Strange Lady (Bosszúállók ff.) |SZÜNETEL|

Ötödik fejezet

- Nem hiszem el, hogy ezek után is segítek neked... - motyogtam, mialatt erős kötést tettem Loki csuklójára. Peter, jobb ötlet híján csak lézengett körülöttünk. A laborban voltunk, az istenség az asztalon ült, immár teljes harci öltözékben. Nekem az alvástól még mindig tompák és zavarosak voltak a gondolataim, egyszerűen nem bírtam feldolgozni a történteket. Loki morgáshoz hasonlítható hangot adott ki, és felsóhajtott.

- Én sem értem, miért csinálod ezt.

- Ó, dehogynem, igenis tudod az okát! Ne is áltasd magad, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy miért.

Kicsit erősebben húztam egyet a kötésen, mire Loki hangosan felszisszent. Elmotyogtam valami bocsánatkérés-félét, aztán elengedtem a csuklóját.

- Kész is van. Újult erővel és kézzel térhetsz vissza Asgard fogságába!
Sarkon fordultam, és intettem az épp nézelődő Peternek, hogy indulunk. Valaki (na, vajon ki) elkapta a karomat, ezzel megfordulásra kényszerítve. Az isten csodálatra méltóan próbálta utánozni a könyörgő pillantást fagyos, zöld szemeivel.

- Én... Én nem mehetek vissza oda!

- Miért is nem? - karba tettem a kezem, nagyon kíváncsi voltam a magyarázatra. Ezek után a helyében én magamtól indulnék vissza, gyalog.

- Kizárt dolog, hogy ismét börtöntöltelék legyek, szaros kis csengők társaságában. Itt legalább valamennyire megbecsültök - kitárt karokkal körbemutatott a helyiségen, mintegy nyomatékosítva mondandóját.

- Na ide figyelj, Loki, a csínytevés istene, Asgardi herceg, de valahogy mégis Laufeyson és félig Odinson! Én meg nem vagyok hajlandó elviselni a hangulatingadozásaidat, amikor az egyik pillanatban segíteni szeretnél, a következőben pedig meg akarsz ölni! Komolyan mondom, rosszabb vagy, mint egy hisztis nő. Olyan vagy, mint akinek a hétnek hét napjának huszonnégy órájában megjött volna! Gondolj már bele, ilyen gyors hangulatváltozásokkal már hatszor depressziós lennél, és minimum születésedtől fogva pszichológushoz kellene járnod... Néha nyisd már ki azt a gyönyörű, csínytevő szemedet úgy igazán, és ne csak nézz, hanem láss is!

Kikerülve őt, Peterrel a nyomomban az ajtóhoz masíroztam. Loki továbbra is ott állt, néha rám, néha a mellettem álló fiúra emelte a tekintetét. Még mindig nem láttam a fejébe, ezért úgy döntöttem, szólásra nyitom a szám.

- Állsz ott és gonosz terveket szövögetsz, vagy hajlandó vagy velünk jönni?

Meglepetten néztem a hang forrására, az ifjú gyakornokra. Kicsit még büszke is voltam rá.

- Persze, jövök.

- Ez nem ilyen egyszerű ám! - megállítottam, és előszedtem a bilincsét, és jó szorosan a kezére helyeztem. - A lábadra csak azért nem rakok, mert ha leguggolok, biztosan fejen rúgnál.

- Komolyan ilyen szörnyűnek látsz?
Az ártatlan hangsúly hallatán legszívesebben behúztam volna neki.

- Szerinted szívesen csevegek én olyannal, aki majdnem megölte a Vasembert, és elrabolt volna engem, hogy franc tudja, hová vigyen?

Láttam a tekintetében a megbántottságot, de ezen kívül persze semmi mást. Sem szánalmat, sem szánakozást. Odakint már senki sem állt, ezért célirányosan a nappalinak nevezett óriási helyiség felé vettem az irányt. Peter mellém sietett, és az ujját tördelve kérdezett:

- Akkor szólíthatlak Wave-nek?

- Persze - a félénk hangsúlyon egyszerűen nem tudtam nem elmosolyodni.

- Szóval, Wave... Gondolom tudod, hogy gyakornok vagyok Mr. Starknál, - bólintottam, ezzel nem szakítottam félbe - viszont néha azt látom, hogy nem elég jó, amit csinálok. Pedig mindig ugyanannyi energiát fektetek bele. - Kínosan nevetve beletúrt a hajába. - Szerinted... Mi a gond?