𝕄𝕪 𝔹𝕒𝕕 𝔹𝕠𝕪 | ✓

54. rész

-Sziaaa Ashtooon- szóltam bele a telefonomba miután méltóztatott felvenni.

-Szia Édes- mondta és hallottam, hogy mosolyog. Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra és azt kívántam, bár csak addig szorongathatnám a fiút ameddig nem lesz belőle egy döglött avokádóra hasonlító valami. Azt nem tudom, hogy mi, de valami...

-Mit tervezel mára?-kérdeztem lévén, hogy szombat van.

-A hangodból ítélve azt, hogy veled leszek- értette meg egyből a célzásom. Imádom mondtam már?

-Kapsz 10 percet, hogy ideérj, különben seggberuglak!- jelentettem ki, majd cuppantottam egyet a telefonba és ki is nyomtam. Tudom, hogy közőlte volna velem, hogy ha az összes sebességkorlátozást átlépi minimum háromszor, akkor se fog tudni 10 perc alatt ideérni, de legalább így sietni fog. David egyébként fingom sincs, hogy miért dolgozik szombaton, de legalább lehetünk egy kicsit kettesben Ashhal és nem azt kell hallgatnom, hogy idézem:

"-Ashton tóld már fel a segged és játszunk már még egy meccset"

Kicammogtam Ashton hatalmas fehér polójában és egy cicanadrágban a konyhába és a nutallát előszedve kanalaztam belőle párat. Így gyorsabban tellik az idő. Mi a fenét csinál ilyen sokáig Ashton? Ugye nem lett semmi baja? Autóbalesete lett? Csak nem...
Idegesen nyúltam a telefonomért, hogy csekkoljam az időt. Még csak 3 perc telt el. MIII?!?! Bosszúsan dobtam a nappaliban lévő kanapéra a telefonom. A konyhából a nappaliba. Taps taps nekem. Olyan szépen csúszott végig a bőrkanapén és esett le a főldre, mintha az univerzum ÚJBÓL meg akarná üzenni nekem, hogy utál. Kölcsönös barátom, kölcsönös...

Kb 15 idegtépő perc után, ligehve rontott be Ashton az ajtón. Megörűlve neki, a telefonom esik ahova esik alapom eldobtam (MEGINT!) és a tüdejét kiköpő Ashtonhoz rohantam, hogy aztán nem kímélve rávethetssem magam. Miközben ez megtörtént hallottam a túlélő telefonomat koppanni a padlón. Szegény miket élhet át...

Miután szétszorongattam szerencsétlen srácot, bevonszóltam az ágyamba és rávetettem magam. Innen se fog felállni egy ideig. Ő a hátán fekve vigyorogva feküdt, míg én teljesen szétterpeszkedtem rajta. Bocsi nah. Elöntött egy érzés. Kúrvára nem akarom soha elveszíteni a fiút. Neki akarok igent mondani miközbe egy gyűrűvel a kezében térdel előttem, vele akarok az oltárnál állni, neki akarok gyerekeket szűlni és vele akarok meghallni. Mert tudtam. Kúrvára biztos voltam benne, hogy halálosan szerelmes vagyok belé. És ennyi nehézség és megpróbáltatás után is egy biztos pont az életemben. Ő az enyém és én az övé, és biztos voltam benne, hogy együtt bármivel megbírkózunk. Őszintén szólva ezt Richaelnek köszönhetjük. Ha ő nincs, akkor nem kell eljátszanom a barátnőjét, és ugyanolyan egy beképzelt bunkó fasznak gondolnám mint anno. Szóval innen is köszi Richael, mert már nincs olyan, hogy én és ő. Csak mi vagyunk...

-Ashton!- néztem fel rá

-Hmmm?- nyomott egy puszit a fejem tetejére, mire konkrét tócsa lett belőlem

-Szeretlek- suttogtam. Elmosolyodott, majd halálosan lassan az ajkaimra hajolt, de mielőtt egyesíthettük volna az ajkainkat az ajkaimra lehelte a következő szavakat, amik mindennél többet jelentenek nekem:

-Szeretlek Emily Grey

Vége

Ez is eljött, pedig nagyon nem szerettem volna. Jön még egy, vagy két rész epilógus, de ennyi. Őszintén szólva, ez az első befejezett könyvem és most elmondtani nem tudom milyen szomorú vagyok. Amikor elkezdtem írni, minden vágyam az volt, hogy odaírhassam a könyvhöz, hogy befejezett, most mégis olyan mintha egy darabka belőlem a könyvbe maradna. És nem is hazudok sokat. Az elején próbáltam Emilynek egy személyiséget adni, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudol úgy irni, hogy az én személyiségem ne lenne benne a könyvbe, ennek köszönhetően Em személyiségének 85%-a az enyém. Egy szóval, ha valakit idegesített, irritált vagy csak simán leütötte volna a csajt az az én hibám. Lol mondjuk amúgy is az enyém mert én írom/írtam (jézusom de szar ezt leírni) a storyt szooo jah. Meg szeretném köszönni azt a rengetek kommentet amit a mai napig is kapok, elképzelni sem tudjátok, hogy néhány kedves szóval, hogy feltudjátok dobni a napom. Ha minimum 10x nem olvastam el újra az összeset akkor egyszer sem. Még az elején amikor úgy döntöttem, hogy megpróbálok valami könyv szerűséget írni, elhatároztam hogy az összes komira válaszolni fogok. Sok storynál látom, hogy az író egyáltalán nem válaszol, én meg úgy voltam vele, hogy ha ti veszitek a fáradtságot, hogy írjatok nekem, én is veszem a fáradtságot hogy válaszoljak. Nagyon sokatok nevetetett meg az utóbbi egy évben (igen egy éve írom), de volt olyan komi is, ami miatt kevés kellett ahhoz, hogy elsírjam magam. Az epilógus végére még írni fogok egy rövidebb szentbeszédet, de nagyjából leírtam mindent. Remélem nem véglek kell búcsút vegyek tőletek. Még akartam írni nektek, de azt hiszem ez többet mond:

Köszönöm!🥺💕

Ui.: Ha bármilyen kérdésetek van, írjátok meg komiba!