Wish I were...(Kozume KenmaXReader)

V.

Az eső felhők után jön a napsütés, de soha ne felejtsd el, hogy a nyugalmat is bármikor leválthatja a vihar.

-Nyugodj meg kérlek!-pillantott fel rám Kenma a játékból. Két órája náluk ücsörögtünk a padlón, a fiú játszott én meg gondolataimba ragadva elmélkedtem. Annyira a sokkja alatt voltam a történteknek, hogy hirtelen azt sem tudtam fiú vagyok e, vagy lány, de elméletileg az utóbbi.
Hangjára ugyan úgy nem néztem fel, mint eddig bármikor amikor szólítgatott. Egyáltalán nem szokott ideges lenni vagy mérges, de most az volt, bár inkább aggódott. Hogy a barátságunk megtartása miatt vagy csak dühös volt Kuroora azt nem tudom, de valószínűleg Ő is így volt ezzel.-Figyelj-sóhajtott fel csüggedten-Tudom milyen, amikor tetszik valaki, cselekszik esetleg vagy olyan jeleket küld, de a végén nem lesz semmi!-tekintetemet rá emeltem, most Ő vizslatta a padló erezetét. Nem mondtam semmit, akartam volna, de hirtelen minden értelmes mondat kisurrant agyamból. Közelebb húztam magamhoz és átöleltem. Szívverése gyors volt, arca pedig feltételezem átadhatta valós érzéseit, ahogy cselekedetei is. Meglepődött, kicsit habozva vissza ölelt, de inkább csak rajtam pihentette kezeit mint magához szorított volna. Nem tudtam hova tenni, hogy miért ilyen, persze mindig félénk, de általában gond nélkül magához ölel. Agyam pörögni kezdett, mint a ringlispíl. Próbáltam össze rakni a széthányt puzzle darabjait, ami csak akkor sikerült teljesen—jobban mondva én véltem úgy, hogy teljesen—amikor haza értem.

-Sajnálom!-suttogtam még jobban magamhoz szorítva a szőkét, kétségbe esetten kapaszkodtam belé-Köszönöm!-igazán kommunikatív voltam mint látható. Minden áron közelebb és közelebb akartam kerülni legjobb barátomhoz. Összes napom úgy telt el, hogy vártam mikor ad egy jelet, én pedig ezt annak éreztem. Szavait túlságosan átéreztem, de én Kuroora nem tekintettem úgy soha sem, pedig igazán megtehettem volna, de nem ment-Hogy tudd-amilyen gyorsan kezdtem bele olyan hamar köddé is foszlott minden önbizalmam. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy rá nézhessek-sose tetszett Kuroo, az lenne az utolsó, hogy szétszakítsam a barátságunkat!-az igazat mondtam, de közben ellent is mondtam magamnak. Szét akartam ezt szakítani, ha már meggyengült nem mindegy? Csak nem éppen Tetsuroval.

-Elég késő van már, haza kísérlek!-ugyan úgy közömbös volt, mint szinte mindig. Elengedett, majd miután felkelt segített feltápászkodnom. Csöndes és zavaró haza utat kaptam egy pocsék nap után. Ennél már nincs lejjebb—gyerünk Istenem add azt az ásót had ássak még mélyebbre.
A ház előtt megálltunk, most akkor ugyan úgy elköszönök mint mindig, már hajoltam volna oda egy ölelésre, mire hirtelen érkezett halk szavai megakadályoztak mindenben.

-Megbeszélem ezt az egészet Kurooval, de nyugodj le, aludj egy kicsit és törődj bele, hogy amit mondott és tett már nem tudja vissza csinálni!-kis szünetet tartott és mély levegőt vett-Holnap találkozunk, minden újra jó lesz!-gyorsan megölelt és elsétált. Vissza sem tudtam ölelni, egy másodperc alatt történt az egész, én hülye pedig bolhából elefántot, vízből málnaszörpöt csináltam. Igen, a puzzle össze állt, már az is torzította látásmódom, hogy szinte biztosan erősebb ha nem is a legerősebb érzéseim — azaz szerelem és társai — vannak Kenma iránt, dobott erre egy lapáttal az is, hogy ma miket mondott és tett. Ezekbe semmi különleges nem lenne, de komolyan, mikor nem gondoltam bele nagyobb dolgokat a konkrétan semmibe?!

Fél hullaként becsoszogtam a házba, köszöntem a szüleimnek és felmentem a számomra egyetlen igazi nyugalmat rejtő helyre, a szobámba. Gondolataim cikáztak és lassan már fejfájást kaptam tőlük. Tanulni kéne. Beszélni kéne rendesen Kurooval. Ez egy nagyok rossz ötlet. Holnap dolgozat. Valamit kezdenem kéne az életemmel. Hobbit kéne találnom. Bla bla bla. Elég könnyen eldöntöttem, hogy a tanulás most nem fontos annyira, elolvastam egyszer a tananyagot és írtam a fekete hajúnak

,,Nem haragszom, de gonosz voltál."

És itt is van az érzelmi zsarolás első szintje, kellemes bűntudatot akartam érezni, mert őszinte voltam vele, Ő is, de ezt szebben is lehetett volna közölni.
Gyorsan jött a válasz, nem litánia volt, de legalább éreztem rajta, hogy az igazat mondja

Kuroo: Sajnálom, nem így akartam ezt az egészet. Össze vagyok zavarodva, majd valamivel kárpótollak ezért, tényleg gonosz voltam. Remélem azért még barátok maradunk :(

Me: Igen, majd próbálok segíteni helyre tenni a dolgokat, nekem is ideje lenne végre..

Nem kaptam választ sokáig, de erre nem is lehet nagyon válaszolni, Ő is csak egy köszönömöt írt. Ezzel, hogy ezt lezártuk most már tényleg tanulnom kellene, túl sok időt töltöttem az ábrándozással és a jegyeim szépen lassan zuhanó repülésben közelítettek ahhoz, hogy már Anya is szóvá tegye, ami nem hiányzott.

Tanulás, vacsi, alvás. Szokásos unalmas este. Semmi különleges álom aminek lenne jelentése, megint csak Shrek táncolt és énekelt, teljesen szokványos. Az iskola dettó, beszéltem Kurooval, ahogy néha néha Kenma is csatlakozott a beszélgetésben.

-Ki a szerencsétlen egyébként?-kérdeztem arra utalva, aki tetszik neki-Ide jár?-csak bólogatott, látszott rajta, hogy ezt nagyon nem most akarja megbeszélni így rá hagytam.

Az edzésről sétáltunk haza, a három muskétás újra együtt békében, az elmúlt napokban kerültem Kuroot így többségében egyedül kellett megbirkóznom a tíz perces úttal.
Már el köszöntem és indultam volna be az utcánkba, amikor Tetsuro vissza húzott

-Holnap gyere át, és elmesélek mindent!-nagyon halkan formálta szavait, látszott rajta, hogy ez most tényleg titok és még a szöszke sem tudja. Bele egyeztem és végleg elköszöntünk arra a napra.

Mi baj is lehetne egy baráti csevegésből, hisz ez csak egy átlagos délután, ami nem várt fordulatot hozott a barátságunkba.