Álmok szárnyán

~ 4 ~

Cameron -nal  épp a balett akadémia felé sétáltunk, miközben mind ketten a gondolatainkban vesztünk el. Miután apám megjelent az iskola végét vártam. Nehezen hiszem el, hogy tényleg ő lett a tanárom.

Egy kavicsot rugdosva a fiúra vezettem a tekintetem. Sötét haját egy kötött sapka alá rejtette. Tekintetét az útra szegezte, miközben kezeit zsebre vágta. Pirosló ajkai a hideg idő miatt lilás színre váltottak, miközben fogai össze koccantak néha. A télhez közeledve egyre szarabb az idő.

- Pontosan mikor is érünk oda ? - törtem meg a köztünk kialakuló csendet.

- Mindjárt ott vagyunk, már csak pár perc.

- Mennyi az a mindjárt ? - kezdtem el türelmetlen lenni.

- Nem sok - felelte szűkszavúan.

- De pontosan mennyi ? - kérdezősködtem tovább, amivel valószínűleg az agyára mentem, ugyanis megfordult és szembe találtam vele magam. A hirtelen meglepetésnek köszönhetően a fiúnak mentem. 

- Te mindig ilyen türelmetlen vagy ? - kérdezte mosolyogva.

- Csak akkor ha izgulok - kezdtem el egy hajtincsemet tekergetni félénken

Cameron tekintete hosszasan rajtam időzött. Csendesen figyeltük a másikat, miközben leheletem lassan fújtam ki. Egyáltalán nem érzetem kínosnak ezt a csendet. Inkább volt megnyugtató.

- Nincs miért izgulnod. Meg fogsz felelni, az unoka nővérem anyjának, és tuti, hogy felvesz - mosolygott rám biztatóan.

Óvatos mosolyra húztam a szám, majd Cameron mellett sétálva haladtam tovább. Az égen eső felhők sorakoztak, ami Londonban nem meglepő, ezért mind ketten jobbnak láttuk ha gyorsítunk a lépteinken. Nemsoká meg is érkeztünk egy épülethez. 

Az épület gyönyörű volt belül. Meleg színekben pompázott az egész. A mennyezeten egy nagy csillár lógott, ami narancssárgás színekben világította be az egész helyiséget, lábunk alatt meg fehér parketta volt. Cameron-t követve felmentünk egy kacskaringós lépcsőn, ami az emeletre vezetett. Az emelet is ugyanolyan csodálatos volt, mint a bejárat. A falon csomó híres balett táncos képe lógott, mint Polina Szemionova és Svetlana Zakaharova, valamint még pár itt tanuló képe, akik számos darabban vettek részt. A fiú köhintett egyet, aminek köszönhetően visszatértem a bambulásomból, majd barna hajamba túrva csak bólintottam egyet, és bementünk Cameron-nal az egyik ajtón. A rádióból a hattyúk tava szólt, amire a diákok melegítettek be. Egy nőre esett a tekintetem, aki valószínűleg Cameron rokona lehetett. Barna haja tökéletes kontyban díszelgett feje tetején. Egy szűk szoknyát viselt, amihez egy lila felsőt választott, és szintén fekete balerina cipőt. Sminkje ugyanolyan tökéletes volt, mint a szettje. Vörös rúzs díszelgett ajkain, barna szemeit meg rozsaszin halvány színekkel emelte ki, ami illett kissé fehér bőréhez.

- Húzd ki magad Hope. Egy balett táncosnak ne legyen görnyedt tartása - szólalt meg hangosan, ami az egész tükrökkel kirakott teremben víz hangzott, majd felénk kapta tekintetét. - Cameron te mit keresel itt, és ki ez a lány melletted ? Csak nem a barátnőd ? vonta fel tökéletes szemöldökét, mire én lehajtottam a fejem és azonnal elpirultam.

- Ő Elizabeth, egy osztálytársam. Tegnap kirúgták a munkahelyéről, és gondoltam jöhetne hozzád. Úgy is segédet keresel magad mellé - vakargatta a feje tarkóját a mellettem álló fiú. A nő felém kapta szikurú tekintetét. Szemeiből nem tudtam semmit kiolvasni. 

- Jártál már valaha balett órára ? - kérdezte tőlem tekintélyt parancsoló hangon, ami miatt akaratlanul is nyelnem kellett egyet.

- Igen - próbáltam magabiztosnak tűnni, azonban nem sikerült.