Tizenkettedik ihlet"- ha még egyszer ezt csinálod, kidoblak azon a kibaszott ablakon... mit csinálsz?- azt nézem, mekkorát esnék. csak hogy tisztában legyek a következményekkel."
A messzeségben, az emeletes házak mögül feltűnik a lemenő nap, amelyben csodálkozva veszek el. A hűvös szél bele-bele fúj a hamvas szőke hajamba. Ahogy a napsugarak néhány sárgasága belesüt a mocsárzöld szemembe, újfent lefelé bukik fejem. A párkányon ülve lóbálom lábam, miközben a fekete csizmám alatt feltűnik egy sikátor, és több utca is. Szemeim lehunyva hallgatom a nagyváros zaját. Hallom a rengeteg autót, motort, ahogy az emberek hangosan beszélnek, dudálás, ordítás, valami csapódik, majd elhall minden.
– Ha még egyszer ezt csinálod, kidoblak azon a kibaszott ablakon... mit csinálsz? – Barátom először mérgesen szólalkozik fel, de hamar megreked.
– Azt nézem, hogy mekkorát esnék. Csak hogy tisztában legyek a következményekkel – nyitom ki újra íriszeim, és nézek hátra a vállam fölött. Bryson, a fürtös hajú lakótársam szúrós szemekkel lesett, miközben én lábaimat visszahúzva lépek vissza a fapadlós szobába.
– Bevetted a gyógyszered? Mert, ha nem akkor nyomás a konyhába. Nem várom meg, míg megölöd magad egy depresszív gondolat után – szemforgatva indulok meg a kis helyiségbe, ahova azonnal követ is.
– Bipoláris zavarom van, Bryson. Nem vagyok depressziós – a mögöttem álló, csak morog valamit az orra alatt, de talán jobb is, hogy nem hallottam.
– Lia, mind a hármat. Gyerünk! – szól rám erélyesen, ahogy meglátja, hogy csak az egyik dobozt veszem ki a szekrényből. Fogaim összekoccannak, ahogy visszatartom a bennem forgó mondatokat.
Kezeim között már a három kis dobozka van, amiknek elméletileg segíteniük kéne. Mind egyfajta antidepresszáns, bár egyik se hát sok ideig. Maximum pár órára visszafogja a negatív gondolataim.
– Látod, hogy jobb lett? – ereszt meg felém egy nagyobb vigyort, amit én gúnyosan viszonzok is, miközben mind a három pirula már a nyelőcsövemben van.
– Inkább megyek – mennék el mellette, de hamar megállít a mozdulatban, ahogy mellé érek.
– Este tízre legyél itthon. Nem akarok újra utánad menni, de hogy tudd, első dolgom lenne a hídnál keresni – emeli fel mutatóujj. Én egy bólintással jelzem, hogy megértettem és tiszteletben tartom "apuci" figyelmeztetését.
A csizmám alatt ropog a padló, pedig egyáltalán nem vagyok túlsúlyos. Először a mi repedezett ajtónkat, majd a lépcsőzés követően a bejárati nagy fémajtót is kinyitom. Vastag pulcsimba mélyesztem gyorsan az ujjaimat, melyeket gyorsan megcsap az őszi hideg. A tömegbe belépve sétálok el a már jól ismert sikátor mellett. Az ott történt eseményeket sosem felejtem el. Ott tört először össze a szívem egy fiú miatt. Ott csalódtam először a hímekben.
„Pezseg bennem a vér, és fűt a sok alkohol, ami belém került az éjszaka alatt. Alig emlékszem rá, hogy hogy kerültem a gimnázium rossz fiúja mellé. Arra pedig pláne nem, hogy miként jutottunk a lakásom melletti sikátorba.
– Gyönyörű vagy – hangja olyan távoli, de érintése mégis végigfut a bőrömön. Kezei azonnal rövid pólóm alá kerülnek, amire kiszökik ajkaik közül egy sóhaj.
– Olyan finom az illatod – borulok nyakhajlatába. Keserű, és talán sok lány undorodik tőle, de én imádom a fanyar alkohol szagát rajta. Rögtön felpezsdül miatta a vérem.
– Igen, szívem, ezt mindig elmondod – puszil duzzadt ajkaimra, amiket már véresre haraptam a ki nem mondott vágy miatt.
– Mindig? – el is felejtettem, hogy mi már sok ideje kavarunk. Ki gondolná, hogy a pia ekkora hatással van ránk. Pedig tudtommal jól bírom az alkoholt, de az esti buli kicsit elvadult hajnal után.
