KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

18

Carolina a férfi mellkasán pihentette fejét, s ujjaival annak bőrén játszadozott. Óvatosan simogatta a férfit, s meztelen teste az övéhez simult. Mindketten ugyan arra gondoltak, de egyikőjük sem mondta ki a nyilvánvalót. A férfi élesen szívta be a levegőt, ezzel is jelezve azt, hogy beszélniük kell.
– Ez helytelen volt. - kezdett bele Harry. A lány abban a pillanatban, hagyta abba tevékenységét a férfi felsőtestén, és felült, közben pedig Harryt nézte.
– Lehet, hogy az volt, de akkor is, eddigi életed során volt ennél jobb alkalmad?
A férfi állkapcsa megfeszült, első elhatározásként hazudni akart a lánynak, de végül elvetette ezt az ötletet, hisz felesleges volt hazudnia.
– Úgyis tudod, hogy mi erre a válaszom. - Harry vonásai hirtelen változtak át halál komollyá. A lány arcáról az önelégült vigyor, amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen is távozott. Nem tudta kiismerni a férfit, és talán ez aggasztotta a legjobban. Végre talált egy férfit, aki más volt, de nem éppen a legalkalmasabb, ha más szemszögből figyelnénk a dolgokat. Carolina közelebb hajolt a férfihoz. Arra számított, hogy az elhajol előle, de Harry nem tette. Lina óvatosan érintette meg a férfi arcát, majd még közelebb merészkedett az ágy támlájának dőlő férfihoz. Ajkai már szinte súrolták Harry párnácskáit, de ekkor hirtelen a férfi megragadta a lány csípőjét, s egyik lábát átvetve testén, Carolina már a férfi mellkasán ült, és úgy magasodott a göndör isten fölé. Hirtelenjében nem tudta, hogy mit reagáljon, hisz alig pár pillanattal azelőtt Harry ledorgálta, de végül csak lágyan elmosolyodott, majd a férfi ajkaihoz hajolva megízlelte azoknak bódító, szinte már földöntúli ízét. A férfi túl gyenge volt, s mohó. Hatalmas kezeit a lány hátára simította. A férfi érintésétől, Carolinának bele kellett sóhajtania a csókba, ezzel megszakítva kettejük kapcsát. Harry komolysága azonnal eltűnt, s akkor már rajta volt a sor, hogy elmosolyodjon. A lány ajkait újra birtokba véve, már szenvedélyesebben csókolta Carolinát, s a nyelveik is vidám táncot jártak egymással. Több gondolat is végigfutott a férfi elméjén a lánnyal kapcsolatosan, de mikor ismét a való életére gondolt, tudta, hogy ezt nem szabad folytatniuk. Az elméjében lévő vívódás, szinte megölte a tudatát. A teste akarta a rajta ülő lányt, s már szíve is érezte a melegséget, melyet a lány váltott ki belőle, viszont az esze teljesen mást mondott. Megszakította a csókot, majd a lányt az ágyra nyomta, hogy ismét ő legyen felül. Kezeivel lefogta a lány kezeit, és elméjét ismét elborította a düh, és a tudat, hogy az amit tesznek, nem helyes. - Jól figyelj! - hangja rekedtesen, mégis ismét ellentmondást nem tűrően hatott. Carolina tekintete is nagyon gyorsan elsötétült, miközben kivette a férfi vonásait. - Ez az egész SOHA nem történt meg, és nem is fog mégegyszer! Magányos voltam, és kihasználtalak, de ebben nincs több. Ez amit tettünk... beteges!
– A vágyak, miért betegesek? Csak természetes érzelmek. - felelte dacolva az ágyon fekvő fél.
– Carolina 18 éves vagy, én pedig 38! Te sem gondolhatod komolyan. A keresztapád vagyok, az ég szerelmére már!
– De nem vagy vér szerinti rokonom, Harry!
– Viszont röpke húsz év van közöttünk, és ha bármi is kitudódik, engem lecsukhatnak! Gondolkozz már egy kicsit! Családom van, és feleségem!
– Attól még, hogy elmondod ezt újra és újra, képzeld, semmi sem fog megváltozni! Mivel a vágyaidat nem fogod tudni irányítani! Na meg persze a testedet sem. - a lány felemelve fejét, a férfi füleihez hajolt. - Már a hasamon érzem a merevedésedet. - suttogta, és egy cuppanó hanggal nyugtázta beszélgetésüket. A férfi elengedte a lányt, majd leszállt róla, s felkelt az ágyról. A földön lévő ruha maradványokat felkapta, és máris öltözködött. - Most meg mit csinálsz? - kérdezte felülve Carolina.
– Elmegyek. - felelte komoran a férfi.
– Mégis hová?
– A templomba. - a lány erre a kijelentésre megforgatta a szemeit.
– A gyónás ezen már nem segít...
– Bárhol jobb, csak te ne legyél ott! - jegyezte meg a férfi, miközben már az ingét gombolta. Tekintetét a meztelen lányra vezette. Carolina szemeiben könnyek jelentek meg. A férfi fájón elmosolyodott. - Mire visszajövök, már nem akarlak itt látni. - hangja komolyan csengett, s mit sem törődött a lány hamis sírásával. - Kapd össze magad, rakd rendbe az ágyat, és menj haza!
– Mit képzelsz, ki vagy te, hogy így beszélj velem? - kelt ki magából a lányt. A férfi pár lépéssel már Carolina előtt állt, s felöltözve nézett le a szőke démonra.
– Nem beszélhetsz így velem! A keresztapád vagyok, és nem több! Azt fogod tenni, amit mondok, megértetted?!
– És ha nem? - kérdezte ismét dacolva a lány, a férfi pedig csak egy kaján vigyorral támaszkodott rá az ágyra kezeivel.
– Éltem én az előtt is, mielőtt te megszülettél. - a lány arcán rémület siklott át. Számára is furcsa volt ez az új érzés, de Harry mellett már nem is számított másra. A férfi teljesen megbabonázta. Azt hiszem erre a helyzetre a legjobb kifejezés az, hogy a fagyi visszanyalt. Carolina azt hitte, hogy ő irányít, de sajnos már akkor be kellett látnia, hogy bizony egyáltalán nem az ő kezében van az irányítás. Attól független, hogy felnőtt volt, úgy viselkedett, mint egy ostoba kölyök.
A férfi volt a főnök, s tudta, ha akar tőle valamit még az életben, muszáj engedelmeskednie, de mégis, dacos jelleme megálljt parancsolt a lánynak.
– Úgysem fogod tudni, ezt csak így lerendezni! Kívánni fogod ezt az egészet, s majd te is be fogod látni, hogy ez több puszta dugásnál, Harry.
– Erős szavak ezek, egy kislánytól. - a férfi megnyomta az utolsó szót, ezzel is tudatva a lánnyal, hogy kettejük közül, melyikük is a felnőtt. - Tedd amit mondtam! - mosolyodott végül el a férfi, és elrugaszkodva az ágytól az ajtó felé vette az irányt, majd azt erélyesen, és szinte már színpadiasan csapta be maga után. Elment, s ezzel egyedül hagyta a zavarodott lányt.
Carolina Elizabeth Tomlinson emberére talált.