Álmok szárnyán

~ 5 ~

A szobám padlóján kuporodva néztem ki a fejemből. Körmeimmel a fehér szőnyeg szálait kezdtem el piszkálni. A taknyom folyt az orromból, és szemfestékem is biztosan elfolyt, azonban ez abban a pillanatban cseppet sem érdekelt. Öt éve elhagyott minket, és most komolyan azt hiszi, hogy idejön, és csak úgy elvihet ? Ehhez egyáltalán nincs joga. Megráztam a fejem és úgy döntöttem, hogy kimegyek. Odakinn anyám a kanapén ült, miközben kezében egy boros pohár volt. Még ilyenkor is iszik, de ezen már nem lepődöm meg. Görnyedt testtartása egyáltalán nem zavarta Csontos ujjaival, amin a bőr lógott úgy szorította a poharat, mint egy kincset. Szőkés tincsei izzadtan hullottak üres kék tekintetébe, amivel egyetlen egy pontot nézett maga előtt. Ruhája felső részén hányás folt díszelgett, ami egyáltalán nem zavarta, miközben egyik lábán nem volt cipő. Apám eközben az ajtófélfának volt dőlve. Sötét tincsei borostyán színű szemeibe hullottak. Arcát borosta fedte, amiben pár ősz rész is megcsillant. Szemei alatt szarkalábak húzódtak. Az iskolai szerelése volt rajta még mindig, a nyakkendője azonban most nem volt olyan makulátlan, mint akkor hanem el volt csúszva. Szemeit rám vezette, majd engem nézett. Nem szólalt meg, azonban a tekintete mindent elárult. Anyámmal nem törődve, aki már a kanapén fetrengett bementem a konyhába. Értette a célzást, és utánam jött.

- Mégis mit képzelsz magadról ? - kérdeztem tőle azonnal mérgesen. Mintha csak számított volna a kérdésemre kihúzott magának egy széket, és leült arra. Kezeit összekulcsolta és azon kezdte el pihentetni fejét, miközben tekintete még mindig bőrömön égett. Mérges voltam rá nagyon, és ezt ő is nagyon jól tudta.

- Úgy gondolom, hogy a lányomnak sokkal jobb helye lenne, mint az alkoholista édesanyja - vonta meg a vállát. Igaza volt abban amit mondott. Sokkal jobb helyen is lehetnék, de az nem ő. Miatta lett anya ilyen. Azért lett ilyen, mert anno megcsalta.

Hajamba túrtam, és csak megráztam a fejem. Tudta nagyon jól, hogy nem megyek vele sehová, de azért próbálkozik. Egy széket kihúztam én is és leültem mellé. Egy jó darabig így szemeztünk, majd megtörtem a csendet.

- Ez az egész miattad van. Jól tudod, hogy ha te nem mész el nem lenne ilyen - vágtam könyörtelenül a fejéhez, ami igaz volt. És ezzel teljesen tisztában volt ő is.

- Igen abban én vagyok a hibás, hogy elhagytam anyádat, vele együtt téged is. Én vagyok abban a hibás, hogy megcsaltam, és a másik nőt választottam helyettetek, de azért ne engem hibáztass, hogy anyád inni kezdett. Sok nővel történik ez, mégse kezd el inni, mert tudja, hogy már csak a gyereke miatt sem törhet össze. Édesanyád viszont nem ezt csinálta. Ő leszart téged, és csak magával törődött. És igen teljesen jogosan haragszol rám. Magammal tudtalak volna már akkor vinni, de úgy éreztem, hogy az anyádnak nagy fájdalom lenne. Nem gondoltam volna soha, hogy ebben kell felnőnöd. Kérlek Daisy adj még egy esélyt, és hagy tegyem jóvá amit elszúrtam. Költözz hozzám, és kezdj velünk új életet - könyörgött sírva. Szemeiből a könnyek csak úgy hullottak, azonban én a szavait emésztettem. "Új élet " a szavai úgy csengett a fülemben, mint egy gyönyörű dallam. A gondolat is megmérgezett, hogy lehetne ennél jobb életem. Hogy újra olyan lehetne minden, mint régen. 

Pár pillanatra ajkam mosolyra húzódott, azonban az azonnal el is tűnt onnan. Nem lehetek ilyen önző anyával, hogy én is magára hagyom. Sok fájdalmat mondott nekem az évek során, de tudom, hogy még jobban gödörbe taszítanám, ha én is elhagynám. A fejemet megrázva úgy döntöttem nem megyek sehova. Még akkor sem, ha tényleg sokkal jobb lehetne.

- Tarts meg magadnak a tökéletes életed, és kérlek menj innen - kértem számomra is ismeretlen vékonyka hangon. A sírás kerülgetett konkrétan, de próbáltam erősnek tűnni előtte.

- Daisy kérlek...- kezdett bele könyörgő hangon, azonban megállítottam.

- Azt mondtam Menj el ! üvöltöttem el magam, és nem bírtam tovább. Hangos zokogásban törtem ki.