Wish I were...(Kozume KenmaXReader)

VII.

-Szüksége van rád.
-De mégis te győztél...

6 hónappal később

Minden a helyén volt, ténylegesen boldog voltam. A barátságunk a régi lett, ugyan az a vadalmaként vigyorgó hármas voltunk, mint régen. Ennek így kellett lennie. Kuroo és az én érzéseimről sem tud semmit a kis szőke. Viszont én igen. Napról napra szerettem bele jobban, igaz az elején nagyon kételkedtem az egészbe. Rá kellett ébrednem, hogy már az első napon tetszett, nem véletlenül éreztem magamat furán mellette. Közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, jelek ezreivel karöltve.

November vége volt már, rettentően hideg volt ahhoz képest, de semmi nem tudta elvenni a kedvem egy bögre forró kakaótól, akkor is ha húsz percen keresztül kellett a hóesésbe mennem érte, megérte. A napok így teltek, boldogan és hálás voltam, hogy ilyen barátaim lehetnek, mint a két fiú.

-Bocsánat a késésért, csak elestem!-huppant le mellénk Kuroo, persze szavai hallatán kénytelen voltam nevetni. Szerencsétlen. E miatt sokszor is cukkoltuk egymást, köztudottan bénák voltunk.

-[Név]-chan?-nézett rám Kenma kérdően, felé kaptam a tekintetemet és egyenesen szemeibe néztem, megint megbabonázott-Forró csoki vagy kakaó?-furcsálltam kérdését, amíg észre nem vettem a mellettünk toporgó pincért, akinek rajtunk kívül még körülbelül öt asztala lehet.

-Öhm, kakaó!-néztem fel kedvesen a srácra, aki habozás nélkül firkálta fel a kis cetlire és már tovább is állt-Holnap hozzátok el a mezeket, kimosom! Szóljatok a többieknek is, kérlek!-mosolyogtam rájuk. Közeledett az egyik fontos edzőtáboruk, négy másik csapattal karöltve egy egész hét edzés és számomra egy kiadós tortúra  több mint negyven fiú mellett...Szerencsére van pár Securitys védelmezőm, itt Kuroora, Yakura és Yamamotora gondolok, akik eddig minden edző meccsen meg mentettek az ellenkező csapatok játékosaitól.

***

-Akkor majd Hétfő reggel találkozunk!-integettem az egész csapatnak és az edzőnek másnap kezemben a rengeteg ruhával.

-Na azt most add ide!-szólt rám ellenkezésemet figyelmen kívül hagyva Kuroo. Az incidenstől eltekintve olyan volt nekem, mint egy okoskodó és idegesítő testvér.

-Na de bátyó!-fontam kezeimet dühöngve magam előtt, mindig irritálta ha így hívom-Nem vagyok már kisgyerek, egyedül is el bírom!-nyújtottam kezemet a zacskókért. Több se kellett neki oda adta, de kicsit könnyebbre emlékeztem. Három utcán keresztül bírtam, a zsák elszorította vérkeringésemet-Kuroo, esetleg?-cinikus nevetés mellett elvette tőlem a táskákat és egészen a házunkig vitte, ami miatt titkon nagyon hálás voltam neki, de ilyen cuki dolgokat neki soha nem mondanék el!
Elköszöntünk és számomra kezdődött a kényszermunka tábor, négy mosásnyi borzasztó szagú mez száradt az egész ház ténylegesen minden pontján. Anya már szóvá se tette

-Látom mostantól tudsz mosni ránk is!-nevetett fel Apa körbe nézve a lakáson-Nyugi csak vicceltem!-látta rajtam mennyire elfáradtam a szinte semmiben, de tudtam hogy komolyan gondolta. Mostantól nyugodtan hivhattok a szüleim ház vezető nőjének is, csodálatom, hogy Ők nem így teszik, még.—Ez nem sokáig volt így, főleg a kezelésemet illetően—

***

Mindent össze pakoltam a táborra és már kora reggel ballagtam az iskola felé. A sarkon szokásunkhoz híven találkoztunk, bár a fiúk arcát nézve sokat várhattak rám, mint két érett piros alma. Kenma unottan ült az egyik kerítés tövében kezében Nintendójával míg Kuroo elém sietett, amint meglátta ahogy szerencsétlenkedek a zsákokkal, majd elvette azokat tőlem.