Captured in your web {Spider-Man ff-hun}

61.

- Mit tettél velem? - kérdeztem rekedt torokkal, reszkető végtagokkal, amint visszatért a szobába és elkezdte levenni a láncokat a lábamról. Egy ablaktalan helyiségben ébredtem öntudatomra, órákig zokogtam fennhangon, de a kényszerzubbonytól, amit a férfi rám húzott, szinte mozdulni sem bírtam. Teljes mértékben el voltam veszve. Azon a ponton már azt kívántam, bárcsak visszafordíthatnám az időt és törölhetném a tettemet a történelemből. Akkora világi ostobát, mint amekkora én voltam, még sosem hordott hátán a föld.

- Nyugalom, ez csak azért kellett, hogy ne tégy kárt önmagadban. Minden rendben lesz, az erőd maximális kontroll alatt áll - felelte Zero, miközben a láncokat követően a kényszerzubbonyt is lesegítette rólam. Rémisztő volt az egész, mintha egy kaszabolós horrorfilm kellős közepébe csöppentem volna, csak a különbség az volt, hogy itt én kerestem magamnak a bajt, nem pedig a baj keresett meg engem magának.

- A te kontrollod alatt? - kérdeztem vissza, miközben a bokámat kezdtem el masszírozni. A férfi erre csak egy ráerőset sóhajtott, majd leült a földre, egyenesen velem szemben, karjait a térdén pihentetve.

- Ameddig engem látsz, nem esik bántódásod, ezt megígérhetem! - jelentette ki, s még a szeme sem rebbent bele ebbe a hazugságba. Egyszerűen leírhatatlan volt az, hogy mennyire vonakodtam tőle, mintha csak a legvadabb rémálmomként elevenedett volna meg előttem. 

- Hogyne, mindjárt rögtön szentté is avatlak - jegyeztem meg az orrom alatt, s őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mégis honnan jöhetett az a mértékű vakmerőség a részemről, ami miatt ilyeneket mertem visszaszólni neki. Zero már bebizonyította, hogy egyetlen szavába kerül, és én máris behódoltam az akaratának. Olyasmiket tudott rólam és a képességeimről, amiket szerintem Tonyék még csak nem is sejthettek.

- Na, Brooklyn, ne légy ilyen szemtelen velem! - nevetett fel, s megpróbálta megérinteni az arcomat, ám én rögtön elfordultam tőle.

- Ne érj hozzám! - fakadtam ki teljesen.

A férfi csak tovább nevetett, majd szemem sarkábon láttam, ahogyan szórakozottan megrázza a fejét. Biztosan rendkívül mókás lehetett egy szadista állat számára azt nézni, ahogyan más szenved. Okádni tudtam volna attól a mosolytól.

- Nem úgy sikerült a terved, ahogyan elképzelted, nem igaz? - cicegtette a fogait, miközben keze le-fel mozgott a lábszárán, mintha fel szerette volna melegíteni azt. - Mégis mit gondoltál? Hogy eljössz hozzám és megadom magam? Hogy nem volt egy kész tervem arra nézve, hogy mi történik majd, amint felkeresel? Ugyan már, Brooklyn, ennél ügyesebbnek hittelek! - piszkált, mintha már nem szégyelltem volna így is eléggé magam az ostobaságom miatt. Le kellett volna ülnöm a fenekemre úgy, ahogyan Nick Fury is megmondta. - De azt hiszem, a kétségbejtő idők kétségbeejtő cselekedetekre sarkallják az embert, nem így van?

- Mégis mi közöd neked hozzám, huh? - fordultam vissza felé, készen arra, hogy visszavágjak. Düh árasztotta el a testemet, szemeim szikrákat szórtak, s nem szerettem volna mást tenni, csak valamit jól odadörgölni Zero Saltzman orra alá, hogy legalább egyetlen pillantásnyi időre levakarjam az elégtételt az arcáról. - Miért vagy velem ennyire megszállott?

- Remélem csak egy rossz poén ez a kérdés. Vagy neked valóban fogalmad sincs arról, hogy mekkora erő birtokában vagy? Elolvastad a fájlokat?

- Az utolsó betűig - bólintottam. - Borzalmas volt minden egyes részlete. A kísérletek, a képességek, és hogy a tulajdon, vérszerinti apám tehet minderről... hánynom kell - ismertem el, beleborzongva a fájlok részleteire való visszaemlékezéseken, mire meglepő módon Zero arca hirtelen elkomorult. Már-már kezdtem azt hinni, hogy mégiscsak létezett benne empátia, hogy valóban sikerült az elégedettségén fogást találni, de nem is lehettem volna ennél ostobább. Oh, dehogy!