2. rész - Mire képes egy nátha

5.8K 416 347
                                    

Mikor felkeltem az első dolog, amit érzékeltem, hogy a copfom kavicsként nyomja a fejemet.

Nagyot nyögve felkeltem, és ököllel rávertem a telefonomra, ami ettől persze nem hagyta abba a sípolást. Felkaptam és izomból kinyomtam az ébresztőt, ami szokás szerint a legszebb álmomból vert fel fél hétkor.

Kikászálódtam az ágyból és a tükör felé fordulva sötét elégedettséggel konstatáltam hogy borzalmasabban nem is nézhetnék ki. A ruhám gyűrötten lógott rajtam, a szemem alatti karikák jól látszódtak, miután a smink, amit csak ezek miatt viszek fel, elkenődött. (H/Sz) hajam borzasan meredt minden irányba, miután a fele kiszabadult a hajgumi alól.

Nyújtózva elindultam a fürdőszoba felé, azon gondolkodva, hogy mitől lehet itt ilyen hideg. Aztán mint a villám, belém csapott a felismerés: Nyitva maradt az ablak! Becsaptam a kérdéses elemet és morogva indultam ismét a fürdő felé, reménykedve abban, hogy nem most fáztam meg.

Egy zuhany után sokkal jobban éreztem magam. Az alapvető tisztálkodási rutinomat követően frissebben, új sminkkel léptem ki a folyosóra és indultam meg az étkező felé, hogy valami reggeli után nézzek.

Visszafelé jövet futottam össze Jiroval és Minával, akik valami miatt roppant lelkesek voltak.

- (Név)-san! - integetett nekem már messziről a banda gitárosa. - A srácok azt mondják fürdőbe akarnak menni, és gondoltuk, miért ne...

- Jiro-san, ugye tudod, hogyha ma mentek, a média egy órán belül ott lesz? - vontam fel a szemöldököm.

- Aha - bólogatott Mina. - De arra gondoltunk, hogy este mennénk, és hogy el tudnád-e intézni akkorra... nem kell, ha nem akarod, csak kérdezt-

- Persze, hogy elintézi - tűnt fel mögöttem a semmiből Bakugo. - Ha meg nem, akkor...

- Tudom, ki vagyok rúgva - morogtam az orrom alatt.

- Valami bajod van? - sziszegte fenyegetően.

- Nem, nincs, estére lebeszélem - sóhajtottam.

Ha Bakugoéék el akartak menni valahova, előtte mindig nekem szóltak, mivel megvolt a tehetségem ahhoz, hogy lebeszéljem a dolgot az éttermek, szórakozóhelyek tulajdonosaival. A képlet egyszerű volt: Nem értesítették a sajtót és nyugodt környezetet biztosítottak, cserébe pedig ingyenreklámot adtunk nekik. Ezzel mindenki meg tudott békélni, és Bakugoékat sem rohanták le a rajongóik.

Gyorsan elintéztem a telefont, és szerencsémre le tudtam foglalni egy közeli kis fürdőt pár órára.

A bandát Eijiro és Mina lakosztályában találtam meg, ahol az új albumukat tökéletesítették. Ez annyiból állt, hogy újrahallgatták a felvételeket, és azon vitatkoztak órákon keresztül, hogy kinek szólt a leghamisabban a hangja. Pedig mindig hibátlanok voltak. Ha ezzel megvoltak, visszavitték a stúdióba és összevágták rendesen a lemezt.

Persze ezt is én adminisztráltam, és ha a lemez elkészült én foglalkoztam a kiadással és az erre épülő koncertekkel is. Ha optimista módon számoltam, kijött, hogy öt éven belül visszafizetem Monomának a tartozásom. És azután olyan sebességgel húzok innen, hogy a nyomomat se fogják utolérni.

Igazándiból elég jó a társaság. Ochako és Mina a legjobb barátaim, de a többiekkel is nagyon jól szót tudok érteni. Az egyetlen szálka Bakugo, de ő annyira, hogy a Holdig tudnám rugdosni.

- Sikeresen foglaltam nektek időpontot. Este héttől tizenegyig tiétek az egész épület - mondtam, és Sero kezébe nyomtam pár nyomtatványt. - Szereztem néhány brossurát, azokat megnézhetitek. Van mindenféle masszázs, medence, szauna, satöbbi, szóval minden ami egy ilyen helyen lenni szokott - magyaráztam.

Neked énekelek [Bakugo X Reader] - [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now