Elvarratlan szál

8.fejezet (16+)

  Órák óta beszélgettek a konyhában, Elizabet rettenetesen jól érezte magát, és nagyon sokat nevetett. Ahogy nézte az előtte bohóckodó fiút, elfelejtett minden bajt és rossz emléket. Boldogság járta át, amit nagyon rég nem gondolt volna, hogy érezni fog. Teljesen felengedett a fiú társaságában, és hatalmasakat kacagva hallgatta az egyetemes, és kiskori történeteit, amiket mesélt. A nő is mesélt, és láthatóan Vencel is jól érezte magát.
- Ó, már ennyi az idő? - kérdezte a fiú, amikor felpillantott a falon lógó órára. - Sajnálom, de mennem kell. Holnap ZH-t írok, és korán kell kelnem - magyarázta.
- Miért nem szóltál? - sápítozott Elizabet. - Tanulnod kellett volna.
- Egész héten mást sem csináltam, hidd el, ennél többet nem tudnék magamba erőltetni - nevette el magát a fiú.
- Akkor legalább, ha hazamész, nézd át még egyszer - utasította a nő.
- Igenis, anyu! - húzta ki magát a fiú, és még szalutált is. Elizabet elszégyellte magát, amiért ilyen erélyesen szólt rá Vencelre, de a srác nevetve magához húzta. - Édes vagy - suttogta.
  Elizabet felnézett a fiú ragyogó kék szemeibe, és mélyen elpirult attól a pillantástól, ahogy Vencel nézett rá. A fiú megsimította az arcát, és lassan hajolt közel a lányhoz. Vencel tudta, hogy Elizabet még mindig ódzkodik attól, hogy bármi is legyen köztük, és azt is nehezen viseli, ha ennyire közel vannak egymáshoz, de azt is érezte, hogy miután megcsókolja, a nő úgy omlik szét a karjaiban, mintha puha homok lenne. Igaz, hogy nehezen tudta visszafogni magát, mert a nő tényleg elvette az eszét, és annyira hívogatóak voltak az ajkai. Cseresznyére emlékeztette őt, és az arca, amikor enyhén elpirult zavarodottságában, tavaszi rózsa emlékét idézte.
  Szaggatottan vették a levegőt mielőtt ajkuk összeért volna, és mindketten felsóhajtottak, amikor nyelvük találkozott. Érzéki táncot jártak egymással, és egymásba kapaszkodva húzódtak még közelebb egymáshoz. Vencel megragadta a nő derekát, míg Elizabet átkarolta a fiú nyakát. Kissé lábujjhegyre állt, hogy magasabb legyen, és jobban felérje Vencelt.
- Jobb, ha most megyek - suttogta a vágytól rekedten a fiú. - Ha ezt folytatjuk, nem hiszem, hogy tudom magam tűrtőztetni, és nem szeretném elsietni - súgta a lány szájára.
  Elizabet lehunyt szemmel bólintott, de továbbra sem engedte el a srácot. Próbálta rendezni a lélegzetét, de amikor megérezte a hasánál a férfi merevedését, a szíve újra hevesen kezdett el verni, és a lélegzete ismét felgyorsult.
- Nem akarlak megijeszteni - mondta halkan Vencel, és lehajolt a lány füléhez, Elizabet pedig belekapaszkodott a vállaiba. - Nem tudom, hogy mi történt, amiért ennyire félsz, de szeretném, ha bíznál bennem, és velem élnéd át újra, hogy mennyire lehet élvezni egymást - suttogta a fülébe, gyengéden megérintve az ajkaival.
  Érezte, hogy Elizabet libabőrös lesz az érintéstõl, és megremeg egy picit. Apró puszit nyomott a lány füle mögé, amitől az halkan felsóhajtott, és lazán hátra vetette a fejét, hogy a fiú jobban hozzáférjen az érzékeny területhez. Vencel lassan haladt lejjebb, gyengéd csókokkal elhalmozva a bőrt, és néha végig húzta a nyelvét is rajta, amitől Elizabet erősebben szorította a vállát. Minél lejjebb haladt, a nő annál sűrűbben sóhajtott fel, amitől Vencel vágya egyre csak nőtt. Nehezen vette rá magát, hogy elhúzódjon Elizabettől, de komolyan gondolta, hogy nem akarja elsietni, és nem csak azért, mert Elizabet valamiért fél a szextől, hanem mert tényleg fontos lett neki a lány, és igazán meg akarta ismerni, mielőtt lefeküdnének.
  Elizabet kipirult arccal és csillogó szemmel állt előtte, és Vencel úgy érezte, hogy ha most nem lép el tőle, akkor pillanatok alatt a hálóban találják magukat, ruha nélkül.
- Most tényleg megyek - lépett el a nőtől, aki egy pillanatra utána kapott, de észrevéve a mozdulatot, azonnal visszahúzta a kezét. - Aludj jól - tette még hozzá, majd meg sem várta Elizabet válaszát, az előszobába sietett, gyors felvette a cipőjét, magára csavarta a kabátját, és kilépett az ajtón, magára hagyva a döbbent és zavart nőt.
  Elizabet el sem hitte, hogy hagyta volna Vencelnek, hogy megfektesse. Megfogadta, hogy soha többet nem fekszik le legalább két hónap ismertség előtt senkivel. Lehunyta a szemét, és próbálta összeszedni magát, mert annyira szétomlott Vencel karjaiban, mint már régen nem. Nekitámaszkodott az asztalnak, és összeszorította a lábait. Képtelen volt elhinni, hogy ennyire felizgult Vencel érintésétől. Az egész teste bizsergett, és az arca égett. Hogy lehetett ennyire könnyűvérű? Nem hagyhatja, hogy a fiú elcsavarja a fejét, nem lehet annyira ostoba, mint régen. Amikor csillapodott a légzése, és már nem volt annyira melege, elindult, hogy lezuhanyozzon, és aztán aludni menjen.
  A fürdő nem segített neki, a forró víz még inkább feltüzelte, és homlokát a csempének támasztva nyúlt a lába közé, hogy enyhítse a vágyait. A sóhajai betöltötték a kis helyiséget, erősen kapaszkodott a zuhanyfejbe, de amikor érezte az ismerős bizsergető érzést a hasában, a teste elernyedt, és levegő után kapkodva vágott a csempébe. Gyűlöli magát, amiért azóta nem képes elélvezni, hogy... Nem, nem gondolhat rá! Ki kell vernie a fejéből! Lihegve zárta el a csapot, és lépett ki a fülkéből, hogy megtörölközzön, és aludni menjen.