PornoStar

11. rész

Uruha pov

Nem engedtem magam neki, még azt hinné, hogy olyan könnyen kapható vagyok. Bár már mióta is húzom az agyát? Meg a sajátomat is, mert bevallom, már örülnék, ha jól meg.....szeretkezne. – veszek egy mély levegőt a mosdóban, hogy lenyugtassam vágyaimat. Az apja valószínűleg tényleg elhitte, hogy csaj vagyok – pillantok álmelleimre. Ez egyben sértő és hízelgő is...

~ **** ~

A másnapot már jobban bírtam, bár a Reitával való alvás megnehezítette az estémet. Mondjuk annyiban, hogy én alig aludtam. Féltettem a fenekemet... Meg vicces volt nézni, ahogy a kiterülve szuszog. Bevallom, aranyosan alszik.

A szobájában, akarom mondani a szobánkban tartózkodtam, és a „ruháimat" próbáltam összerendezni úgy, hogy normálisan nézzek ki és menjenek egymáshoz, mikor berontott a szobába valaki. Egy pillanatra megrémültem, mert egy kitömött melltartó és bokszer volt rajtam, de szerencsére csak Reita volt. Nem sok időt töltött az apjával, mert ha jól tudom, az előbb ott volt...Visszafordulok az ágyra dobált göncök felé, hallom a lépteit, majd érzem a karjait, ahogy derekam köré fonódnak. Jól esik az ölelése. A kisebb beszélgetésünk után megfordulok és a fotelba lököm, hogy fel tudjak öltözni. – Tudod, imádom ezt a kezeslábast, ami olyan mintha a saját bőröm lenne, na meg a saját melleim – kuncogok a ciciket tapogatva. Jó nő vagyok, de az ám – vigyorgok rá.

- Na igen, jól megcsinálták nálatok a sminkesek – nyújtotta felém kezét, amit elfogadtam, így ölében kötöttem ki. Megcsókolt, hagytam neki. Aztán a következő másodpercben ugyanígy fel kellett pattannom mint tegnap, csakhogy most nem az apja, hanem az öccse rontott be, diadalittas és mindentudó fejjel. Azt hittem, megrúgom...Kisebb vita alakult ki, de én nem szólaltam meg, viszont megvolt a véleményem. Ha ez a gyerek beárul, feleslegesen szenvedtem tegnap tangában...

- Sajnálom Rei... - totyog elé a törpe és pityeregve megöleli. Hogy elbambultam, úgy lemaradtam, de ez egy édes és szép jelenet – huppanok le meghatódva, kezemet szám elé emelve. Leülnek ők is mellém, Takeru megdicsér, hogy milyen jó nő vagyok – amit tudok, de jól esik a bók. Elvégre az kinek nem?!

- Fura faterotok van. Bár inkább örüljetek, hogy van! Az enyém szóba se áll velem.

- Mert? – kérdez rá rögtön a törpe.

- Ne kérdezősködj – csapja tarkón finoman Reita.

- Majd egyszer elmesélem, csak előbb hadd éljem túl a hetet – lélegzem mélyeket, hogy megnyugtassam.

- Hát, pedig még csak most kezdődött el igazán....

Ahogy hallottam, anya azt tervezi, átvisz téged a barátnőihez – húzza el száját a szöszi törpe.

- Hogy mit csinál? – pattan fel Reita, mire muszáj megszólalni.

- Ez olyan rossz?

- Hááát. – szólalnak meg egyszerre, és összenézek.

- Mégsem akarom tudni.

És mintha végszóra, nem tudom, de megjelent az ajtóban az anyjuk és hízelgően mosolyogva rám mutatott.

- Mi lenne, ha segítenél nekem kicsit? Utána pedig átjöhetnél velem a barátnőmhöz – engedelmesen bólogattam. Nem azért, mert örültem, hanem mert mindezt olyan parancsolóan mondta, hogy majd összepisiltem magam.

Remélem, hogy megmentenek, de rájöttem, mikor már a konyhában álltam, hogy nem. Nem fog senki megmenteni.

Reita POV

Sajnos Uruhának nem tudtam segíteni, vagyis inkább megmenteni anyámtól és a barátnőjétől, mert engem apám elrángatott egy étterembe, hogy vele egyek, na meg az öcsémmel.

- Reita szerintem sejted, hogy miért hívtalak meg ebédelni. – szólal meg apám.

Vannak tippjeim de remélem, hogy egyik se igaz.

- Nem. Nem tudom.

- Szeretnék beszélni veled, hogy átveszed a céget.

- Biztos, hogy nem! Én modell vagyok, nem pedig vezérigazgató. Ezt már megmondtam neked apa – állok fel dühösen. – Ha csak ezért hívtál akkor viszlát apa, inkább eszek valami gyorskaja félét. – indulok az ajtó felé. Mielőtt bármit is mondhatna, lelépek. Nem akarok vele erről beszélni. Ott van Takeru, ő szívesen átvenné azt a hülye céget, engem hagyjon békén evvel. Hazafelé veszek egy pizzát és hozzá kólát majd avval megyek haza. Már Uruha is otthon van, anyuval főz a konyhában.

- MI finomat csináltok? – állok be mögéjük és adok nekik egy egy puszit.

- Itthon vagy már kicsikém?Spagettit amúgy – puszil meg anya és ölel magához.

- Ahha itthon... Na abból sokat kérek – csillan meg a szemem mire mind a ketten elkezdenek röhögni. Duzzogok egy sort mire jobban kitör a röhögés. Na jó, ezt megjegyeztem.

- Apád hívott, hogy nem egészen úgy alakult az ebéd, ahogy ő akarta.

- Már mondtam, hogy nem veszem át a céget. Fogja már fel, hogy az nem nekem való. Én a modellkedésnek élek. – dőlök a konyhapultnak és bambulok magam elé.

- Na Reiii – áll be elém Ruru. Felnézek rá és elvigyorodom, ahogy meglátom szinte könnyező szemeit.

- Nehogy bőgj nekem, Ruru – búgom fülébe mire megremeg, érzem...

- Na fiatalok, ne a konyhában – csap oda a vizes ronggyal anyu, mire megugrok.

- Ez hideg...- bújok Ruru mögé.

- Akkor viselkedjél édes fiam! – kezd el nevetni arcom láttán.

- Akkor felmentem – húzom magam után Rurut.

- Héé, Ruru marad nekem segíteni – kiállt utánam anyu.

- Bocsi, majd visszaküldöm, de most nekem kell – evvel a mondattal érzem, hogy Ruru megnyugodott. Legalább egy kis ideig nem kell nőnek tettetnie magát.