Strange Lady (Bosszúállók ff.) |SZÜNETEL|

Negyedik fejezet

- Őszinte véleményt szeretnél? - szakította félbe Stark a mesedélután után beállt kínos csendet. Bizonytalanul bólintottam, ő pedig felbátorodva az alkaromra tette a kezét. - A távolléted szétszaggatta a kettejük között kialakult kapcsolatot, és mindkettőjüknek időre van szükségük ahhoz, hogy egymásnak is tudjanak örülni, ne csak neked.

- Te mikor csaptál fel filozófusnak? - kérdezte tátott szájjal Steve.

- Tudod, aki milliárdos, playboy, zseni és nem mellesleg...

- Köszönjük, Tony, ennyi elég is volt - sóhajtottam egyet, és végleg felálltam a kanapéról. - Nincs kedvem ezen gondolkozni, hiába tudom, hogy úgyis ezt fogom tenni. Jó éjt, srácok, lehetőleg aludjatok is valamennyit!

- Igenis! - tisztelgett Stark.

Megkerestem egykori szobámat, és fáradtan ledobtam magam az ágyamra. Rég sötét volt már, a hold halvány fényű sugara egyetlen csíkot világított meg a padlón és az asztalomon. Ezzel együtt pedig egy régi fényképet is, egy családi fotót. Oldalra fordultam, nem akartam látni, hogy milyen boldogok voltunk.
Úgy éreztem, visszatérésem mindent felforgatott, és csak bajt hoztam magammal. Bajt, két idióta szuperhőst és a csínytevés istenét, aki mostanában nem ad gonosz tettekre utaló jeleket. Csak remélni tudom, hogy a bilincs levétele továbbra sem fogja semmire sem felbátorítani.

Végre volt időm egyedül lenni és gondolkodni. Mostanában minden döntésemet ész nélkül hoztam, minden bajba úgy ugrottam bele, mintha habfürdő lenne, ami megtisztulást hoz az életembe. A legfőbb kérdés az, hogy hogyan látok a jövőbe, vagy egyáltalán a jövőbe látok-e, vagy csak bebeszélem magamnak.

A másik kérdés az, hogy miért pont Loki szerepel benne? Összegezve a résztvevőket, eddig egy nagy, aranykesztyűs kéz, Loki és valami Peter szerepelt a látomásaimban. Aki Tony gyakornoka. Semmi összefüggés nincs ezekben, nem is ismerem a srácot!

Gondolataim kavalkádjában álom nem meglepő módon nem jött szememre. Egy gyertyát előszedve az asztalom fiókjából meggyújtottam azt, és elindultam a könyvtárba. Csendes volt az egész ház, mindenki nyugovóra tért már. A fiúk szobája mellett elsétálva hallottam valamelyiket horkolni, mire próbáltam nem elnevetni magam.

Lementem pár lépcsőfokot, és a hatalmas faajtón benyitva a gyertyám lángja megvilágított mindent a teremben. Köztük Lokit is. A szívem kihagyott egy ütemet az ijedségtől, de próbáltam nyugodtnak tűnni.

- Hogy az a... Mi a fenét csinálsz itt? - léptem hozzá közelebb, és letettem egy asztalra a gyertyát. - Azt mondtam, hogy aludjatok.

Visszarakta a helyére a kezében tartott könyvet, és egymásba fonta karjait a mellkasa előtt. Vállával nekidőlt a polcnak, majd kíváncsian végigmért.

- Nem emlékszem, hogy mióta kéne hallgatnom rád.

Meglepett, hogy semmi gúny nem volt a szavaiban. Ha nem tudnám, hogy az, aki, még kedvesnek is mondanám a hangnemet.

Biccentettem egyet, és sarkon fordulva a misztikus és gyógyítás témájú könyveket kezdtem vizsgálni. Persze, hogy a legnagyobb és legérdekesebbnek tűnő mű van a polc legtetején. Nem vagyok annyira alacsony, de mégis kihívást okozott, hogy elérjem.

Sejthetitek, hogy mi történt.

Igen, pontosan az.