11.fejezet

73 10 0
                                    

A harc az idő halladtával egyre durvább volt. Eleinte csak kard párbajok voltak és azoknak a csattanásukat lehetett hallani, viszont ahogy múlt az idő úgy esett el az első áldozat, majd követte a második, végül szinte egyszerre hullottak a fejek a földre, esetleg egyszerre kúszott az égre egy-egy szív fájdító sikoly, mely betöltötte az éji csendet, majd elporladt. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy Karennel és Florával mi van. Életben vannak még? Biztosan, hisz nyerésre állunk, de mivan, ha őket már előbb megölték? Gondolni sem merek ilyenekre, hisz végre magamnak is bevallottam azokat az érzéseket amiket Karenn is említett. 

- Nevra! Nevra! - lökött oldalba Valkyon. 

- Tessék? - kiabáltam neki. 

- Láttam bemenni valakit az épületbe. Menj utánna én addig itt tartom a frontot! - hadarta miközben lefegyverzett valakit. Nem haboztam, azonnal a sokajtós terembe futottam. A harc oda bent is dúlt, bár itt sokkal "barátságosabb" volt a helyzet, mint oda kint. Hirtelen megláttam az alakot akit Valkyon is említett, gondolkodás nélkül utánna eredtem és ahogy sejtettem a kristályhoz ment. 

- Ne mertj hozzá érni! - szóltam kimérten. 

- Nahát! Micsoda meglepetést! Szia Nevra! - mondta nyájasan. - Tudod nagy szükségem lenne egy olyanra, mint te. Mit szólsz? Csatlakozol hozzám?  - húzta fel szemöldökét. 

- Igen! - húztam ki magam határozottan. Ahogy láttam nem erre a válaszra számított. 

- Thényleg? - kerekedett ki a szeme. 

- Igen! - ismételtem meg a válaszom, mire gonosz vigyorra húzta a száját. - Aztán felkelsz, hogy bilibe lóg a kezed! - mondtam flegmán, majd támadásnak eredtem. 

- Nagy kár, pedig szép pár lettünk volna! - védte ki egy mozdulattal a támadásom. 

- Szomorú, de ez van! - vontam vállat, majd ismét megtámadtam. Egyesével védte ki a legprecízebb sorozataim. Egy kis idő múlva lihegve térdeltem a padlón. 

- Csak az idődet vesztegeted! Te és mindenki más is! Már rég eldötetett, hogy ki fog ma nyerni. És azok mi leszünk! - rikácsolta, majd egy óvatlan pillanatban a falhoz nyomott és fojtogatni kezdett. 

- Na mi van szép fiú? Vesztésre állunk? - bigyesztette le az ajkait. Az oxigén hiánytól már szédülni kezdtem amikor meghallottam egy hangot. 

- Hagyd őt békén! - szólt dühösen. Flora volt az. Sosem láttam még ilyen harciasnak. Mindig olyan vissza húzodó és félénk volt. Most viszont. A haja kissé kócos volt, ruhája itt-ott szakadt és koszok, arcán piszok foltok voltak. Sosem láttam még ilyen elbűvölőnek. 

- Nahát! Csak nem a híres, neves egyetlen? - lépett el az illető ezzel újból levegőt adva nekem. - Az egész világ erről beszél. Az utosló természet tündér! - affektálta a végét. 

- Miről beszélsz? Hisz nem én vagyok az egyedüli. - értetlenkedett Flora. 

- Hát még ezt sem mondtátok el neki? - nézett rám a srác méltatlankodva. 

- Miről van szó? - kezdett zilálni Flora. 

-  Képzeld kicsi, nem csak azt titkolták el előled, hogy te vagy az utolsó a fajodban, de még azt is, hogy kik ölték meg a társaid. Ugye Nevra? - pillantott rám gonoszul. Flora könnyes szemmel nézett rám. 

- Nekem semmi közöm az ügyhöz. Mikor ide kerültem már az utolsó volt folyamatban! - védtem magam. 

- El sem tudom hinni.... - suttogta és láttam, hogy elveszti az egyensúlyát. Azonnal ott termettem mellette. Szép, lassan leültettem a kábulatban lévő lányt. 

- Jó nagy pofád van neked, mit ne mondjak! De amit most fogsz kapni! - nyúltam a tőrömért, majd neki rontottam, azonban ő ismételten le terített. 

- Nagy kár, hogy nem fogod megmenteni a kis hercegnődet! - mondta, majd lendítette a kését. Lassított felvételben láttam az egészet. Lecsuktam szemem és így vártam a halált, ami nem akart jönni. Halk nyöszörgésre lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a fiú mellkasába egy kard van állítva. Szemei felakadtak, majd össze zuhant. Élettelen testét lerúgtam magamról. Flora lihegett könnyes szemekkel. 

- Köszönöm! - motyogtam.

- Nevra! - rontott be Miiko a terembe. 

- Mi az? - kérdeztem. 

- Nyertünk! - ugrott a nyakamba Karenn. Szorosan magamhoz öleltem. 

- Flora? - szólt Miiko. Akkor vette észre mindenki a már némán zokogó lányt. 

- Tudja. - suttogtam. Halk volt, de tisztán érthető. 

- Meg akarom veled beszélni. Az okot és a okozatokat. - nézett rá komolyan Miiko. Flora csak bólintott, majd elindultak az ajtó felé. 

- Hé! - szóltam utánnuk, mire Flora megfordult. - A randi még áll? - kérdeztem. 

- Gyere holnap este 8-ra a szobámhoz. - mosolyodott el haloványan, majd Miikoval együtt távoztak a teremből...............

Eldarya (majdnem) kihalt fajaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora