Strange Lady (Bosszúállók ff.) |SZÜNETEL|

Hatodik fejezet

Ettől a résztől kezdve (szerintem nem meglepő módon) lesznek szemszögváltások, hiszen csak így lehet követni az eseményeket. Természetesen egy-egy rész elején mindig feltüntetem, hogy kinek a szemszögéből olvashatjátok azt.
Ezt a részt most egy ún. mesélő nézetéből láthatjátok.

***

- Oké - csapott az asztalra Dr. Stephen Strange. Hajának fekete része is már majdhogynem ősznek tetszett. Homlokába hulló néhány tincse tehetetlenül himbálózott. Piros köpenye mintha maga is ideges lett volna, és, bár tudott magától mozogni, szinte őrként tapadt Strange hátára. - Valami mentőakciót kell kitalálnunk. Méghozzá minél hamarabb.

- Mi a fenéért nem tett valaki nyomkövetőt Lokira? - tette fel a kérdést Steve legalább századjára. Idegesen járkált fel-alá a szobában, néha belerúgott a rozoga, az évek múlásával elnyűtt fotelek egyikébe. Egy ilyenben Tony Stark foglalt helyet, az arcát a kezébe temetve. Lábát idegesen mozgatta fel-le, már-már önkénytelenül. Talán Mrs. Strange volt a legösszeszedettebb a csapatból, nyugtató teát főzött literszámra. Egyedül egy fehér macska tett úgy a szobában, mint akinek nincs jobb dolga, mint átszelni a szobát, és dorombolva a jelenlévők lábához dörgölőzni. Pechére senki sem értékelte különösebben.

- Mert minden asgardi egy idióta - sziszegte Tony az orra alatt, és beletúrt a hajába. Ha nem féltené, biztosan csomókban tépné ki.

- Mi van Thor-ral? Azt hittem, őt legalább kedvelik. Legalábbis nem akarják megölni, mint egyeseket - jelentette be értetlen hangsúllyal Mrs. Strange, és egyesével mindenki elé (a macskát leszámítva) letett egy csésze nyugtató hatású zöld teát. Steve nem törődött az etikettel, három kortyra kiitta a tartalmát. Tony azért óvatosabban, de egyértelműen nyugalomra éhesen (szomjasan) szürcsölte az italát. Egyedül Stephen nem kívánta a teát, de ha már felesége ennyit vesződött vele, kelletlenül bár, de megitta. Halvány fintorral az arcán tette vissza a kis tányérra a csészét.

- Én nem ismerem - mondta, aztán ismét a székére roskadt az asztal előtt. - Maguk tudják, mit mondanak.

- Igen, nagyon is jól tudom! - csattant fel váratlanul Tony, és felpattant a fotelből, kis híján rálépve a macskára. Az állat kényes nyávogással kúszott odébb. - Thor, Loki, az apjuk, az anyjuk, mindannyian idióták! Már az se épeszű, aki a világra hozta ezt az istennek nem nevezhető entitást! - hangja hangosan verődött vissza a falakról.

- Tony, azért nem gondolod, hogy ez túlzás? - kérdezte Steve, csitítani próbálva társát, de az csak idegesen felé mutatta a mutatóujját.

- Te! Te csak meg se szólalj! Miattad ment le Loki abba a hülye könyvtárba! "Jaj, Loki, menj le nyugodtan, nem is gondolnánk rólad, hogy valami halálos tervet szövögetsz. Vagy, ne adj Isten, meg akarsz ölni valakit álmában. Nem, dehogyis, mi sosem néznénk ki ilyet belőled"... SZÓ SZERINT EZT MONDTAD NEKI!!!

Ha az eddigi hangzavart nem lehetett volna ordításnak nevezni, akkor ezt már biztosan. Az egész ház visszhangzott, a macska pedig gyorsan bebújt egy fotel alá. Senki nem hibáztathatta emiatt. Steve feltűnően gyorsabban vett mély levegőt.

- Stark... Ne merj engem hibáztatni.

- Miért, mi lesz, Rogers? MI LESZ?! Máskülönben csak nem elrabolják Wave-t? Ja, várj... Már megtették! Érted? A te drágalátos istened, akiben vakon megbíztál, hagytad, hogy szabadon, bilincs és kíséret nélkül mászkáljon STEPHEN STRANGE, VARÁZSLATOKKAL ÁTITATOTT HÁZÁBAN!

- Mr. Stark, ez igazán túlzás - próbálta csitítani most már Mrs. Strange is a szuperhőst, de szavai egyértelműen süket fülekre találtak.

- Ha gyilkos volnék, és lenne nálam valamilyen fegyver, senki sem élne ebben a szobában - sziszegte Stark. Steve igyekezett lenyugtatni önmagát. Ha ennél idegesebb lenne, biztosan a földre teríteni Tony-t.

Mégis hogy meri őt hibáztatni azért, hogy a csínytevés istene elrabolta a barátjukat? Igazán nem tehet arról, hogy mindenkiben meglátja a jót.
Bár, vallotta be magának kelletlenül, abban igaza van, hogy én engedtem le bilincs és felügyelet nélkül a könyvtárba. Waverlyhez.

És már meg sem tudhatják az igazat. Mindkettőjüket elrabolták.

- Jó, Tony, árulja már el, hogy miért ennyire fontos magánam Waverly. Félre ne értse, az anyja mellett én szeretem a legjobban - tette fel a kezét védekezően Strange -, de mégis. Miért ilyen fájdalmas magának az eltűnése?

Erre már az egyetlen nő a társaságban is izgatottan felfigyelt. Mindeddig halvány fogalma sem volt arról, hogy ez az indulatos beszélgetés hova akar kilyukadni.
Valamiféle hebegést-habogást vártak Vasembertől, hogy aztán bejelenthesse, hogy mint legjobb Bosszúálló, minden ártatlan áldozatért felelős. Ezt várták tőle, hiszen már megszokhatták a stílusát.

Azonban teljesen mást kaptak.

Egy őszinte Tony Starkot.

- Nincs lányom, sem fiam. Van egy kedvesem, de soha, még csak fel sem merült a gyermekvállalás kérdése, gondolom, érthető okokból. Túl veszélyes a világ ehhez. Túl veszélyes az én világom ehhez - sóhajtott fáradtan, és most igazán látszott rajta, hogy az évek milyen nyomás alá helyezték őt. Hirtelen sokkal öregebbnek tűnt, dacolva azzal, hogy a férfi playboy, zseni, és még minden más, amivel dicsérni szokta magát. Dacolt ezekkel, dacolt mindennel, amivel valaha felvágott. - Soha nem tudtam, milyen érzés gyermekedként szeretni valakit, aggódni érte, figyelni rá, vele örülni és sírni... Együtt belevágni kalandokba, együtt elbukni, tudva, hogy mindig ott van melletted a másik, és ha el is esel, ott lesz, hogy felkaparjon a földről. Idősebbként vele tartva nem csak felelősséget vállaltam érte, de Waverly belerángatott abba az érzésvilágba, ahonnan nincs kiút: gyermekedként bánni valakivel. Úgy figyelni rá, mintha semmi másod nem lenne a világon - ismét nagyot sóhajtva nézett először Stephen, aztán felesége szemébe -, és úgy hibáztatni magad, ha baja esik, mintha valóban csak ő lenne neked a világon.

Sokáig csend telepedett a szobára. Senki nem szólt, mert mindannyiuknak meg kellett emészteni az információkat. Bár a Strange házaspár tartotta a szemkontaktust Tony szónoklatakor, már ők sem tudták állni azt a végtelen fájdalmat és reménytelenséget sugárzó tekintetet.

- Sajnálom - suttogta végül Tony. Értetlenül néztek tá, hiszen nem volt miért bocsánatot kérnie. A Kapitány felé fordult. - Rogers. Sajnálom, hogy rád kentem Waverly eltűnését, egy percig sem gondoltam komolyan.

- Tudom - Steve bólintott, és megveregette társa vállát.

Meglepődnénk, hogy az emberek mennyire gyengék a páncéljuk nélkül, még akkor is, ha az illető nem Vasember.

Mrs. Strange gyorsan megtörölte a szemét, és szipogott kicsit, míg már nem látszódott rajta, hogy megkönnyezte az előbbi szituációt. Elmosolyodott.

- Hát - mondta, megszakítva a csendet. - Úgy tűnik, a nyugtató teába kicsit több mentát tettem a kelleténél, ezért elérzékenyült a mi Vasemberünk.

Tony elnevette magát, és hálásan pillantott a nőre, aki így elterelte róla a gyanút, hogy vannak érzései.

- Figyeljen - szólalt meg Stephen utolsóként. - Akármi történt a lányommal, se maga, se Steve nem tehet róla. Waverly vissza fog jönni.

Felesége, látva a kételkedő tekinteteket, gyorsan hozzátette:

- Ha nem magától, akkor majd visszahozzuk mi. De könyörgöm, három szuperhősből, egy teafőző feleségből és egy macskából álló csapat nehogy már ne tudjon visszahozni egy fiatal lányt!

- Három szuperhős? - kérdezett rá Tony, visszanyerve humorát.

- Teafőző feleség? - ismételte el Steve.

- A macskát is visszük? - ráncolta végül a homlokát Strange is, ám kedvese szúrós pillantásának hatására inkább csak bólintott. - Oké, Magicat is jön...