Ötödik kihívás
Romantikus
"Akarsz segíteni, vagy nem?"
Anna Clendening - Boys like you
Claire idegesen állt az ajtóban, azon gondolkodva, hogyan fog mindent kihordani időben, de kénytelen volt valami megoldást találnia, ha nem akart elkésni sehonnan. Ha már elvállalta, hogy segít a kiszállításban, csak nem mondhatja le az utolsó pillanatban.
A bolt egyébként jól ismert eladóinak és szállítmányozóinak nagy része mostanra vett ki szabadságot, és mire észbe kapott a kisváros, fiataloknak is be kellett segíteni, hogy elfogadható időben juthasson mindenki a kívánt dolgaihoz. Így került ide Claire is.
Ezzel a munkával az volt az egyetlen gond, hogy hajnalok hajnalán kellett felkelnie, és nehezen ért vissza a családi reggelire, amit az ég világon nem hagyott volna ki.
Bár, azzal, hogy csak állt és bámult, nem sokat haladt.
Egy "Na jó, csak menni fog ez." gondolattal nekiállt a lista letakarításának, és elkezdett csomagolni. Sosem értette, miért vásárolja fel a szomszéd nő a bolt felét minden hétfőn, de hát, legalább nem kellet több különböző lakást megkeresnie.
Mikor befejezte a dobozolást, egy kopogás zavarta meg a bejáraton, ahol egy nagy "Zárva" felirat díszelgett. Mégis kihúzta a kulcsot a zsebéből – ha már neki valahogy be kellett jutnia –, és segített a korai vásárlónak.
– Szia, Nathan – engedte be a fiút, természetesen, végig figyelve őt. – Még nem vagyunk nyitva, de ha vársz egy kicsit, megjön Lily, és akkor tudsz vásárolni.
– Oh, értem. Mész?
– Igen, tudod, dolgozom, vagyis olyasmi. De megvárhatom veled, vagy csak kizárhatlak az épületből, míg meg nem jön.
– Nem, nem szükséges, akkor majd visszajövök később. Megleszel egyedül? – kérdezte folyamatosan szemezve a kiszállítandó tárgyakkal.
– Persze. Miért, besegítenél?
– Hát, elég nehéznek tűnnek – felelt elhúzva a száját.
– Akarsz segíteni, vagy nem? – csökkentette le a válaszlehetőségeket a lány, amire a fiú csak bólintott. – Oké, akkor kapj fel párat és gyere – utasította, és a csomagokkal kezükben elindultak kifelé.
– Azt hittem, anyukád nem támogatja, hogy velem töltsd az időd – szólalt meg a fiú hirtelen az utolsó turnusnál.
– Nem is – mosolyodott el Claire –, de talán nem mindig van igaza anyának. Bár első látásra úgy nézel ki, mint aki elhívna egy randira, aztán sosem jelenne meg, de azt hiszem, veszélyek nélkül semmit sem csinálnánk igazán – vonta meg a vállát.
Elképzelte, ahogy bemutatná a fiút a szülőjének, az pedig kikergetné a házból, ha tehetné. Nyílt titok, hogy valamiért nem szerette a srácot, és gyermekét is folyton óvta tőle, de hát, a tiltott gyümölcs a legédesebb, nemde? Össze is rezzent a gondolatra, hogy mennyire kikapna érte.
– Nos, elég gyorsan ki kellene szállítanom mindent – toldotta meg mondandóját végül. – Úgyhogy szerintem megyek is.
– Nem kísérhetlek el? Arra lakom.
– Ha arra laksz, nem hiszem, hogy nekem kéne engedélyt adnom erre.
Claire leellenőrizte, hogy az összes rendelés nála van-e, majd elkezdte a biciklit tolni maga mellett, nehogy lehagyja Nathant. Igazából így nagyobb volt az esély, hogy a reggeli végére ér csupán haza, de nem akart udvariatlan lenni sem, hiszen a fiú lényegében megkérte, hogy vele vihesse ki a dolgokat.
Talán erre halvány érzései is rájátszottak, és bár szörnyen zavarban érezte magát, valahogy sikerült palástolnia ezt, akármikor is találkoztak. Vele kissé könnyebbnek tűnt a beszéd is. Külsőre először elrettent tőle, de aztán az ismerkedés meghozta – tiltott – gyümölcsét. Nem tudta, hogy anyja nem látta a belső réteget vagy csak pont, hogy mélyebbre látott, de az is előfordulhatott, hogy egyszerűen óvta mindenkitől, viszont mióta találkoztak, az anyja sosem engedte, hogy a kötelezőn kívül többet tegyen vele vagy érte.
Ezért is volt kellemes a korai séta – senki sem árulhatta el, hogy együtt voltak, és mindössze beszélgettek arról, ami eszükbe jutott. Claire eljátszott a gondolattal, hogy minden reggele így indul, és hirtelen nem akart hazamenni a káoszba, ami a reggeli utáni készülődést jelentette, de rá kellett jönnie, hogy ettől függetlenül a családja a családja marad, és elvetette ezt az ötletet.
Az idő gyorsabban telt a fiúval, és a sarkon az órájára pillantva vette csak észre, hogy mennyire késésben volt. Ennek ellenére nem volt képes elereszteni a fiút csak úgy, aki már befordult az utcára. Utánanyúlt, és szoros ölelésbe hívta, ami nem sokáig tartott.
– Csak meg akartam köszönni a segítséget, megyek is – tűrt a füle mögé egy hajtincset, mintha az előbbi meg sem történt volna. – Gondolom, akkor suliban még találkozunk.
Igazából az utolsó címeket iszonyatos tempóval közelítette meg, és meglepődött, mikor alig késett el. Az anyukája és testvérei már az asztalnál ülve falatoztak, tudva, hogy a lány úgyis haza fog érni. Megnyugtatta az ismerős környezet, az illatok, illetve anyukája üdvözlő szavai, no meg a testvérek szokásos veszekedése. Ezzel a jó érzéssel ereszkedett le közéjük, hogy rendesen megkezdhesse napját.
