Nicole és Mark története

4.évad 15.rész

Nehéz dolog a szerelem. Főleg akkor, ha részeg vagy és megtudod a legjobb barátodtól, hogy a vőlegényed gyereket szeretne tőled.
- Nem tudok mit mondani.
- Amikor meglátogattad, nem leordítani kellett volna a fejét, hanem megbeszélni a dolgokat. De ígyis az a legdurvább, hogy hiába vagytok rosszban olyan kötelék van közetetek, amit semmi nem tud elvágni.
- Annyira bánom, annyira sajnálom. Végig csak magamra gondoltam. És igazad van Noah, de annyi minden derült ki, hogy nem bírtam lenyelni. Mindig az volt, hogy megbocsátok neki és egyszer nem tettem meg. Az most volt.
- 7 hónapig nem látott téged, szerinted mit élt át a börtönben? Tört-zúzott. Hiába szedte a gyógyszereket.
- Látni akarom őt. -álltam fel a székről.
- Nem lehet. Csak, ha kijön. Tudod, két hónap. Addig is menjünk haza.
Szenvedtem, mert igazat adtam Noah-nak, ami egyet jelentett azzal, hogy Markot is megértem. Viszont még mindig bennem voltak a titkok. De már elkezdtek homályosodni. Azt hiszem, csak Mark fogja tudni ezt teljesen kitörölni.
- Menjünk. Szia Zed.
- Szia. -mosolygott rám.
Nehézkes volt a járás magassarkúban, de Noah legalább segített.
- Már csak pár méter. -nyugtatott. Ekkor kivel is mással történt volna baleset, mint velem. A lábam kibicsaklott és a földre rogytam.
- Basszus. -szisszentem fel és a bokámat fogtam.
- Jól vagy? -guggolt le azonnal mellém Noah.
- Nem igazán.
- Tudsz járni?
Nagy nehezen felálltam, de annyira fájt a lábam, hogy nem tudtam mozgatni.
- Nem. -nyögtem fel.
Gyorsan az ölébe kapott és úgy cipelt tovább.
- Köszönöm, Noah.
- Szívesen, máskor is hazaviszlek az ölemben.
- Nem csak azt. Ha te nem lennél nem biztos, hogy Mark és én.. tudod..
- Valamennyire tartsátok a kapcsolatot. Tudom.
...
- Szia Hugi. -köszöntött Peter, amikor leértem a nappaliba.
- Hello. -takartam el az arcomat a pólóval, amin Mark illata érződött.
- Tudom, hogy részeg voltál tegnap és azt is, hogy ki van sírva a szemed. -mondta úgy, hogy végig a telefonját nézte.
- Na és? Felnőtt vagyok, ihatok és sírhatok.
- Nicole... -szólt rám erélyesen.
- Már meg ne haragudj kedves bátyám, de gimnázium óta nem voltam részeg és egy kicsit kikapcsolt legalább az agyam. -hazudtam neki.
- Persze. -legyintett.
Nehezen az asztalhoz sántítottam.
- Mi történt?
- Kibicsaklott a bokám. -mondtam sziszegve.
- Jól vagy?
- Persze. -raktam arrébb a lábam a szememet szorítva.
- Azonnal bemegyünk az orvoshoz.
- Nem kell.
- Kérlek legalább ebben ne vitázz.
- Öltözz fel.
- Mintha az olyan könnyen menne.
Felkapott az ölébe és a szobámba vitt.
- Benézek Ninához addig öltözz.
Valahogyan felszenvedtem magamra a ruhákat ugyanis nemcsak a lábam fájt, de iszonyatosan másnapos is voltam.
Kisántikáltam és hallottam a folyosóról, hogy miről beszélnek.
- Semmi bajom, Peter.
- Az előbb mondtad. Feszül a hasad.
- Igen, de ez nem azt jelenti, hogy most szülök meg. Azt jelenti, hogy hamarosan.
- Nem értelek, azonnal hívj, ha érzel valamit. Meg ne tudjam, hogy taxival mész valahová. Szólsz és jövök érted. Szeretlek.
- Én is téged.
A szememet lehunytam és elképzeltem, hogy Mark mondja ezt nekem.
Két hónap... Két hónap és megfogunk beszélni mindent.

•Visszaemlékezés•
°3 hónappal ezelőtt°
- Nagyon izgulok Nicole. -szorította meg a kezem Nina. Már kész volt. A menyasszonyi ruha rajta volt, a haja és a sminkje is meg volt csinálva.
- Nyugalom, minden rendben lesz.
- Mehetünk? -nézett be Nina apukája. - Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. -egymásba karoltak és kimentek. Én is gyorsan kirohantam és elfoglaltam a helyem Noah mellett.
- Senki nem lenne elég jó Ninához, csak Petert fogadom el mellé. -szólt Noah.
- Miért gondolod így?
- Melyik az a férfi, aki egy olyan nőt vesz el, akinek már gyereke van és nagyon fiatal? Semelyik, mert a férfiak hülyék. De Petert sosem érdekelte, hogy Nina már szült egy gyermeket. Ő feltétel nélkül szerette Ninát is és Charlie-t is.
Nem tudtam vele ezen vitatkozni, mert teljesen igaza volt.
[...]
Az eskü után következett a lakodalom. Mindenki jól mulatott kivéve én. Félreértés ne essék. Nagyon örülök Ninának és Peternek, csak egyedül éreztem magam. - Elég legyen ebből. -húzott fel a székről Noah. Kezeit a derekamra rakta és táncolni kezdett velem a lassú zene ütemére.
- Én megértelek Nicole, de nem szólhatnak erről a következő hónapok. Menj és látogasd meg.
- Nem és ne is próbálkozz rábeszélni.
Peter mellénk lépett és Noah szemébe nézett.
- Elkérném Nicole-t.
Noah elengedett helyébe pedig a bátyám jött.
- Jól vagy? Végig olyan keserű voltál.
- Minden rendben.
- Persze. -vetette hátra a fejét.
- Nehogy te is ezzel jöjj, mert nem tudom mit csinálok veletek.
- Rendben, akkor legalább valami örömöt lássak az arcodon. Az egyetlen testvéred megnősült.
Elnevettem magam.
- Na ugye? -vigyorgott.
Nem táncoltam többé vele, helyette átöleltem.
- Nekünk sosem lesz normális, megszokott életünk.
- Tudom. -szorítottam az ölelésemen.
.....

- Megnyúlt a bokaszalagja. Bokarögzítőt kell hordania és ha fáj a lába fájdalomcsillapítót.
- Köszönöm. - Semmiség, beírom egy szűrésre önt is és a testvérét is. -szólt még Dr. Silverman.
- Öhm... Minek?
- Az édesanyjuknak rákja volt, nem tudtuk megmenteni, mert későn vettük észre. Nem szeretném, ha maguknál is ezt történjen.
- Rendben. -kikaptam a beutalókat és elköszöntem.
A bátyám a lábait dobogtatva várakozott.
- Minden rendben?
- Igen.
Ekkor a telefonja megcsörrent, amit azonnal felvett.
- Tessék? Én megmondtam neked Nina, a kibaszott életbe. Egy perc és ott vagyok. -lecsapta a telefont. - Jön a baba. -felpattant a székről és sprintelve viharzott ki az ajtón.
Vajon, ha visszamehetnék a múltba és megmondanám az akkori tini Peternek, hogy 25 évesen már két gyereke lesz, mit szólna?
Nevetve léptem ki az ajtón, ahol Mr. és Mrs. Scott-tal futottam össze.
- Szia Nicole.
- Jó napot. Történt valami?
- Most derült ki, hogy John cukorbeteg. És te? Ugye nincs semmi baj? Nagyon régen beszéltünk, amit meg is értek Mark tettei után.
- Kibicsaklott a bokám.
- Hazavigyünk?
- Nem kell. Maradok, Nina most fog szülni.
- Értem. Ha van időd, kérlek gyere el hozzánk és beszélgessünk. Hiányzol nekünk.
- Rendben.
...
-Peter szemszöge-
- Na? -pattant fel a húgom, amikor 3 óra után kiléptem az ajtón.
- Semmi. Még mindig csak vajúdás. -ültem le a székre.
- És miért jöttél ki?
- Nina kiküldött. Mert zavarja, hogy feszült vagyok.
Nina szülei fel-alá járkáltak. Nicole hátradöntött fejjel üldögélt. Noah pedig a falnak támaszkodott.
....
2 óra múlva pedig megszületett a lányom. Dakota Lewis. A szülés alatt végig ott voltam Nina mellett. Eleinte féltem, hogy mit fogok érezni, de mikor a feleségem a kezembe nyomta a gyermekem, minden félelmem elszivárgott. Teljes volt a családom. Miközben Dakota arcát fürkésztem, anyára gondoltam. Vajon lát engem és büszke rám? Ilyen jövőt képzelt el nekem? Nem gondoltam arra tinédzser koromban, hogy nekem valaha lesz gyerekem. Nem szerettem volna. De sokkal jobb így. Végtelenszer.
Nina a karját nyújtotta, ami azt jelentette, hogy átkell adnom a lányom. A lányom. Kimondani is hihetetlen. Átadtam Dakotát és letöröltem a könnyeimet.
- Kimegyek szólni. -egy csókot leheltem a nejem arcára és kiléptem az ajtón.
A többiek már ott álltak. Nem tudtam megszólalni, ezért csak bólintottam. Egyáltalán mit kéne ilyenkor mondani? Mindenkinek az arca felvirult. Csak Nicole pillantását kaptam el. Kitárta a karjait és én azonnal az ölelésembe fogtam. A könnyeim ekkor már folyamatosan hullottak.
- Nagyon büszkék lennének rád, pontosan úgy ahogyan most én.
Az ölelésemen szorítottam, mert még mindig nem tudtam megszólalni. Tudta, hogy mire gondoltam. Tudta, hogy a szüleink halála hatalmas űrt hagyott bennem. De jogosan, hiszen ő is ezt érzi.
- Szeretlek. -szólaltam meg végül.
- Én is Peter.
Elváltam a testvéremtől. Nina szülei átöleltek és gratuláltak.
Noah lépett elém.
- Gratulálok. -nyújtotta a kezét.
A keze helyett megragadtam a vállát és ölelésre húztam.
- Köszönöm.
- Nagy vagy a szememben Peter. Először utáltalak, amiért Nicole-ék szakításánál Mark mellett álltál. De te voltál az egyetlen ember Nina életében, akit nem érdekelt, hogy van már gyereke. Sőt.