Wish I were...(Kozume KenmaXReader)

VI.

Én csak több akartam lenni.
Akartam lenni valaki, neked.
Csak is miattad.

Mint ahogy erre az egészre, most is kénytelen vagyok vissza emlékezni, akkor is ha annyi idő után is teljesen megsemmisít. De térjünk vissza oda ahol abba hagytam.

-Szerelmes vagyok!-suttogta a mellettem fekvő fiú. Rákaptam a tekintetemet és ijedtemben felültem. Arcomat látva hangosan elnevette magát-Nyugodj meg, nem beléd!-még mindig nevetett. Kicsit megnyugodva el kuncogtam magamat és felültem az ágyon. Ő is követte a példámat és így már mellettem ücsörgött

-Akkor kibe?-nem tudtam valamiért ránézni, legbelül nagyon reméltem, hogy nem azt fogja mondani, amitől rettegtem. Hatalmasat sóhajtott, ökölbe szorított kézzel próbálta elfedni fájdalmát, de az apró könnycsepp így is ki bukkant. Kérlek ne mondd ki. Ne tedd kérlek. Legyen az bárki más, csak ne Ő.

-Nem mondhatod el neki!-törölte le könnyeit mintha ott sem lettek volna-Nem veszíthetem el, csak Ő van nekem.-jól tudtam kiről beszél Kuroo, bárcsak ne tudtam volna. Eddig nem fogtam fel azt amikor azt mondta, hogy teljesen olyan voltam mint Ő, ezért akart megcsókolni.

Kenma.

-Nem mondom el...-pár percig tartott válaszolnom. Nem szabad most sírni, bármennyire is akarsz, legalább most legyél erős. Egy mű, de meggyőző mosolyt erőltetem magamra-Remélem viszonozni fogja!-nem láthatta rajtam mennyire fáj, számmal ellentétben, amit annyira erősen haraptam be, hogy vérezni kezdett.

Vegyél egy mély lélegzetet, ez a múlt, túl kell lépni. Vedd vissza a szemüveged, töröld le a könnyeid és írj tovább, segíteni fog.

Szorosan magához ölelt, éreztem rajta a megnyugvást, viszont minden lélekjelenlétem távozott. Viszonoztam ölelését, de nem így terveztem. Ha már nem sírhatok, akkor legalább hagy szorítsam magamhoz. Fájt, hogy miért azt nem igazán tudtam megmondani, de egy évvel később annál jobban megtudtam volna. Sajnos nem volt időgépem, hogy tudjam mi lesz a holnap muzsikája.

-Jól vagy?-suttogta halkan a fiú, heves bólogatás volt a válaszom-Biztos?-ugyan az volt a válaszom

-Elmegyek a mosdóba, ha nem baj!-nevettem el magam és ki siettem. Magam után halkan becsuktam az ajtót és könnyeim abban a másodpercben megeredtek, pedig nem tudtam a teljes igazságot. Pár perc elfojtott sírás után megmostam az arcomat, hogy lenyugodhassak. Nem tudtam, hogyan kéne Kuroo szavaihoz viszonyulnom, hisz sose láttam Kenmán érdeklődést iránta, viszont irántam igen. Te sík hülye, de szeretem magam ilyenkor vissza gondolva. Kisétáltam a fürdőből, mintha semmi sem történt volna. De hát nem is történt, ugyan az a helyzet mint eddig. Ez nem verseny, de nyerésre állok. Ugyan azt tudom megint csak mondani. -Figyelj Kuroo!-pillantottam be a szoba ajtón-Elég később jár már, itt aludhatok esetleg?-arcán látszott egy megkönnyebbült mosoly. Ezek után nem lett volna szívem egyedül hagyni, főleg hogy látszott még Ő sem fogadta el a szituációt. Ugyan azt csináltuk, mint eddig mindig. Beszélgettünk, filmet néztünk és tanultunk, mivel sajnos a mai iskolai napot nem lehetett kitörölni az életünkből, akkor is ha semmi nem történt kivételesen.

-Köszönöm, hogy nálatok aludhattam!-mosolyogtam rá már az iskola folyosón ballagva. Mindenki minket nézett, de jogosan. Két napja még kerültük egymást, most meg nevetgélve sétáltunk egymás mellett, akkor is ha nehezen tudtam nevetni.-Ahogy a bizalmadat is!-mondtam ezt már inkább a járólapnak, mint a fiúnak.

-Nincs mit köszönnöd, kettőnk közül csak nekem van!-halvány mosolyt eresztettük meg egymás felé és elváltunk a folyón saját termeinkbe haladva.

-Szia!-köszöntem Kenmának, aki erre már szinte szokásához híven csak intett egyet, majd levágódtam padomba. Ugyan úgy unalmas nap, unalmas edzés, annyi kivételével, hogy az edző úgy döntött, hogy ne legyek már csak haszontalan közönség és legyek a menedzser. Eddig is ugyan úgy pátyolgattam a fiúkat, így legalább kapok egy szép melegítő és meccsekre is mehetek. Végre tartozhatok valahova.

Egy nap gondolkozás és nem sírás után, viszont ki kellett magamból engedni a feszültséget. Nem sírtam, nem ment, ami miatt kicsit meg is ijedtem. Menekülni akartam a valóság elől. Mi van, ha félre értettem megint? Mi van, ha Kuroo érzései viszonzottak? Ugyan úgy barátok maradunk? Én leszek a harmadik kerék? Vagy esetleg Tetsuro lesz az? Már szinte nem is reméltem semmit.

Számíts a legrosszabbra és reméld a legjobbat.

De már ez sem ment, azon kívül, hogy a legrosszabb forgatókönyvet betanultam. Ez abból áll, hogy Kuroo érzései viszonzottak, össze is jön Kenmával, kitudódik mit érzek és már barátok sem leszünk, ezzel pedig már egy barátom sem lesz az iskolában. Elég jól ki is nézem magamból, hogy vagyok ilyen szerencsétlen, hogy Isten oda adja nekem a lapátot, hogy ,,Gyerünk! Mire vársz? Áss még lejjebb! Azt hitted ennél már nincs rosszabb? " Igeeen, hát nem éppen voltam jó passzba

-Miben segíthetek?-szóltam bele a telefonba. Kis ideig hezitált a hívó, majd lassan és megfontoltan bele szólt a telefonba.

-Beszélnünk kéne!-ennyit mondott, hüledezve néztem magam elé. Ennyi idő után miért hív? Mi köze van az életemhez? Már rég nem vagyunk beszélő viszonyban sem-Holnap találkozunk a parkban!-ezzel le is tette. Bárcsak ne hívott volna fel, bárcsak soha többé ne kellene vele találkoznom. Legkevésbé sem láthat meg vele senki, terjed a pletyka mint a futótűz és ez nem hiányzott, olyan sok pletyka után pláne nem.

Fél év után egy hívás.
Pontosan tudtam ki is Ő.
Hiányzott, de a hívása nem.

Hmmm igen kicsit későn hoztam, de remélem azért nem lett borzalmas ❤️👄❤️