Reggel az ébresztőm helyett a bátyám ébresztett.
-Emily, Aston vagy fél órája vár rád kint és nem mellesleg el fogsz késni- mondta nekem, mire olyan gyorsan ugrottam ki az ágyból amennyire gyorsan csak tudtam.
-Bazdmeg, bazdmeg bazdmeg!- káromkodtam miközbe a szekrényemhez rohantam, hogy kirángassam belőle a mai ruhám ami a nagy sietségbe egy bordó body, egy fekete szakadt farmes és a bőrdzekim volt. Szupersebességgel kapkodtam fel magamra a ruhadarabokat majd rohantam is a fürdőbe. Gyorsan fogat mostam és a másik szabadon maradt kezemmel fésülködtem is. Elég idiótán nézhettem ki. Kiöblítettem a számat levágtam az ágyamra a fésűm, felkaptam a szempillaspirált és a zsebembe gyömöszőltem. A támkámmal a hátamon lerobogtam a lepőn, reggelizni sem volt időm ezért nyomtam egy gyors puszit David arcára aki jól szórakozott rajtam aztán kivágtam a bejárati ajtót és a becsukásával -mondván, hogy úgyis becsukódik- nem is foglalkozva rohantam Ashhoz aki a kocsinak támaszkodva nézegette a telefonját. Amint észrevett, elmosolyodott és végigmért, amitől zavarba jöttem, de jelenleg nem volt időm ezzel foglalkozni, majd beszáltunk a kocsiba. Elindította a motort és a gázpedálra lépett
-Úristen, soha nem készűltem még el 10 perc alatt- lihegtem mire felröhögött
-Nyomorék- jegyezte meg
-Bekaphatod Black- néztem rá szúrós szemekkel
-Az inkább neked kéne nem gondolod? Ha már úgyis a "barátnőm" vagy- sandított rám, mire inteligensen bemutattam neki. Ezek után kihalásztam a zsebemből a szempillaspirált, lenyitottam a napellenzőt, elhúztam a tükröt és elkezdtem szerencsétlenkedni a szempillaspirállal
-Ugye tudod, hogy ez fájni fog?- küszködött visszatartani a röhögését az a rohadék
-Igen képzelt tisztában vagyok vele- néztem rá mérgesen majd folytattam életem legrosszabb szempillafestését
-Ilyet se láttam még- röhögött fel mellettem a fiú.
-Ha így folytatod nem is fogsz ilyet soha többet látni ahogy semmi mást sem- fenyegetőztem
-Most beszartam- mondta tettetett ijedséggel. Egy hirtelen döccenőnél belenyomtam a spirált a szemembe. Fájt. Próbáltam kipislogni a szememből a festéket és ezáltal a könnyeim is megeredtek
-Te sírsz?- képett el a mellettem vezető fiú
-Nem bazdmeg csak nyáladzik a szemem. És egyébként ez a geci belement a szemembe. De igen te is most kezdj el csesztetni amikor szétbasz az ideg.- pislogtam sürűn
-Ja igen és véletlen sem te tehetsz róla- nézett rám mosolyogva Ash, figyelmen kívűl hagyva az utolsó mondatomat
-Még szép, hogy nem. Ma összeesküdtek ellenem a tárgyak. A telefonom sem ébresztett
-Szegény, mindjárt megsajnálom- mondta szarkasztikusan
-Ásd el magad! - horkantottam fel
-Minden oke? Csak mert olyat horkantottál mint egy vaddisznó. Kezdek aggódni érted
- Ohhh, hogy ütne el egy kamion
-A tárgyak ugyanúgy szeretnek mint az emberek- vágott önelégűlt arcot
-Csodálom, hogy még egyben van a házatok. Nem akart még megtámadni a kávéföző?- kérdeztem tetettet komolysággal
-Nagyon vicces- forgatta a szemeit
-Végre valami valósat is tudsz mondani- bólintottam és fölényesen elmosolyodtam...
YOU ARE READING
𝕄𝕪 𝔹𝕒𝕕 𝔹𝕠𝕪 | ✓
RomanceA fiúk lehalkították a zenét majd az egyik felállította az öléből a ribit és megindult felém. Fogadjunk ő a tipikus rosszfiú a suliba. Inkább csak előre fordúltam és indultam volna tovább amikor utánam kiálltott... Itt kezdödőtt MINDEN #1 - romantik...