Egy pillanat, és összetörtem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 2. évad

15. Délután

Szeptember 23. (péntek)
Órák után elhagytam a sulit és a társaságunkhoz csatlakoztam.
- Min mosolyogsz ennyire? - fürkészett Laci.
- Jah, öhm... - kerestem a szavakat.
Hálát adok az égnek, hogy Zsombi pont akkor jött meg, ott állt a tér másik oldalán a buszmegállónál, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk, és bár háttal állt nekünk, vagyis kicsit féloldalasan, felismertem, úgyhogy elköszöntem a többiektől.
- Sziasztok - intettem nekik, majd Zsombihoz szaladtam.
Ahogy odaértem mellé, az érkezésemre felkapta a fejét, majd ahogy meglátott, elmosolyodott.
- Szia - köszönt kedvesen.
- Szia - vigyorogtam - A piros pulcsit vetted, ahogy azt megbeszéltük - állapítottam meg derűsen.
Leegyeztettük üzenetben, hogy milyen ruhában lesz ma, hogy ezer százalékosan felismerjem, ami mondjuk így utólag ment volna piros pulcsi nélkül is, de én azért biztosra mentem. :)
- Nem fogom rögtön az első ígéretemet megszegni - mosolygott, mire felnevettem - Mehetünk?
Éreztem, hogy valaki közben nagyon figyel, de igyekeztem kizárni a gondolataimból.
- Hova? - kérdeztem, mert nyilván ezt az apróságot elfelejtettük megbeszélni.
Végül elmentünk sütizni.
- Szóóóval, te vagy Zsombi - mosolyogtam rá, ahogy leültünk egymással szemben egy asztalhoz - Szólíthatlak így, ugye?
- Persze, nyugodtan. És, Levendula, te hogy szeretnéd, hogy becézzelek? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Általában Leninek szoktak - válaszoltam.
Illetve egyvalaki a Szöszit is nagyon szerette használni.
- Miket szeretsz csinálni? Mi érdekel? - érdeklődött kedvesen, miközben én a sütimből próbáltam egyenes szeletet vágni.
- Nagyon szeretek rajzolni. Tudom, egy kicsit átlagos hobbi, de.... - nevettem el magam - Én nagyon szeretem.
- Miért lenne átlagos? - kérdezte jókedvűen, mire mosolyogva vállat vontam - De csak a rajzolás, vagy festeni is szeretsz...? Ne érts félre, én sajnos nem tudok.
- Mindent szeretek, ami alkotással kapcsolatos - vallottam be - Vagy művészetekkel, gitározom is, szeretek fotózni... te mit szeretsz?
- Kézizek.
- De jó, mióta csinálod?
- Ez a tizedik évem - mosolygott rám.
- Ééés hány évesen kezdted?
- Hat.
- Akkor tizenhat éves vagy - számolgattam. Nagyjából persze be tudtam tippelni, csak erre még így nem kérdeztem rá - Én februárban leszek annyi - mondtam - Egyébként egyszer szívesen megnézném, hogyan játszol.
- Jövő hét pénteken lesz meccsem, ha akarod, eljöhetsz - ajánlotta fel.
- Okés - bólintottam mosolyogva - Szívesen elmegyek.
- Örülök. Megpróbálok neked VIP jegyet szerezni - ígérte meg elmosolyodva.
- Na, jóban leszünk mi! - nevettem fel.
- De akkor te is tartozol nekem egy kiállítással - mosolygott.
- Rendben - nevettem.
Szóval van egy kézilabdás meghívásom. :)
- Köszönöm szépen a mai délutánt, nagyon jól éreztem magam - kezdtem búcsúzkodni a kapunkban, mivel Zsombi hazakísért.
- Ennek örülök, szerintem is jó volt - mosolyodott el Zsombi - Akkor pénteken találkozunk.
- Igen - mosolyogtam rá.
Nem tudtuk eldönteni, hogy köszönésképpen megöleljük-e egymást, vagy ilyesmi, mindketten bizonytalanul tettünk egy fél lépést a másik felé, vártuk, hogy a másik mit reagál, a bénázásunkon pedig elnevettük magunkat, majd végül egyszerre odaléptünk a másikhoz és egy búcsúzó ölelés után tényleg elköszöntünk.

Mai nap - 5/4: az elmúlt napokkal ellentétben ma egész jól éreztem magam.