Nicole és Mark története

5.évad 32.rész

- Meddig voltam így? -kérdezte.
- 4 napig.
- Te hogy vagy? A baba jól van?
- Mindketten rendben vagyunk. Az orvos szerint nincs ok aggodalomra.
- Hol van az ultrahang kép? A kabátom zsebében volt utoljára. -nézett a cuccaira.
- Anyukádnál van. Odaadtam neki.
- Ó, oké.
- Majd ha visszaér átadja neked. Nyugalom.
Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett.
- Tényleg sajnálom, kedvesem. Nem úgy gondoltam.
- Semmi baj. Nem akarok többet erről hallani. Az a lényeg most, hogy rendbegyere. Más nem érdekel.
A haját kisöpörtem a szeméből és puszit nyomtam a szájára.
- Nagyon féltem Mark. Én nem fogok többet veszekedni veled, mert mi van ha történik velünk valami? Sohasem bocsátanám meg magamnak, ha így válnánk el.
Az orvos visszajött és megkérte, hogy menjek el. Még utoljára megpusziltam a férjemet és elhagytam a szobát.
- Mi történt? -rohantak felém Mark szülei.
- Ébren van, most vizsgálják.
- Ó, édes Istenem. Ilyenkor kell nekem elmennem. -jajgatott Sarah, benézett az üvegen keresztül és integetett. Mark visszaintett és Sarah csak nevetett, majd megölelt engem.
- Végre jól van. Úristen. -kezdett el zokogni és elengedett.
- Beszéltél vele? Mit mondott? Hogyan érzi magát?
- Álmos, de jól van. Még nem érzi a lábát.
- Oké, oké semmi baj. Az még ráér, nem?
- De.
- Hallottad, John? Miért nem mondasz semmit?
- Mert tudtam.
- Mit?
- Hogy rendben lesz. Csak ti nők mindent drámaian kezeltek.
- Te hülye vagy? A fiadnak gerincműtéte volt.
- Másodjára.
A vitát az orvos zavarta meg, mivel Markot tolták ki a szobából.
- Mark, kisfiam... -Sarah megállította a Mark ágyát toló férfit és jól megpuszilgatta a fiát.
- Anya... Mi a fene történt? Nem haltam meg.
- Te is idióta vagy és az apád is az. -szólt, majd újra egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Oké, elég anya. 25 éves vagyok. Nem kell úgy viselkedni velem, mint egy kisgyerekkel.
- Mennünk kéne. -szólt Dr. Curington.
- Amúgy meg kérem vissza a gyerekem képét. -nézett az anyjára Mark.
- Majd ha visszajöttél. És erről még beszélünk.
A férjem álmosam rámnézett, majd elvitték.
- Gyere, ülj le Scott. -szólt rá a férjére Sarah.
- Mit akarsz? -sóhajtott John.
- Nézd meg jól az unokádat.
- Életem, már századjára látom ezt a képet.
- Nem. Ezt ma adta Nicole, ezt nem láthattad. Kamugép! Nézd meg jól.
- Sarah, én ezt látom, de pontosan ugyanúgy néz ki, mint az előző.
- Te tényleg hülye vagy!
Leültem velük szemben és hátradőltem. Egy nagy kő esett le a szívemről, hogy Mark felébredt. De ott volt még egy másik, hogy mikor fogja érezni a lábát.
Simon ballagott felénk, majd lehuppant mellém.
- Sziasztok! Jobbulást! Boldog szülinapot! Gratulálok!
- Mi van?
- Most magyarázzam el? Sziasztok, azaz köszöntem. Jobbulást, Marknak. Boldog szülinapot, Marknak. És gratulálok a gyerekhez. -dőlt hátra álmosan és lehunyta a szemeit.
- Mi bajod van? -böktem meg.
- Már lassan 4 hete vagyok a vezető abban a kuplerájban. Kurva fáradt vagyok! Minden szarságot én intézek. Mark vagy nyaral vagy betegeskedik. Te terhesszabadságra mentél. John meg szinte mindig itt van. Egyedül vagyok. -nyögött egy nagyot és lejjebb csúszott a széken.
- 32 órája nem aludtam. Tudom, mert számolom. -nézett az órájára. - Bocs, 33 órája.
- Menj haza és aludj! -szóltam rá.
- Akkor nem lesz senki bent.
- Nagy cucc. Most sem vagy bent. Szólok valakinek, hogy ugorjon be. Te csak menj és szunyálj egyet.
- Ne főnökösködj!
- Pedig a főnököd vagyok. Szóval tűnés!
Feltápászkodott, megütögette a fejemet és elhagyta a várótermet.
-3 nap múlva-
- Nicole. -bökdöste valaki a karomat.
- Tessék? -motyogtam félálomban.
- Azt hiszem bizsereg a lábam.
Azonnal kipattantak a szemeim és Mark felé fordultam.
- Mi?
- Bizsereg a lábam. -mosolygott.
- Hála az égnek! Azt hittem ez sosem fog megtörténni.
Lehúztam a takarót a lábáról és hozzáértem a talpához.
- Na?
- Bassza meg Nicky, érzem!
Örömkönnyekkel a szememben nevettem el magam.
- Szólok az orvosnak. Azonnal jövök.
A nővérpult felé mentem és az ápolónőhöz szóltam.
- A férjem érzi a lábát.
- Hívom is Dr. Curingtont. -bólintott.
Visszamentem a kórterembe, ahol egy másik nővér állt.
- Hát ez csodás Mr. Scott. Máris értesítem az orvosát.
- Már szóltam. -ültem le Mark mellé.
- Ó, rendben. Hamarosan visszajövünk. -távozott.
- Nyomul. -állapítottam meg.
- Tudom.
- Tessék? És nem teszel ellene?
- Mit csinálhatnék?
- És mégis hogyan nyomul?
- Egyfolytában arról kérdezget, hogy milyen a kapcsolatom veled. Rövid a szoknyája, nyugodt szívvel mutatja a dekoltázsát.
- És te ezt mind megnézted?
- Ugyanmár, Nicky. Te vagy a feleségem, téged szeretlek. Mellesleg neked vannak a legszebb melleid és combjaid. Miért cserélnélek le?
- Még jó. Vinném a pénzed felét.
Mark elnevette magát, majd megpuszilt.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. -motyogtam.
- Most meg mi van? -forgatta meg a szemeit.
- Semmi, csak az, hogy én terhesen itt virrasztok melletted és halálra aggódom magad. Te meg a nővérkéd csöcseit és lábait nézed.
- Nicky...
- Csak szarul esik. Hamarosan hazamegyek és beírom a keresőbe, hogy pasik kockahassal. -vágtam hátra magam.
- Szerintem hagyjuk, mert ennek a vitának nincs értelme.
- Megcsaltál. -jelentettem ki. - Hiszen nemrég házasodtunk össze és máris egy megcsaló vagy.
- Édes Istenem! -nyögött és hátravetette a fejét.
- Jó napot, hallottam a jó híreket. -jött be a doki. - Akkor mi ez a gyászos hangulat?
- Megcsalt. -mondtam.
- Hihetetlen vagy, Nicole. Oktalan az egész hisztériád.
- Bevallottad, nem oktalan.
- Hogy csaltalak volna meg, ha egy hétig béna voltam? Hm?
- A szemeddel.
- Jézusom! Ha már most elkezdődik ez a hangulatingadozós éned a terhesség miatt, én nem foglak kibírni a 9 hónap alatt.
- Nehogy erre fogd rá az egészet!
- Te meghülyültél és kész. -fejezte be Mark és az orvosra nézett. - Bizsereg a lábam és mikor Nicole megnyomta a talpamat, éreztem.
- Remek. El kell vinnünk megint pár vizsgálatra. -behívott egy beteghordót és már el is vitték a férjemet egy újabb vizsgálatra.
Én továbbra is a széken ültem és vártam, hogy visszahozzák, amikor megláttam az üvegen keresztül a kedves ápolónőt. Hátradobta a haját, feljebb húzta a szoknyáját és belibbent a szobába. Meglepetten nézett körül, majd megakadt a szeme rajtam.
- Ó, elvitték Mark urat?
- Igen.
Az asztalhoz ment és valami gyógyszereket pakolgatott.
- Mégis milyen gyakran látogatja meg Markot? Mert folyton itt látom. -szóltam.
- Mr. Scott a kedvenc betegem, amikor van időm, megnézem hogy van.
- Hát jobban örülnék annak, ha ezt a szokását abbahagyná.
Felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Nem is tartozik a férjem az ön betegeihez. Maga a másik oldalon dolgozik. Amire szüksége van Marknak, azok a gyógyszerek és a rendes ellátás. Nem a maga színjátéka. Mellesleg nem tudtam, hogy szoknyában is megfelelően lehet gyógyítani a pácienseket.
- Maga a munkámat kritizálja?
- Nem. Én úgy egyben téged kritizzálak.
Az ajtó kinyílt, ugyanis visszahozták Markot.
- Jók az eredmények, Nicole asszony. Ha így javul a férje állapota, akkor pár nap múlva már otthon lehet.
- Hála az égnek! -sóhajtottam.
- Khm... A hölgy leszólta a munkámat. -szólalt meg a nővér.
- Öhm... Kim kérlek menj vissza a te részlegedre. Nincs szükség itt rád, nem a beteged Mr. Scott. -mondta Dr. Curington.
Az ápolónő biccentett és távozott.
- Rendben, magukra hagyom önöket. Majd este a vizitnél találkozunk. -hagyta el a szobát a doki.
Mark felémfordult és szóra nyitotta a száját.
- Fel akarok állni.
- Akkor miért vártad meg, míg kimegy az orvos?
- Mert nem akartam, hogy itt legyen. -felült és lelógatta a lábait.
- Ez nem jó ötlet, szívem.
- Dehogynem. -erősködött. - Segítesz?
Odasétáltam és erősen megfogtam a karjait.
- Bajod fog esni. -szóltam rá.
- Hagyd abba az aggódást. -lendületet vett és a lábára állt.
- Jézusom! -sóhajtottam. - Rendben vagy?
- Soha jobban. Végre érzem azt a kurva talajt. -mosolygott. Ugyan egyik kezével az ágyat fogta a másikkal pedig engem szorított, de állt. A kezét elengedte az ágyról és a vállamra tette azt. El szerette volna vinni a karját rólam, de én megszorítottam.
- Fokozatosan, Mark. Nem kell ennyire gyorsan haladni.
- De kell, Nicky. Terhes vagy, a cég megint nélkülem működik, a papírok a többi hellyel kapcsolatban csak várnak rám. Muszáj felgyógyulnom, mert borzasztó sok teendőm van.
- Minden megoldódik Mark. Majd kiforr minden, hogy hogyan alakul.
Homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett.
- Még mindig haragszol rám.
- Nem. Miből gondolod?
- Nem csókolsz meg.
- Már csókoltalak meg.
- Nem. Csak szájrapuszit adtál. Nem csókoltál meg.
- Nincs igazad. -aztán visszagondoltam és tényleg csak megpusziltam.
- Na ugye.
- Ettől függetlenül nem haragszom rád.
- Akkor miért nem csókolsz már meg végre?
Megragadtam a tarkóját és nem gyengéden kezdtem csókolni, hanem a nyelvem azonnal a szájában kutatott. Már tényleg nagyon hiányzott Mark és nem tudtam, hogy mi miatt, amikor itt volt mellettem. Hát ezért. Ajkait elszakította tőlem és rámnézett.
- Elfáradtam.
- Oké. -segítettem neki leülni.