18.rész

1.5K 124 0
                                    

Yoongi POV
Öt hónap. Ennyit mondott. Ennyi telt el.
Azt mondta, szünetre van szüksége, elutazott.
Közeledett a tél, semmi hír róla. Mamája kétségbeesett.
Minden testrészem rá emlékeztetett, hihetlenül beleszerettem.
Egész álló nap hajam piszkáltam, Minah ujjait akartam tincseim közt érezni.
Tarkómhoz, nyakamhoz értem, ajkait akartam ott érezni.
Fülemben suttogó hangját hallottam.
Ajkaimat rágcsáltam, néha még el is sírtam magam.
És egy nap az ablakon kibámulva egy kocsi gurult bejárónkra. Kiszállt a kocsiból, beütötte a kódot és elindult a bejárat felé.
Nem tudtam, hogy képzeletem játszik-e velem, vagy tényleg ő az. Megváltozott. Egy sötétkék szettben volt, haja dúsabb lett, volt benne egy kevés szőke.
Kitártam előtte az ajtót.
-Szia.- piszkálta maga előtt leejtett kezét.
-Szia.
Csend.
-Gyere beljebb.- invitáltam.
-Nem sok időre jöttem.
Sóhajtott egyet, majd leültünk a kanapéra.
-Hideg van, miért nem öltöztél fel?- néztem végig rajta.
-Mondanom kell valamit.-vágott közepébe.
-Hát mondd.- tettem fel kezem flegmán.
Mérges voltam? Igen. Szomorú? Igen.
-Én… nagyon sajnálok mindent. Hogy itt hagytalak minden szó nélkül…
-Tényleg? Én nem emlékszem semmi ilyenre.- játszottam a hülyét.
-Hallgass meg Yoongi.- sírta el magát.
-Milyen okom van rá?
-Megöltem a gyerekünket érted?!? Ezért húztam el a francba! A faszomba is már az egésszel!- kiáltott zokogva.
-Hogy mit… mit csináltál?- suttogtam.
-Azon a rohadt estén terhes lettem tőled. Nem…Nem álltam készen az anyaságra, ezért abortusz mellett döntöttem. Ahányszor rád néztem… Ő jutott eszembe.
-Minah ez nem jó vicc.- nevettem szánalommal hangomban.
-Nem az.
-Nem hiszek neked.- nevettem fel.-Ha csak ezért jöttél, mehetsz is.
-Hát jó. De gondolj csak vissza. Ha emlékszel még a rosszullétemre, akkor ez megmagyarázná a hányást.- kezembe nyomott egy fotót hátuljával felfelé, majd kiviharzott a dormból.
Remegő kézzel megfordítottam, egy ultrahangfotó volt.
Két ujjam közé fogva forgattam, hol a dátumot, hol a képet nézve.
2017,05,03
서준 (Seo-jun)
Min Seo-jun
Térdem felhúzva zokogni kezdtem. Volt egy fiam. Apa lehettem volna. Felmentem stúdiómba.
Meggondolatlanul vettem elő a telefont, és mivel Minah nem vette fel, hangüzeneteket rögzítettem neki.
Dühösen ordítottam a készülékbe.
-Soha a rohadt életbe ne lássalak többet ebben a kibaszott városban!
-Soha, megértetted?!?
-Egy önző ribanc vagy Bang Minah. Egy kurva.
-Csak a hírességem kellett igaz?!?
-Egyszer lássalak meg…
Ezekhez hasonló szavakkal illettem a lányt.

Karjaid közt [Suga f.f] •BEFEJEZETT•Where stories live. Discover now