Álmok szárnyán

~ 8 ~

A szekrényemből dobáltam az ágyamra a ruháimat, miközben Ashley-tol kérdeztem, hogy mit kéne felvennem a ma esti vacsorára. Lassan egy hónap telt el mióta Stella, vagyis Cameron nagyija meghívott magukhoz, amit természetesen elfogadtam, mert nem akartam senkit megbántani.

- Vedd fel szerintem azt a fekete koktél ruhád. Abban jól néznél ki - mondta, miközben fel se nézett a telefonjából. Értetlen tekintetem rávezettem, és a röhögésem próbáltam visszatartani.

- Ez nem is olyan rossz ötlet. Kár, hogy nincs fekete koktél ruhám - mondtam ki az aprócska zavaró tényt. Ashley csak hümmögött, miközben még mindig csak azt az átkozott készüléket nézte. - Megtennéd, hogy figyelsz rám? - háborodtam fel egy kicsit jogosan. Sajnos ez nem jött be, ezért a legközelebb eső tárgyat, ami a kezembe került hozzá vágtam. Ez a tárgy a fésűm volt.

Ashley-t sikeresen eltaláltam, amit meg is érzett. A fájó pontot simogatva a fején csúnyán rám nézett, amit én egy megnyerő mosollyal jutalmaztam.

- Te megvesztél? Mi lett volna, ha betörik a fejem? - jelentette ki felháborodva, miután a fájdalom engedte szóhoz jutni.

- Csináltam volna az észnek helyet, ami a sok hülyeséged miatt nem bírt eddig bejutni - vontam meg a vállam még mindig vigyorogva. A kijelentésemre ismét egy csúnya nézést kaptam válaszul. - Amúgy is mi az, ami ennyire eltereli a figyelmed?

- Semmi - vágta rá azonnal a kamu választ. Szemöldök ráncolva néztem tovább rá, majd a kezében lévő telefonra. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy rávetem magam vörös hajú barátnőmre, aki a hirtelen mozdulat miatt hátraesett az ágyamban. Még mielőtt reagálhatott volna, a telefont kikaptam a kezéből, és megnéztem kivel beszél ennyi ideig. Bárcsak ne tettem volna - Lizzie kérlek ne haragudj... - kezdett bele azonnal, azonban leállítottam.

- Te komolyan Noah-val beszélsz? Jól tudod, hogy amióta abba a kibaszott iskolába járok, ez a gyerek a mindennapjaimat megkeseríti. És te leállsz vele barátkozni? Én azt hittem, hogy te velem együtt utálod, de úgy tűnik tévedtem - zúdítottam rá hadarva a haragomat. Nem érdekelt, hogy gyerekesen viselkedem, egy cseppet sem. Tudhatná, hogy miket csinált velem az elmúlt négy évben Noah Lewis. 

- Figyelj Lizzie teljesen jogosan haragszol rám, de kérlek érts meg engem te is. Annyira elhanyagoltnak éreztem mostanában magam, és egyszer csak úgy rám írt Noah. Néztem is, hogy mit akar tőlem, és először nem is válaszoltam, azonban addig bombázott az üzeneteivel, míg el nem kezdtünk beszélgetni. Lizzie Noah jó fej igazából, és annyira aranyos, kedves és segítőkész valójában. Ez a mindenkivel flegma stílus valójában neki csak egy álca, hogy ne tudja senki megsebezni - áradozott a fiúról, az én arcomra meg szó szerint kiült az értetlenség. Biztos, hogy Ashley Noah-rel, beszél, és valójában nem másról?

- Sosem hittem volna, hogy egy nap te is annyira naiv leszel, mint azok a lányok, akik annyira hisznek ennek a fiúnak, hogy az ágyában kössenek ki - ejtettem ki azonnal a választ, amit rögtön meg is bántam. Ashley arcán csalódottság jelent meg, majd a cuccát fogva, el hagyta a szobám. Azonban még mielőtt kilépett volna visszafordult, és a következőket mondta: 

- Legalább nekem velem él az apám, és anyám nem egy részeges ribanc - mondta ki kegyetlenül majd be, csapta maga után az ajtót. 

Oda döfött, ahol tudta, hogy a legjobban fáj.

A könnyeimet visszatartva pakoltam vissza a szekrénybe a ruhákat. Annyira már nem is volt kedvem ehhez a vacsorához. Igazából egy jó meleg fürdőn, és alvásnál semmi másra nem volt szükségem.  Az ágyamról egyre jobban tűntek el a cuccok, miközben gondolatban teljesen máshol jártam. Tényleg ennyire elhanyagoltam volna Ashley-t?