Karjaid közt [Suga f.f] •BEFEJEZETT•

21.rész

Minah POV
A kanapén ültünk. Yoongi velem szemben, a többi fiú körülöttünk tengődött.
-Én…-vakarta tarkóját.-Sajnálom.- sütötte le szemét.
-Semmi gond, természetes, hogy így reagálsz.- mondtam nem túl magabiztosan.
-Bocsáss meg nekem Jagi.-pillantott fel.
-Nem kell bocsánatot kérned. Már elmondtam.
-Szeretsz Jagi?- ez is egy szokása lett, mindig ezt kérdezte.
-Ilyenkor nem.- nevetett fel Hobi, arckifejezésemen.
-Persze hogy szeretlek te idióta.
Yoongi felpattant a kanapéról, majd lehajolva hozzám, összeérintette orrunkat.
-Ez az idióta is szeret téged.- suttogta ajkaimra.
-Akkor jó.-kuncogtam.
-Mhmm.- morogta ajkaim ízlelgetve.
Többfelől hallhattunk "fúj" és "hú" felszólalásokat, de mi csak megmosolyogtuk.
-Ezek meddig bírják még?- kérdezte Jungkook.
-Megdöntik az eddigi rekordot!- nézte stopperét Taehyung.
Belemosolyogtunk a csókba.
Kezemet a Maknae arcába nyomtam, aki közelről bámult minket.
-Akkor szent a béke?- csapta össze tenyerét Seokjin.
Yoongi törökülésben ült a kanapén, én ölében.
Szinkronban bólintottunk, majd összenézve nevettünk.
Vaku villant, mire a fényképező személy felé fordultam.
Ahelyett, hogy lecsesztem volna Hoseokot, hogy mit keres nála fényképezőm, izgatottan szóltam hozzá.
-Majd mutatsd meg.
Felvonta szemöldökét.
Megfordítottam a fényképezőt és gyorsan lekaptam érdekes fejét.
Önfeledten kacagva mutattam a képet Yoonginak, aki hasát fogva nevetett.
Felpipiskedtem a kanapé tetején, mire Yoongi megemelt derekamnál, hogy elérjem a vékonyka kötelet. Felcsippentettem a több száz kép közé, majd agyamban elraktároztam az emléket.
Jól tettem. Tudhattam volna, hogy nem sokáig maradhat az életem így.
Végigszórakoztuk az estét, majd Yoongi felajánlotta; maradjak náluk. Nem vezethettem, így kénytelen voltam elfogadni.
-Szeretlek.- csókolt homlokon ágyában.
-Én is Yoongi.
-Fáj még nagyon?
-Nem.- mosolyogtam.
-Aludjunk. Holnap hosszú napom lesz.
-Jóéjt.
-Aludni akarok~- morgott szobatársunk, majd nevetve elcsendesedtünk.
-Jóéjt.- nyomott egy puszit arcomra, majd hangos szuszogásba kezdett.
-Jóéjt Hobi.-szóltam a szoba másik végébe, majd mivel az már aludt, halkat sóhajtottam.
-Neked is Joon.- suttogtam, majd az motyogott valamit.
Engem pedig szép lassan elnyomott az álom.
Másnap délután kettő körül ébredtem.
Yoongi karjai közt nem csodálom.
Fejembe fájdalom nyílallt, majd átcseréltem az átázott kötést, bevettem egy fájdalom-csillapítót és megettem számomra készített reggelit.
Késő estig táncoltam termükben, gyakorolva eddigi koreográfiáink. Legnagyobb erőfeszítést új dalomba fektettem azonban.
Kinyomtatott kottáim nézegettem, majd amikor eluntam a várakozást, a konyhában foglaltam le magam.
Készítettem süteményt;a kedvencüket. Éjfél körül hazaértek, leverten, idegesen és feszülten leginkább.
Egyikük sem szólt egy szót sem. Lezuhanyoztak, és bedőltek ágyukba.
Kétségbeesett voltam.
Mint mindig.
-Srácok nem esztek?- kérdeztem megremegett hanggal.
Szinte egy emberként rázták meg fejük, majd inkább távoztam szobájukból.
Biztos rossz napuk volt.- vígasztaltam magam.
Beszélgetni kezdtek.
-Mikor mondjuk el neki?- hallottam tompán mosogatás közben.
Csak hozzám nem szóltak.
Kezem megállt, a tányér majdnem kicsúszott kezemből.
Választ azonban már nem hallottam.
Lezuhanyoztam, majd bebújtam Yoongi mellé.
Karjai közé bújtam, mire hátat fordított.
Szemeim megteltek könnyel, majd egy nagyot szipogva én is hátat fordítottam neki.
Kezem után nyúlt, majd összekulcsolta övével és elaludtunk.