Elvarratlan szál

4. fejezet

  Szilveszternek szabadnapja volt, és ez kapóra is jött, mivel így a nap folyamán el tudott menni a bíróságra, hogy megtárgyalják a válás további menetét. Pár hónapja adta be a válókeresetet, és azóta tart a tárgyalás, így igazán reménykedett benne, hogy hamarosan lezárul.
Nem volt szokása, de most kivételesem sokáig aludt, hogy rendesen kipihenje magát, és - hamarosan - volt felesége előtt ne tűnjön egy agyhalott zombinak, ami valójában volt. Dél körül ébredt, komótosan kivánszorgott a konyhába, hogy elkészítse az első kávéját. Miután lefőtt a kávé, kiment az erkélyre, és a korlátnak támaszkodva gyújtott rá.
Hűvös nap volt, szinte már fázott, de mégis most jólesően járta át a hűs levegő, amitől gyorsabban ébredezett, mint szokott. Mélyen szívta be a nikotint magába, és öblítette le egy kis koffeinnal.
  Miután elszívta cigijét, és a kávéját is megitta, visszament a lakásba, hogy készülődni kezdjen. Háromra volt hivatalos a bíróságra, nem akart elkésni. Fél kettőkor már felöltözve, újabb adag kávéval állt az erkélyen, és az újabb cigijét szívta. Le kell nyugodnia, ha normálisan akar megjelenni a felesége előtt. Nagyot kortyolt a kávéból, a forró ital égette a torkát, de egy cseppet sem foglalkozott ilyen apróságokkal.
Elizabeten járt az agya - már megint -, és nem értette, hogy miért. Miért két év után kezd el érdeklődni a lány után? Valóban érdeklődne iránta, vagy csak az ösztönei hajtják, amiért már olyan rég egyedül van? Eddig semmilyen vonzalmat nem érzett iránta, miért pont most kezdené el? Azonnal ki kell vernie őt a fejéből, nem csak azért, mert megfogadta, hogy kollégákkal nem kezd - és bárhogy is tagadta vona, hiába nem volt színész, Elizabet is a színháznál dolgozott, tehát a kollégája volt -, hanem azért is, mert jóval fiatalabb volt nála.
  Lenyugodni akart, de azzal, hogy ismét a lányra gondolt, csak még idegesebb lett. Elnyomta a cigijét, amit csak félig szívott el, lehúzta a kávéját, és úgy döntött, hogy elindult a bíróságra. Nem tartott soká, kivételesen a forgalom is az ő oldalán állt, és háromnegyed óra múlva már a bíróság előterében várakozott. Még volt bő fél órája, szóval elindult a múlt alkalommal felfedezett kávéautomatához. Ez már a harmadik kávéja volt három órán belül, de úgy érezte, hogy még minimum egy litert meg tudna inni. Visszament a bírósági terem elé, és ott várakozott. Nem telt bele pár percbe, amíg a tanunak felkért Homonnay Zsolt, és Szilveszter ügyvédje megérkezett. Zsolton látszott, hogy vívódik magában, s Szilveszter azt is tudta, hogy miért. Tudja jól, hogy barátja szeretné, ha megkímélné magát ettől a felhajtástól, de azt is szerette volna, ha a legjobb barátja boldog, és Gabriella mellett egyértelműen nem volt az. Csendben leült a férfi bal oldalára, az ügyvéd pedig megállt előttük.
- Remélem felkészült, ez egy kemény menet lesz, de remélhetőleg az utolsó alkalom - szólt az ügyvéd. Szilveszter csak bólintott.
  Nemsokára megérkezett a felesége is az ügyvédjével és a tanujával, majd a nő leült Szilveszter jobbjára.
- Remélem mindent aláírtál, amit kellett - közölte a nő bevezetés nélkül. Szilveszter felé sem pillantott, úgy válaszolt.
- Ha jó emlékszem, a múltkor te nem írtál alá semmilyen papírt.
- Akkor még reménykedtem benne, hogy meggondolod magad.
- És mi változott?
- Rájöttem, hogy tökéletesen megvagyok nélküled - felelte a nő magabiztosan.
- Remek - bólintott a férfi.
  Ezek után csendben várták a bírót, s amikor megérkezett, bevezette őket a terembe, és megkezdték az ülést. Órákig tartott, amíg végül elfogadták a válókeresetet, és minden kérvényezést, ami a közös lakásukat illette. Szilveszter úgy döntött, hogy eladja az ő részét a nőnek, nem akarta, hogy bármi köze is legyen ezek után hozzá.
  Szilveszter haza akart menni, hogy megünnepelje válását, de Zsolt finoman elhárította, azzal, hogy ez nem egy olyan alkalom, amit ünnepelni kéne, akkor sem, ha valóban örül neki. Viszont meghagyta neki, hogy ne igyon túl sokat, ugyanis másnap délután előadása van. Szilveszter csak legyintett. A bíróság előtt elköszöntek egymástól, és Szilveszter hazaindult.
  Útközben vett két üveg bort, de ahelyett, hogy a lakására ment volna, egy apró hang a fejében azt súgta, hogy ne oda menjen. Észre sem vette, hogy merre vezet, csak akkor eszmélt fel, amikor leparkolt a színház előtt. Pár percig csak ült az autóban, és örlődött, hogy bemenjen-e. Már nem lehettek olyan sokan bent, a próbák nagy része már lement, és előadás sem volt aznap. Végül megragadta az üvegeket, és a kabátjával letakarva sétált be az épületbe. Senkivel nem futott össze a folyosón, biztonságosan eljutott az öltözőjéhez, ahol az egyik szekrénybe bedugta a bort, majd elindult a társalgóba, hogy vegyen egy kávét.
  Amikor belépett, egy ismeretlen szőke fiú ült az egyik asztalnál, és egy kávét szorongatott a kezében. Igazán fiatal, szinte gyerekképe volt, nem tűnt idősebbnek húsznál. Egyelőre nem vette észre, hogy Szilveszter ott van, csak akkor nézett fel a telefonjából, amikor a férfi dobálni kezdte a péntt az automatába, és megszólította.
- Megtudhatnám, hogy kicsoda maga, és mit keres a színház ezen területén? - Szilveszter hátra sem fordult, nem méltatta annyira ezt a kölyköt.
- Hozzám beszél? - kérdezte a szőke, és bár a férfi nem láthatta, magára mutatott.
- Lát még más valakit a teremben? - kérdezett vissza Szilveszter közönyösen. - Mégis ki engedte be?
- Nem t'om - rántotta meg a vállát, bár Szilveszter ezt sem láthatta. A szokásosnál lassabban dobálgatta az érméket, sőt, kutakodott is a tárcájában, holott pontosan ki volt számolva a kávé ára a zsebében. De így legalább tovább faggathatta a fiút, minden kellemetlenség nélkül. - Valami vörös gyerek - vakkantotta oda az idegen. Szilveszter kezdett kijönni a sodrából, de megpróbálta visszafogni magát. Mégis mit képzel egy a kis taknyos?
- És mi járatban erre? Ha nem veszi tolakodásnak - keményítette meg mégjobban a hangját Szilveszter, és megfordult, hogy szembenézzen a fiúval.
- De igen, tolakodásnak veszem - bólintott a szőke. - Nem tudom, hogy ki maga, de nem is érdekel. Bármekkora színész is lehet felőlem, engem nem vesz le a labamról.
Szilveszter csak pislogott. Életében először nem tudott mit visszaszólni valakinek. Ráadásul pont egy ilyen kis mitugrásznak?
- Vigyázzom a szájára, mert kettőnk közül mégis csak én vagyok itthon - húzta össze a szemét a férfi. A fiatal szőke vissza akart vágni, amikor nyílt az ajtó.
- Elizabet azt mondta, hogy még van egy kis dolga, de negyed órán belül itt lesz. - Elizabet? Szilveszter jól hallotta? Bereczki Zoli jött be az ajtón, és amikor meglátta Szilvesztert, értetlenül nézett rá. - Te mit keresel itt?
- Itt hagytam valamit, csak beugrottam érte - hazudta a férfi. - Már itt sem vagyok - mondta, majd sarkon fordult, kidobta az idő közben kiürült kávéspoharat, és az öltözője felé vette az irányt. Zoli kérdőn nézett rá, de nem ment utána. Tudta, hogy ez a hagyj-magamra Szilveszter, és olyankor tényleg nem érdemes vele lenni.
- Szóval Elizabet nemsokára jön - fordult végül a fiú felé. - A barátja vagy?
- Hát, nagyon remélem, hogy az leszek - bólintott a szőke.
- Bereczki Zoltán - nyújtott kezet, amit a srác el is fogadott.
- Sárközi Vencel.
- Najó, nekem most mennem kell, de sok sikert Elizabethez. Jó srácnak tűnsz - vigyorodott el a vörös.
- Kösz - nevette el magát Vencel, majd egyedül maradt a kis helyiségben.
  Szilveszter becsapta maga mögött az öltözőjének ajtaját. Komolyan azt hitte, hogy majd Elizabettel ünnepelhet? Teljesen hülyeség, nem is értette, hogy miért jött ide. Haza kellene mennie, és aludnia. Egyáltalán mit akar Elizabet egy ilyen kis mitugrásztól? Hiszen még gyerek! De ez miért is zavarja? Semmi köze a lányhoz. Idegesen bezárta az ajtaját, hogy senki se zavarja, hiába tudják úgy, hogy már nincs itt. Fő a biztonság. Aztán elővette a szekrényből a bort, és körülnézett, hátha talál pohatat, de nem járt szerencsével. Hát akkor iszik az üvegből. Lezuhant a kis kanapéra, és meghúzta a bort. Nem volt olyan erős, mint otthon a Whiskey-je, de így is érezte a hatását.
  Lassan két éve ismerte a lányt, mégsem tudott róla semmit. Miért akar róla tudni bármit is? Egyértelműen nem érdekli őt. Ugyan, Szilveszter nem tud szeretni. Megrázta a fejét. Nem, ez nem igaz. Túlságosan is tud szeretni, csak nem akárkit. Meg kell ismernie a másikat, a másik lelkébe kell látnia, anélkül nem megy. Kortyolt mégegyet a borból, amit száját elhúzva nyelt le. Nem is szereti az édes bort, miért vett azt? Talán a lány miatt, aki még egy régi beszélgetés során említette Attilának, hogy az édes vörösbor a kedvence. De miért akarná a lány kedvenc borát inni? Akkor sem biztos, hogy ivott volna vele, ha nem jön ez a...
  Szilveszter agya kezdett elszállni. Lassan két órája ült a kanapéján, már egészen besötétedett, az öltözőjében csak egy kis olvasólámpa égett. Lassan kortyolgatta az alkoholt, miközben Elizabetről és a kis szőkéről alkotott rémképeket. Mióta ismerik egymást? Együtt vannak? Ha igen, mióta? Elizabet miért nem említette? De miért is említette volna? Miért gyárt egyáltalán idióta elméleteket róla?
  Az arca már teljesen forró volt az alkoholtól, és szédült is. Mióta vált azzá, aki hétköznap iszik? Ráadásul a munkahelyén. Egy nő miatt! De tényleg Elizabet miatt inna? Nem bírta ezt tovább, össze kellett magát szednie. Szóval lassan felült a kanapén, ült néhány percig, hogy ne zúgjon annyira a feje, majd lassan felállt. Arrébb rakta az üres borosüveget, és odatámolygott az ajtóhoz. Halkan kinyitotta, majd a mosdók felé vette az irányt. Bent megmosta hideg vízzel az arcát, és belenézett a tükörbe. Mikor csúszott le ennyire? Tényleg megviselte volna a válás? De hát miért, ha ő akarta?

  Emlékezett, hogy Gabriella mennyire kiakadt, amikor közölte vele, hogy válni akar. Év elején történt, még januárban. Este volt, épp vacsoráztak. Szilveszterben már rég érlelődött a gondolat, hogy nem jó ez, ki kell ebből szakadni. Az évvekel azelőtt történtek felkavarták, és nem engedték. Beleőrült volna, ha egy olyan nő mellett kellett volna maradnia, akire már nem vágyik. A feketehajú boszorkány teljesen elcsavarta a fejét, és úgy érezte, meg is átkozta azzal, hogy soha többé nem tud szeretni. Mert akkor úgy érezte, hogy senkit sem képes szeretni. A szíve minden alkalommal nagyot dobbant, ha meglátott egy fekete loboncot, és keserűség töltötte el, amikor nem a várt személy volt az. Lassan elfelejtette az arcát, de az érzések élénken éltek benne.
  Amikor felvetette a feleségének, hogy válni akar, a villa megállt a nő kezében a tányér és a szája közt félúton. Döbbenten nézett a férfire, majd elnevette magát. De a férfi nem nevetett, sőt, egyere komolyabban nézett rá, így ő is abbahagyta a nevetést.
- Te most szórakozol? - kérdezte. Válaszul csak egy fejrázást kapott. - Mi? Mégis... Mégis miért? Nem... Tessék?
  A nő teljesen össze volt zavarodva, nem értette, hogy mi romolhatott meg köztük. Hiszen még az év utolsó napját is együtt töltötték, a férfi azért utasította vissza a színházi estet, hogy vele lehessen. Mi történt pár nap alatt? Talán... Másik nő lenne a dologban? Gabriella szemében könnyek gyűltek.
- Megcsalsz? - kérdezte könnyek közt. Amikor Szilveszter nem válaszolt, zokogni kezdett. - Mégis mióta tart? - Semmi válasz. - Azt kérdeztem, mióta tart!? - Gabriella kiabált, Szilveszter sokáig hallgatott.
- Csak egy alakalom volt - szólt halkan a férfi. Azt nem tette hozzá, hogy mikor.
  Borzalmasan érezte magát, csak akkor tudatosult benne, hogy mit is tett. Mindezt egy tizenéves lányért. Évekkel ezelőtt volt már, mégis élénken élt benne a lány fekete hajzuhataga, ahogy ide-oda libben ahogy mozog a férfin. Undorodott magától, amiért ezt tette, nem is hitte, hogy képes erre, de úgy érezte, hogy nem tette volna meg, ha valóban szereti a feleségét.
  A vacsora félbeszakadt, egy hétig nem szóltak egymáshoz, majd a férfi beadta a válókeresetet. Gabriella zokogott, és képtelen volt elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, mert hiába tette Szilveszter, amit tett, ő mégis szerette. Nemsokkal azután a férfi talált egy lakást Pesten, amibe beköltözött, ezzel teljesen magára hagyva a nőt a kerti házukban vidéken. Gabriella még párszor kereste, és könyörgött, hogy menjen vissza hozzá, de egyrészt nem lett volna képes a szemébe nézni, másrészt abban az időben sokat gondolkozott, többet, mint szokott, teljesen hátrahagyva a hobbijait, és rájött, hogy soha nem volt igazán boldog a felesége mellett.
  Most viszont, az utolsó tárgyaláson úgy tűnt, hogy a nő jól van, és elfogadta, hogy a kapcsolatuknak, a házasságuknak vége.

  Szilveszter hagyta, hogy a vízcseppek leperegjenek az arcán, és érezte, hogy kezd jobban lenni. Megtörölte az arcát egy papírtörlővel, majd kiment a mosdóból. Nyitott volna be az öltözőjébe, amikor a fülét megcsapta egy lágy kacaj. Halványan elmosolyodott azon, hogy mennyire aranyos, ahogy Elizabet nevet. Mint egy kisgyerek, szinte bárminek tud örülni. Azonban szinte azonnal le is hervadt róla a mosoly, mert meghallotta a másik, mélyebb nevetést. Ez visszazökkentette a valóságba, és igyekezett halkan becsukni maga mögött az ajtót, de még részeg volt egy kicsit, az alkohol nem teljesen ment ki belőle, és elég hangosra sikerült. Halkan szidta magát, miközben odalépett az olvasólámpához, és leoltotta.
  Valahogy számított rá, hogy Elizabet meghallotta a zörgést, így nem is érte váratlanul, hogy alig egy perc múlva a lány kopogott az ajtaján. Nem válaszolt, de biztos volt benne, hogy Elizabet tudta, hogy bent van. Mi sem bizonyította, mint hogy elkezdett hozzá beszélni. Halkan, lágyan. Szilveszter csak állt ajtónak támasztott homlokkal és hallgatta a lányt, majd azt, ahogy elmegy. Pár perc múlva pedig az ajtó alatt beszűrődő fények eltűntek. A férfi tudta, hogy a lány elhagyta az épületet. Szinte nem is gondolkozott, csak vitte a lába. Amint kiért a művészbejáróval szemben lévő folyosóra, már csak annyit látott, hogy Elizabet elfordul az ajtótól, és elindul haza. Mellette pedig ott sétált az a szőke ficsúr.
  Szilveszterbe mintha belerúgtak volna, úgy érezte magát, és csak állt a folyosó végén. Tudta, hogy itt a gyerek, tudta, hogy Elizabettel van, nem csak azért, mert hallotta őket, de a lány sem akart túl sokat megosztani arról, hogy miért távozik ilyenkor, és miért kapcsolja le a villanyokat, amikor tudta, hogy nincs egyedül. Mert Szilveszter biztos volt benne, hogy ha a fiú nincs itt, már rég együtt iszogatnának, és nem lenne olyan szánalmas, hogy már egy üveg bort elfogyasztott egyedül. De azt is tudta, hogy a lány nem akarta a szőkének elárulni, hogy a férfi itt van, ami megmelengette nemlétező szívét.
Rezignáltan ment vissza az öltözőbe, és szánakozva saját magán bontotta fel a második üveg bort.