Tizedik kihívás
2-es (cím): Mindig a pénz
6-os (szó): makaróni
2-es (szó): neon
Alex az ügyelet várótermében ült, és magához szorította a plüssnyusziját, Nyuszót. Néha felpillantott az anyukájára, hogy erőt merítsen a jelenlétéből, de a nő meg sem szólalt. Csak a telefonján pötyögött.
A fiú felsóhajtott. Ma volt a kilencedik születésnapja, és ki ne álmodna arról, hogy ezt az orvosnál ücsörögve töltse? ,,Természetesen ez irónia volt." pillantott Alex határozottan Nyuszóra. ,,Tudod, hogy kerültem ide?" folytatta a telepatikus társalgást, lényegében saját magával. Nyuszó mintha kérdőn meredt volna rá. ,,Hát jó, elmondom. De készülj fel, hogy ez hosszú lesz!" révedt a távolba. Kicsit zavarták a pislákoló neonlámpák, de próbálta megtartani a művészi pózt.
Az egész úgy kezdődött, hogy aznap makaróni volt a suliban. Alex utálta a sulis makarónit. Az otthoni, meg az éttermes makarónik mindig finomak voltak, de az iskolai makarónit tiszta szívből gyűlölte. Ráadásul aznap a Morcosh egyest adott a fogalmazására, amiben a szüleiről kellett volna írnia. De nem írt a szüleiről. Mert nem volt mit.
Morcosh egyébként hű volt a nevéhez, mindig feketében, hosszú szoknyákban járt, és gyászos sminket kent az arcára. Az egyik lány az osztályban, Zsani, jóban volt vele, és nagyon hasonlóan öltözködtek. Zsani mindig könyvklubozott Morcosh-sal, és egy ilyen alkalom után elmesélte Alexnak, hogy Morcosh teljes neve Morcosh Alexandra Napsugár, és igazából nagyon jó humora van.
Alex ennek ellenére se barátkozott össze a tanárnővel, és nem írta meg a fogalmazást. Pedig egyébként mindig megcsinálta a házikat, szorgalmasan tanult, mindig négyeseket, ötösöket vitt haza. De a szüleiről nem akart írni. Mit tudott volna mondani? Hogy sose találkozik velük, mert mindig késő estig dolgoznak, őt meg Ajlára, a bébiszitterre bízzák? Vagy hogy amikor régebben minden hétvégén egyszer elvitték valahova, ahova ő akarta, nem egyszer fordult elő, hogy otthagyták?
,,Elkalandoztam igaz?" pillantott vissza Nyuszóra. ,,Bocs."
Szóval aznap makaróni volt ebédre. Alex szokás szerint egyedül ücsörgött egy félreeső helyen, és próbálta leküzdeni a hányingert, amit az étel váltott ki belőle, amikor valaki lecsapta a tányérját vele szembe.
- Remélem nem probléma, hogy ideülök - mondta Zsani, pont úgy, mint aki nem tűr ellentmondást.
Alex meg se mert mukkanni. A lány kissé rémisztő kinézete és kisugárzása, valamint a tudat, hogy két évvel idősebb nála, pont elég volt ahhoz, hogy meg se pisszenjen. Zsani nemrég elárulta neki, hogy év vesztes, és egyszer, még másodikban megbukott, azért csak harmadikos. Alex nem tudta elképzelni, hogy húzták meg, mikor amióta csak ismerte, ő volt a legjobb tanuló az évfolyamban.
- Na, mi van, megnémultál? - vonta fel Zsani a szemöldökét.
- Ne... nem... - hebegett a kisfiú. - Nyugodtan ülj le.
Ezzel kicsit elkésett, ugyanis a lány már jóízűen falatozott vele szembe. Alex lenézve pecsétes, világoskék pólójára, megállapította, hogy Zsanett mellett úgy fest, mint egy igazi malac, ugyanis annak a ruháján egy fia foltot sem talált.
- Nem unatkozol? - törölte meg Zsani a száját egy szalvétával, miután végzett.
- Mert?
- Mert mindig egyedül vagy.
- Nem. Nem tudom.
- Hát, többet nem is fogsz, mert itt vagyok én! Jó társaságnak tűnsz, szóval, mostantól együtt fogunk lógni - pattant fel diadalittasan a lány. - Nincs több óránk, igaz?
Alex már válaszra nyitotta a száját, mikor valaki hátulról egy tál makarónit borított a fejére.
- Na, mi van strébike? - vihogott fel mögötte Dávid.
A fiú már első óta piszkálta őt, és pont abba az osztályba járt, ahova Zsani is a bukása előtt.
- Nem tudnál békén hagyni? - motyogta Alex lehajtott fejjel, a sírás határán. A haján elkenődött a ragacsos szósz, és egyenesen a szemébe csöpögött.
Dávid csak gúnyosan röhögött, egész addig, amíg egy csattanás nem hangzott fel.
- Hagyd békén az új haverom! - kiáltott rá Zsani.
- Maradj csöndben, túl hülye vagy ehhez! - tapogatta még mindig gunyorosan Dávid az arcát. Jól be fog pirosodni neki. - Nem csoda, hogy megbuktál!
- Ha nagyon tudni akarod, azért buktam meg, mert meghalt a kisöcsém! - üvöltött minden önkontrollt elvesztve a lány. - Ha neked nagyon fontos személy hirtelen eltűnne az életedből, még a tanuláson gondolkoznál?! Idióta! - az utolsó szavakat már szinte süvöltötte, egyenesen a meghökkent Dávid arcába.
- Kővári Zsanett, nyugodjon le! - állt fel az egyik napközis tanár.
- NEM! - sikított a lány, és a dühtől elvakultan Dávid felé hajította az üres tányérját. Alex hátulról megragadta a kezét.
- Zsani! - suttogott kedvesen a fülébe, hátha ez hat. Nem hatott. A lány fél karral ellökte, és tovább tombolt. Úgy tűnt, az egy év alatt felgyülemlett dühe most tör ki belőle. Dávid időközben eloldalgott, de ez nem zavarta meg Zsanit abban, hogy folytassa az ámokfutását. Sikoltozott, és mindent összetört, ami csak a kezei közé került.
Végül az odarohanó Morchos állította meg, úgy, hogy karjait köré fonva szinte kényszerzubbonyba zárta ölelésével.
,,Én kifelé menet elcsúsztam, és bevertem az orrom az ajtófélfába. Határozottan Zsani jelenete volt parádésabb." fejezte be a kisfiú a történetet.
A következő pillanatban lekapcsolt a villany.
- A francba! - morgott Alex anyja.
- Kérem a következőt! - szólt ki az orvos.
- Mami... - pillogott a nőre esdeklően Alex.
- Mindjárt utánad megyek szívem - felelt az, fel sem nézve a telefonból. - Fontos üzleti ügyben lesz tárgyalásom. Nem hagyhatom ki, kell a pénz.
,,Mindig a pénz a fontosabb, ugye Nyuszó?" pillantott a plüssre szomorúan a fiú, majd átvágott a sötét folyosón, és belépett az orvosi rendelőbe.
