𝕄𝕪 𝔹𝕒𝕕 𝔹𝕠𝕪 | ✓

40. rész

3 nap telt el azóta, hogy Scott elrabolt. Azóta egy falatnyit se ettem. A gyomrom korgott, és egy morzsáért is őlni tudtam volna. Csak vizet kapok. Egyszer volt csak, hogy félretettem a méltóságom, és megkértem Scottott, hogy adjon valamit enni, mire kiröhögött és közölte velem, hogy úgy nem szenvednék eléggé. Hát kösz. Az összes testrészemen kék-zöld foltok vannak, nem adnak enni, kínoznak és lelki terrorba tartanak de ugye nem szenvedek eléggé. Tegnap a régi hegeimet szakította fel, ami miatt most egy kendő van az oldalamra kötve. Bevallom, megfordúlt a fejemben, hogy véget vetek az életemnek. 3 nap nem tűnik soknak kívülállóként, de úgy, hogy a nap minden percében rettegsz, hogy mikor nyit be a szobába az az idióta és kínoz meg megint, egy örökkévalóságnak tűnt 3 nap. Vissza gondoltam milyen volt az első amikor elrabolt. Már azt is nehezen tudtam feldolgozni, pedig az csak egy hétig tartott. Én pedig éreztem, hogy ez több lesz mint egy hét. Egyáltalán kijutok innen valaha? A szobából bármikor kimehetek, ha például fürdeni akarok, ezért meg tudtam nézni az ablakokat, hátha ki tudok valahogy jutni. Természetesen az összes ablakon rács van, amik között nem férek ki. Most fel merűlhetett bennetek a kérdés, hogy ha oda megyek a házba, ahova csak akarok, akkor miért nem megyek egyenesen a hütőhöz. Nos, mehetek én a hütőhőz, csak teljesen üres. Scott szobájába van csak egy hütő amibe valószínűleg van kaja, ahova persze én nem mehetek be. Nem mintha akarnék... Az meg a másik, hogy mindig bezárja a szobája ajtaját. Gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett ki. Ne, ne, ne! Scott jött be, kezében egy késsel. Tudtam, hogy nem társosozni jött, vagy hasonlók. Szemeim egyből megteltek könnyel, de erőszakosan letörőltem őket. Majd sírok ha már nem látja. Úgy döntöttem, hogy nem ellenkezek inkább, azzal csak jobban felidegesítem és csak én járok rosszabbúl. Ezt tapasztaltam tegnap is... Végig feküdtem a régi ágyon és behugytam a szemem

-Csak legyünk túl rajta!- jelentettem ki és nagyon erőlködtem, hogy a hangom magabisztosan csengjen.

-Abba nekem mi az élvezet?- szólalt meg azon az undorítóan beteg hangján. Egy nagyot nyeltem, majd alkatomra támaszkodva felűltem. Scottra néztem, amit meg is bántam mert megrémített az a félelmetes csillogás a szemében. Csak visszadőltem az ágyra és feltettem a következő kérdést:

-Miért csinálod ezt Scott?- sóhajtottam egy nagyot és én akkor, ott feladtam. Már nem érdekelt mi lesz. Egyedűl az érdekelt, hogy mit csinál most Ashton. Vajon mit érezhet?

-Már vártam, hogy megkérdezd- hajolt fölém Scott, így kiűzve Ashtont a gondolataimból.

-Tudod, a bőrtön nem kellemes hely. Szörnyű volt. Egy hímkúrvának néztek, úgy használtak, ahogy akartak. És tudod miért? Miattad- ordította a képembe, mire megpróbáltam jobban belesüppedni a matracba. Megragadta a hajam és annál fogva felrángatott az ágyról, majd teljes erejéből az ajtónak lökött. Bevertem a fejem a kilincsbe. Éreztem, hogy valami folyik végig a tarkómon. A nyakamhoz kaptam majd megnéztem a kezem. Vér. Scott újból az ajtónak nyomott, de most a nyakamnál fogva, és úgy szorított oda. A levegőm elfogyott, de a nyakamra szoruló ujjai nem engedték, hogy tüdőm újra megteljen oxigénnel. Kétségbeesetten kaptam újra levegőért, de aligha sikerűlt

-Miattad rohadtam a bőrtönbe, miattan szenvedtem. És ezt most visszakapod- mondta, de én már alig hallottam. Kezdett a kép elsőtétedni és úgy éreztem itt a vég. Nem akarom az ő arcát utoljára látni. Hírtelen alábbhagyott a szorítás a nyakamon mire levegőért kapkodva rogytam le a földre. Scott belém rúgva kicsörtetett az ajtón és hallottam még, hogy egy másik ajtót becsap. Nem bírtam tovább, eredtek a könnyeim. Mivel érdemeltem én ezt?!?!