Strange Lady (Bosszúállók ff.) |SZÜNETEL|

Tizedik fejezet

Beváltottam ígéretem: 3470 szóból áll a rész. Hm. Jó olvasást.

• külső szemszög •

Strange és csapata Asgard palotájába kértek bebocsátást, amit Thorra és a többi Bosszúállóra hivatkozva meg is kaptak. Az őrök még tisztelegtek is, amit a legtöbben döbbenten vettek tudomásul, egyedül Tony-nak simogatta a hiúságát. Odabent, a kastélyban, ismét útbaigazítást kaptak, mégpedig a könyvtár felé. Amikor Tony, Steve, Peter, Stephen és Lylia beléptek, előbbi kettő úgy hitte, hogy amióta itt hagyták őket, meg sem mozdultak, szinte mindenki ugyanazt csinálta, mint amikor elmentek: kutattak. Először Natasha vette észre a kis csapat érkezését, és döbbent tekintettel nézett végig a tagokon. Tony-t és Steve-t nyilvánvalóan ismerte, de a fura köpenyes férfi, a nála alacsonyabb, ébenfekete hajú, aranyszemű nő, illetve a tizenhat év körüli srác teljesen idegen volt neki. Mielőtt bármit kérdezhetett volna, a tekintete találkozott a szuperkatonáéval, és pár pillanatig szó nélkül kommunikáltak, végül Natasha köhintett egyet, hogy magukra vonja mindenki figyelmét. Csakúgy, mint ő, a többi szuperhős is hasonlóképp meglepődött, amikor meglátták, hogy kik érkeztek "vendégségbe". Strange kérdőn pillantott a többiekre, afféle "ki beszéljen?" tekintettel. Tony tett egy lépést előre, és megköszörülte a torkát.

– Waverly-t és Lokit elrabolták – vágott bele rögtön a közepébe, cserébe pedig még több döbbent pillantást kapott. – Hogy ki, azt egyelőre nem tudjuk. De egy biztos: valahogy meg kell találnunk őket. Loki, akármennyire is volt gonosz, vagy az jelenleg is, a testvére – bökött Thor felé – Wave pedig... Nos, ő Wave. Ehhez nincs több hozzáfűznivalóm.

Lylia óvatosan elmosolyodott, és visszaemlékezett Vasember őszinteségi rohamára. Azt hitte, az a minimum, hogy mindenki egyszerre pattan fel, tolonganak majd, hogy valahogyan a lánya és az isten nyomára bukkanjanak, azonban őszintén meglepte, amit látott: egy rakás hitetlenkedő tekintetet.

– Kérem – szólalt meg Stephen olyan halkan, hogy azt hitte, meg se hallják majd a többiek. – Én Dr. Strange vagyok, Waverly édesapja, ő itt Lylia Strange, a feleségem – ölelte át bal kezével a mellette álló nőt, majd a barna hajú srác felé intett a karjával –, a fiú pedig Peter Parker, Tony gyakornoka, akit maguk bizonyára Pókemberként ismernek. Lyliával elvesztettük a lányunkat, akinek a helyzetén öt keserves éve próbálunk segíteni. Négyszer olyan gyorsan nő, mint a normál gyerekek, ezért töltötte be már a huszadik évét. Ő az egyetlen kincsünk, és soha nem voltunk boldogabbak, mint amikor megszületett. Amikor először eltűnt, csak egy levél maradt nekünk, és az emléke. Azt hittük, belehalunk, hogy csak úgy elment, itt hagyott minket, és féltünk, hogy soha nem találjuk meg, és soha nem jön vissza. Ez a két férfi – intett Tony és Steve felé, akik alig leplezett csodálattal hallgatták a beszédét –, illetve Loki volt az, akik elvezették hozzám. Örültem, hogy visszakaptam, soha nem akartam volna ismét elveszíteni, és úgy tűnt, ő sem szeretne többé elszökni. Ekkor pedig elrabolták. Nem érdekel, hogy ki volt, nem érdekel, hogy milyen fajú, milyen erős, honnan jött és hova vitte Waverly-t, de meg fogom keresni, és kiszabadítom a lányomat, ha az életembe kerül is!

Felesége egyetlen bólintással nyugtázta a mondandóját. Pontosan ugyanezt gondolta ő is. Pár perc csendes gondolkodás után Natasha és Clint szinte egyszerre léptek előre.

– Segítek – jelentették ki egyidőben, és elmosolyodtak. A csapat segíteni vágyó tagjai kérdőn fürkészték a többieket. Thor csak bólintott, ezzel jelezte is, hogy szándékozik csatlakozni. Ha nem is Waverly, de Loki miatt feltétlenül. Végül Bruce is beadta a derekát. Lylia megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Köszönöm! Mindenkinek.

– Ez a legkevesebb, hölgyem – mondta Clint egy bátorító mosoly kíséretében, majd Thorra nézett. – Hova is tettük félre a különböző varázslatokról szóló könyvet?