hátha megérkeznek.

- Nem fognak. Akárhányszor volt összejövetel köztünk, vagy a gyerekek közt, sosem jöttek el, magasról tettek a fiukra - mondta Edgar.

- Így van, a gyerekek kicsi koruk óta ismerik egymást és egyszer sem láttuk, hogy szegény fiút bárhová is elkísérték volna - így a Menson anyuka.

- Jól van, igazából az a lényeg, hogy a srácok tudjanak róla. Önöknek azért szólok, mert mégis a gyermekeikről van szó.

- Ha már mindannyinknak tudnunk kell erről a titokzatos dologról, - lóbálta meg kezeit Kathylin - miért nem úgy mondja el, hogy a gyerekeink mellettünk vannak.

A szülők kíváncsian fordultak William felé. Mindenkiben felmerült már a kérdés, de nem tartották annyira lényegesnek, hogy rá kérdezzenek.

- Drágám, ne kekeckedj - fogta meg a nő kezét Edgar. - Biztosan oka van annak, hogy így lett megszervezve. Inkább hallgassuk meg, hogy miről szeretne beszélni.

- Köszönöm.

A férfi részletesen felvázolta az elnök lányának jelenlegi helyzetét, a merényleteket és az ezeknek köszönhetően felmerült problémát is. A szülők elborzadva hallgatták végig a történteket, és közben egy percre sem felejtettek el aggódni, mind a lányért, mind a saját gyermekeikért.
Természetesen aggályaiknak hamar hangot adtak, amit William nem győzött lecsitítani. Egyedül Edgar volt az, aki teljesen nyugodtan ült a kanapé szélén, könyökét a karfára támasztva, öklére döntve a fejét nézte szülő társait. A Menson szülők teljesen össze voltak zavarodva. Ők egyszerű emberek, sosem keresték a bajt, békésen éltek mindig, és nem tagadás most kissé megrémültek, hogy a fiaik bajban vannak. A Milton pár higgadtan hallgatta végig William monológját a veszély fennállásáról, de ahogy a végére ért, az apuka kissé kikelt magából, és örök higgadtsága ellenére ingerülten válaszolt mindenkinek, mindenre. Kathylin természetesen pánikolva kapkodta a fejét ide-oda, de aggodalma csak abból fakadt, hogy az ő egyetlen pici fiának ne essen bántódása. Nagy volt a zavarodottság, de William igyekezett kézben tartani a helyzetet.