A U R O R A || A király szeretője [16+]

20. - S Z Í V T E L E N

A következő pár nap maga volt a pokol. Babbie a barátnőjével, Ameliaval csomagolta össze a legszükségesebb holmikat egy utazóládába. A két lány kétségbeesetten várta a híreket Jeffreyről. Minden apróbb zajra felkapták a fejüket, majd igyekeztek megnyugtatni egymást, hogy minden rendben lesz. Megbíztak egy fiatal szolgálólányt azzal, hogy ha bármit hall, azonnal jelezzen nekik. Este nyolc óra tájában a király emberei megérkeztek a szökevénnyel. A lány izgatottan nyitott be Babbie szobájába és rögtön beszélni kezdett:

- Megtalálták. Élve hozták a kastélyba, mert találtak nála valamit, ami érdekes lehet a király számára. Többen azt pletykálják, hogy ez a bizonyos dolog egy szerelmeslevél a királynőtől, de azt is hallottam, hogy egyesek szerint lopott pénz és ékszerek voltak a táskájában. A király maga akar beszélni vele erről a... valamiről.

- Nekem végem! - rogyott le Babbie idegesen az ágyra.

- Hé, nyugodj meg, drágám! Ne sírj, ne sírj, kérlek!

- Ön talán tud valamit erről a dologról? - kérdezte gyanakodva a lány.

Babbie gyorsan felállt majd a szolgálólány markába nyomott egy aranypénzt.

- Most pedig menj és ne szólj erről senkinek, jó?

Pontosan abban a pillanatban két őr lépett be a szobába. Nem szóltak egy szót sem, csak két oldalról közrefogták Babbiet és kihúzták a szobából.

- Mi ez az egész? Engedjenek el!

De hiába kiabált és kapálózott, a férfiak mintha észre sem vették volna. A szituáció ismerős volt a lány számára. Ettől a gondolattól kirázta a hideg. Az őrök a király dolgozószobájába vitték őt, ahol Robert hatalmas mosollyal az arcán köszöntötte.

- Drágám! Tudom, hogy már egyszer elbúcsúztunk, de ma este különös dolog történt. Megláttam valamit, ami beindította a fantáziámat veled kapcsolatban. Van fogalmad róla, hogy mi lehet ez? - kérdezte vidáman.

- Nem tudom - felelte a lány nyugodtan.

Ekkor Robert megemelte a kezét és egy hatalmas pofont adott neki. Babbie kis híján elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant, de végül sikerült talpon maradnia. Nagyon sajgott az arca és biztos volt benne, hogy a férfi hatalmas tenyere durva nyomott hagyott maga után, de nem szólt egy szót sem.

- Megkérdezem újra, Babbie. Tudod, hogy mit találtunk a mi drága festőnknél?

- Már mondtam, hogy nem tudom - válaszolta.

Ekkor a király idegesen megszorította a lány vállait és teljes erőből a falnak lökte.

- Hogy képzeled? - kérdezte undorral a hangjában, miközben lehúzta a nadrágját. - Először megtagadod tőlem, Anglia királyától a testedet, aztán egy utolsó kis senkinek pedig készségesen odaadod magad. De ez neked nem elég, te ezek után a szemembe is hazudsz. Hát milyen ember vagy te?

Babbie a falhoz simulva sírt.

- Én nem tudom, miről beszélsz. Soha nem voltam hűtlen hozzád.

Robert ettől csak még idegesebb lett, és a kezét erélyesen Babbie nyakára tette.

- Még egy hazug szó és esküszöm, megfojtalak! - üvöltötte, miközben a lány szoknyája alá nyúlt. A keze továbbra is a nyakát szorította, miközben erőszakosan belényomta a férfiasságát.

- Örülj neki, hogy nem egy forró vasrudat dugtam fel neked, te undorító szajha! Azt is megérdemelnéd! - kiáltotta, miközben egyre durvábban mozgott a lányban, akinek száját minden mozdulat után fájdalmas sikoly hagyta el.

- Bárcsak jobban fájna! Legalább annyira, mint amennyire megérdemled!

Babbiet az ájulás kerülgette. Rájött, hogy mennyire erőszakos ember a király és hogy soha nem szabadott volna közel kerülnie hozzá.

- Szívtelen vagy. Gyűlöllek - nyögött fel minden erejét összeszedve. Robertet ez sem állította le. Nem tudott tisztán gondolkodni. A keze egyre erősebben szorította a lány nyakát, míg el nem élvezett.

- Én is gyűlöllek téged - mondta, majd elengedte Babbiet, akinek elernyedt teste hangos koppanással ért földet. Elájult. A férfi még mindig nem vezette le teljesen a benne felgyülemlett feszültséget, ezért még egyszer erősen belerúgott a lány testébe. Ezt többször is megismételte, de rájött, hogy ez semmit nem segít.

- Őrség! - üvöltötte. - Hozzátok be a festőt. Azonnal!

Az őrök engedelmesen bevitték a foglyot, akinek kezeit egy kötél fogta szorosan össze.

- La Rosa úr! - köszöntötte negédesen.

- Felség - bólintott erőtlenül Jeffrey.

Aztan megpillantotta a földön fekvő lányt, akinek gyönyörű arcán és nyakán a király tenyérlenyomata éktelenkedett, vállai pedig bekékültek a szorítástól.

- Mit tett, maga őrült?

- Ez a te hibád, la Rosa. Te festetted le őt meztelenül.

- Ennek semmi értelme! Ezért bántotta Babbiet? Ő nem tehet róla, nem is tudott az egészről!

- Persze, ő is tagadta. De engem nem tudtok átverni. Na most, két választási lehetőséged van. Vagy a Towerben fogsz megrohadni, vagy azt teszed amit mondok és szabadon távozhatsz. Válasszon!

- Mit kellene tennem? - kérdezte nyugtalanul. Jeffrey nem akart börtönbe kerülni, ezért elhatározta, hogy akármit kér a király, megteszi.

- Tedd a magadévá, most. Hadd lássam, milyen volt az az éjszaka, amikor a festmény készült.

Jeffrey sírva a lány felé indult és letérdelt elé.

- Sajnálom, Babbie - suttogta, majd ügyetlenül a hátára fektette, ami nem volt olyan egyszerű a kezeit szorító kötél miatt. Letornázta magáról a nadrágját, majd végignézett a lányon. Még lélegezett, de látszott rajta, hogy nagyon rosszul van. Pár másodperc gondolkodás után zokogva így szólt:

- Erre nem vagyok képes. Vitessen a Towerbe, ha attól megnyugszik, de kérem, küldjön el egy orvosért! Mi lesz ha történik vele vagy a babával valami?

- Mit érdekel engem? Talán nem is az én gyerekem - vonta meg a vállát a király, majd szólt az őröknek, hogy vessék börtönbe a festőt.