Karjaid közt [Suga f.f] •BEFEJEZETT•

17.rész

Yoongi ült egy hófehér zongoránál öltönyben.
A koncert, 2014-ben, amikor tanárom helyett vele játszottam a négykezest. A záróvacsorán készült fényképek a zongora tetején megmosolyogtattak. Az egyiken csupa hab az orrunk, a másikon épp egy szőlőszemet dobok Yoongi szájába, majd a kép, ahol Yoongi elrontotta a csokiszökőkutat és elkerekedett szemekkel néz arra, és végül egy normális kép, ahol egymásba karolva mosolygunk.
-Emlékszel Jagi?-súgta fülembe.
-Emlékszem.- ültem le mellé.
Lejátszottuk a négykezest, majd összekulcsolta ujjaink. Szemei összezavaradottságot sugároztak. Szótlanul ballagtunk tovább.
Következőleg Seokjin állt ott, kezében jó pár polaroid képpel.
Amikor főzni tanított, legalább húsz serpenyő gyulladt ki. Ezek az esetek szerepeltek a képeken.
Hoseok következett, aki mindvégig plusz órákat adott nekem, ha szükségem volt rá. A nála lévő képen én nyújtottam, miközben ő a hátamra térdelt.
Letáncoltuk a Highlight reel-t, majd tovább mentünk.
Taehyung kezében egy fotóval énekelni kezdett. Pár héttel születésnapom előtt befejeztem a 11° írását, ezt énekelte.
A fotón ketten voltunk, ahogy a kottával kezünkben gyakorlunk.
-Taehyung hagyd abba.- nevettem szipogva.
Tovább énekelt. Zokogni kezdtem, mire átölelt és nagyot nyelve abbahagyta.
-Nélküled nem lennék boldog Unnie.
-Na, már úgyis midegy. Gyere, hadd sírjam le a sminkem.- tártam szét karjaim nevetve.
-Gyere tovább.-törölt le egy könnycseppet.
-2015. Emlékszel?- Kook-on sárga iskolai egyenruhája volt.
-Felnőttél Jungkook. Jövőre már huszonegy leszel.-ölelgettem a fiút.
És végül Jimin. Igen, hát Jimin. Aki szórakozásomat biztosította.
Videojátékoztunk, nyomoztunk, vásároltunk, játéktermekbe jártunk, erődöt építettünk egy boltban, bezártak minket egy boltba, az utcán leszólítottunk embereket.
Volt egy kép, ami erődünkről, utcán, játékteremben és egy, ami félhomályban készült. És a személyes kedvencem: egy bokor mögött hasalva távcsővel kémkedünk a NamJin páros után.
Újra bekötötték szemem.
-Hya~ Mikor vehetem már le?- panaszkodtam.
-Most.-oldotta ki Taehyung.
Szám elé kaptam a kezem. Ugyanaz a hely, ugyanaz a pokróc, ugyanaz az időjárás, ugyanaz a társaság.
Hülyeségnek hangozhat, de nekünk sokat jelentett.
A nap végére szinte elfelejtkeztem a Dologról, azonban egyértelműen, ez lehetetlen lett volna.
Könnycseppek százai többször szántották végig arcom, de a fiúk letudták boldogságkönnyeknek.
Mosolyogtam, hiába fájt. Mosolyogtam, hogy ne lássák.