𝕄𝕪 𝔹𝕒𝕕 𝔹𝕠𝕪 | ✓

44. rész

Ha az időérzékem nem csal, másfél hete rohadok Scottnál. Tegnap tudtam enni, egy kis száraz kenyeret, amit Scott a kukába dobott. Tudom, undorító, de az életemért küzdve, még ezt is megettem. Amikor Scott kiment a szobából, azt mondta, hogy 5 perc múlva folytatja a kínzásom, és ha el merek innen mozdúlni, még jobban megbűntet, de már fél órája várom sírva, hogy az az állat visszajöjjön. Meguntam a várakozást. Minden mindegy alapon, bicegve az ajtóhoz küzdöttem magam, majd lenyomtam a kilincset. Hallkan, hogy nehogy meghallja, szorosan a falhoz simúltam, remegve. Féltem, és a tegnapi száraz kenyér sem adott túl sok energiát. Az oldalam hasogatott, de már hozzászoktam a fájdalomhoz. Lassan kidugtam a fejem a fal mögűl, hogy megnézhessem mit csinál Scott. Amikor megpillantottam, egy tégla volt a kezében és háttal állt nekem. Felvont szemöldökkel kerestem, hogy honnan hiányzik az építőeszköz. A szemem megakadt a bejárati ajtó melletti falon, aminek a közepéről hiányzott egy tégla. Az a tégla ami Scott kezében van. Scott az említett falhoz lépett, majd egy kulcsot tett a hiányzó tégla helyére, majd az eddig kezében lévő téglát vissza tette. A szemem kikerekedett és a szabadulás reménye megszállta az agyam. Scott elindúlt az emelet felé, ezért gyorsan memorizáltam, hogy melyik tégla mögött rejlik Scott szobájának a kulcsa, majd amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem a szobába. Nem sokkal később Scott is megjelent. Jelenleg nem tudtam a kezében lévő késre koncentrálni, egyedűl akörűl forogtak a gondolataim, hogy mikor lesz alkalmam a tégla közelébe lenni EGYEDŰL. Scott néha elmegy kajálni, ilyenkor egyedűl hagy a házban, mondván, hogy úgyis rácsok vannak az ablakokon. Már csak meg kell várjak egy ilyen alkalmat, és talán kiszabadúlhatok. Az adrenalin elöntötte a testemet a gondolatra. De persze Scottnak ezt is el kell basznia. Közel lépett hozzám, majd hírtelen hátradöntött az ágyon és lefogott az egyik kezével. A másikba még mindig a kés volt.

-Olyan naív vagy Emily, hogy próbálsz harcolni ellenem. Nem szabadúlsz ki innen- nevetett fel, majd a fülemhez hajólt, mintha egy bizalmas infót akarna megosztani

-Képzeld láttam a kis Ashtonod egy lánnyal. Úgy néz ki boldog, és nem hiányzol neki- mondta majd elmosolyodott. Telitalálat. Pont ez az amitől féltem. Tudom, hogy bárhol talál sokkal jobbat nálam, de kúrvára reménykedtem, hogy nem csak nekem ilyen kibaszott fontos ő, hanem neki is az vagyok. Tévedtem... Az arcomon végiggördűlt egy könnycsepp, mire azt erőszakosan letörőltem. Kezdek megtőrni.

-Most, hogy ezt már tudod, térjünk át az izgalmasabb részre- mosolyodott el betegen majd a lábam megragadva, szétnyította. Megijedtem.

-Semmi baj- suttogta- Nem fog fájni- mondta majd a kést belemélyesztette a combom belső felébe, majd végighúzta azt. Felsikítottam a fájdalomtól. Miért nem ől meg? Miért? Ashton csak úgy túllépett rajtam. Mi értelme van még élnem?

-Őlj meg kérlek- suttogtam. Amint meghallotta elmosolyodott, majd egy ütést éreztem a fejemen, de innentől se kép, se hang...

Sajnálom, oké?