Neked énekelek [Bakugo X Reader] - [BEFEJEZETT]

3. rész - Hazamentem!

Először fel se fogtam. Szabadságon vagyok! Még aznap kiengedtek a kórházból, azzal a feltétellel, hogy nem terhelem meg magam semmivel. Elsőként visszamentem a hotelbe, és két év kihagyás után vettem egy csendes, magányos fürdőt. El se hittem, hogy ezt most én csinálom, és senki sem fog velem üvölteni miatta...

Az éjszakám mesés volt. A telefonomat lehalkítottam, a laptopom kikapcsoltam, és mindkettőt bezártam a szekrényembe. Egy hétig nem is akarom látni egyiket sem. Nem ébredtem sípolásra, sem telefoncsörgésre. Egyhuzamban aludtam nyolc órát, és álmodtam. Az álmomban is pihentem. Ez is csupán azt mutatta, hogy már nagyon hiányzott egy kis kikapcsolódás.

Mikor délelőtt felébredtem, nem láttam ismerőst a folyosókon, így nem álltam le senkivel se beszélgetni. Bepakoltam egy kis bőröndbe, s egyből a kocsihoz mentem. Kényelmes tempóban vezetve elhagytam a hotelt, majd magát a nyüzsgő várost is. Senki sem idegeskedett mellettem vagy mögöttem, hogy menjek gyorsabban, és előzzek. Csak én voltam, a rádió lágy hangja és a hegyek, amik közé egy óra elteltével beértem.

Halkan énekeltem az épp aktuális zeneszámot, ami szólt, ahogy végighajtottam a néptelen szerpentinúton.

Négy óra vezetés után végül megláttam a keresett helyet. A kicsiny település régimódi házacskái egy öt hegy közé mélyült völgybe épültek. A legutolsó jégkorszak hagyott itt egy tiszta vizű tavacskát, ami ide vonzotta az embereket még ötszáz évvel ezelőtt.

A külvilágból csak Monoma tudja, hogy innen származom. A családom nőágának minden tagja itt nőtt fel, és az itt lévő kicsiny szentély előtt kötött házasságot a szerettével. Anyám is itt esküdött örök hűséget apámnak, amit azóta sem szegett meg. Mert bár az a rettenetes ember tönkre tett minket, soha sem volt képes mást szeretni.

Igaz, nem tudta lebeszélni a szerencsejátékokról, anyám egy dologban rettenetes akarattal rendelkezett. Előbb halt volna meg, mintsem hogy megszegte volna a hagyományokat, így én is a családom házában születtem, ahogy ő, az ő anyukája, és így tovább. Én is itt nőttem fel, annak ellenére, hogy apám és ő rengeteget veszekedtek azon, hogy beköltözzenek-e a városba. Anyám csak akkor engedett, mikor kollégista lettem, és ideiglenesen elmentem innét. Akkor ő és apám is elköltöztek innét.

Viszont mikor rendeztem az adósságot, visszaköltözött ide, a régi házba, és azóta is békésen él a szüleivel. Egy ideig szerintem semmi komolyabba nem akar kezdeni. Neki most megnyugvás kell és idő, ami alatt feldolgozhatja a tönkrement házasságát, amiről ő egyáltalán nem tehet.

Én voltam az egyetlen, aki autóval hajtott végig a szűk utcákon. Leparkoltam a faburkolatú ház előtt, és kiszálltam a járműből. Mélyet szippantottam a fenségesen tiszta és friss levegőből. Minden porcikám ujjongva érezte ugyanazt: Itthon vagyok.

Végigsétáltam a kővel kirakott kis ösvényen, ami a bejárathoz vezetett. Hármat kopogtam az ajtón, és mosolyogva végignéztem a milliónyi ereszre aggatott szélcsengőn. Már gyerekkoromban is itt voltak. És minden új családtag születésekor feltesznek egy újat. A fűszer illatát a szél már elvitte, de a kicsiny, juharfából fából faragott virágok mindegyiken ott lógtak, jelezve, hogy a családban évszázadok óta csak lányok születtek.

A falu hagyománya szerint a szélcsengőre állatfigura kerül, ha fiú születik, és virág, ha lány gyermek örvendezteti meg a házat. A mi családunk virága rózsa, állata pedig farkas, habár a fenséges ragadozó vadat még soha sem kellett elkészítenie semelyik anyának.

Lábak tipegése hallatszott, majd valaki eltolta a rizspapírral és a gyerekkori festményeimmel díszített ajtót.

Anyám szeme megtelt könnyel, ahogy megpillantott.