Neked énekelek [Bakugo X Reader] - [BEFEJEZETT]

15. rész - Bosszú

– Szia (Név), hogyhogy nem a színpad mellett vagy? – kérdezte Neito, mikor felvette a telefont. – Nem hallom a háttérből az üvöltést. Pont a zárókoncertet hagyo...

– Told ki még egy hónappal az adósságot! – szakítottam félbe, és majdnem kiejtettem a telefont a kezemből, ahogy a kormányt eltekertem jobbra, hogy bevegyek egy kanyart. – Kell repjegyre!

– Mi van? Most ki zúgott bele Shotoba?

– Ez nekem kell!

– Mert?

– Hosszú sztori, de visszamegyek Japánba.

– Most?!

– Most!

Neito hangja egy pillanat alatt megváltozott.

– Mi történt? – kérdezte halálos komolysággal.

– Apám hazament.

– Uram irgalmazz.

– Pontosan. Anyám és a nagyszüleim egyedül vannak vele, a falu szerintem nem tud róla, mert akkor már kikergették volna az országból is.

Neito nagyot sóhajtott.

– Mikor megy a géped?

– Fél óra múlva – válaszoltam, és a közlekedési lámpára tojva majdnem összecsattantam egy kamionnal.

– Megint úgy vezetsz, mint egy őrült?

– Busz után egy bérelt autó olyan mint a roller. Könnyed.

– Egek, mi lesz ebből... (Név) – rövid szünetet tartott, majd csendesen mondta: – Vigyázz magadra.

– Értettem – válaszoltam lassan, majd kinyomtam a telefont.

A reptér melletti gyógyszertárban szereztem egy doboz altatót, amit a gépen ülve azonnal felbontottam. Elolvastam a hatás hosszát, s mivel egy jó tizenegy órás útra számíthattam, bevettem rögtön három szemet. Tíz perccel felszállás után elnyomott az álom, amiből hála égnek nem tudtam felébredni.

Leszállás előtt két órával keltem, teljesen kipihenten, és még annál is idegesebben. Amíg a gép az alkonyban vöröslő felhőket szelte át, én a laptopomról rögtön egy autót rendeltem a reptérre.

Az árak majdnem mínuszba vágták az összes számlámat, de nem érdekelt. Nem tudtam, mit akar az apám otthon, de egy biztos: Nem a hiányérzet és a szeretet csalta haza. Rettegtem, hogy megint egy adósságot akar a nyakunkba sózni. A jobbik eset az lett volna, hogy pénzt kunyerál. Nagyon reménykedtem az utóbbiban, s abban, hogy nincs nála fegyver. Egy pisztoly vagy puska ellen nem sokat érnék egy szál zsebkéssel. Eszembe jutott, hogy Gou apja régebben vadászott, mielőtt elszakadt volna az egyik térdszalagja. Neki talán még van használható fegyvere.

Mire leszálltam Tokyoban, a nap végleg lebukott a kontinens felé. Nem tétováztam, azonnal volán mögé ültem.

Ahogy beértem a hegyek közé, az éjszakai sötétség teljesen belepett. Itt már nem voltak utcalámpák, csupán pár macskaszem villant fel a reflektor fényében. A szerpentinen nem hajthattam túl gyorsan; nyugtalanul kapartam a kormányt. Még a szél sem borzolta a fák lombjait, a motor zúgásán kívül mély csend volt. Életemben eddig csak egyszer féltem ennyire.

Éjfél felé érkeztem meg a falu határához. Mikor megközelítettem az első házakat, leállítottam a motort. Nem kockáztathattam meg, hogy bárkit felébresszek.

Régóta tisztában voltunk vele, hogy itt Gou az egyetlen, aki képes egy sorozatért éjjel egyig fennmaradni, így az ő házukhoz lopakodtam. A huszonkét éves srác tényleg a tévé előtt ült, kezében egy kiürült chipses zacskót gyűrögetett. Halkan bekopogtam a nappali ablakán, mire felém pillantott. A következő pillanatban felkiáltott meglepetésében, és élénk mintás babzsákjáról felpattanva az ablakhoz ugrott.