A szívtelen fiú

29. rész

Bocsánat, hogy ilyen soká jelentkezem, de nem volt időm írni. Viszont itt a beígért Chester szemszög, remélem tetszeni fog nektek!!

Chester szemszöge

- Hogy merted leönteni a cipőmet? – mered anyám szikrázó szemekkel az egyik pincérre.

- Bocsásson meg! Kérem, adjon még egy esélyt! – könyörög a férfi térden állva anyám előtt.

- Esélyt? – ismétli meg anyám lesajnálóan. – Tudod mennyit ér ez a cipő? Az életednél is többet!

- Kérem, csak megbotlottam! – magyarázkodik a férfi.

- Elhallgass! Azonnal takarítsd le vagy azzal a semmirekellő testvéreddel együtt kirúglak titeket!

A férfi teszi, amire utasítják, ám ekkor anyám a fejére önti kristálypoharának tartalmát, amit a férfi némán tűr.

A kép elsötétül és hirtelen az óvodába találom magam. H

- Hogy merted leönteni a cipőmet? – meredek szikrázó szemekkel az előttem térdelő kiscsajra.

- Ne haragudj – hebegi.

- Azonnal takarítsd le! – parancsolom ellentmondást nem tűrő hangon.

- De hát... Te gáncsoltál el – feleli.

- És akkor mi van? – Tényleg én voltam, de megérdemelte, hiszen nincs azon a szinten, ahol én.

- Bo-bocsánatot kellene kérned – próbál parancsolni nekem, ami mérgessé tesz. Anyának bezzeg nem mondott ellent az a férfi tegnap!

- Ide figyelj, te kis senki! – sziszegem a fülébe közelebb hajolva. – Ha nem tisztítod le most azonnal a cipőm, kirúgatom a semmirekellő anyádat.

Tudom én, hogy az anyja az enyémnek dolgozik és anya ugyanígy vette rá a férfit tegnap. Nekem is beválik a dolog, ugyanis a kiscsaj ezúttal nem mond semmit, csak teszi, amire utasítottam.

Hirtelen felriadok. Felülök az ágyamban és szaporán lélegzek, arcomon veríték csorog. Már megint ez az álom. Újabban állandóan ilyeneket álmodok éjszakáként. Anyám üvölt a pincérrel, mert nem úgy van elrendezve az étel a tányérján, ahogyan kérte. Kirúgja a sofőrt, mert nem ért be időben a munkahelyére. Megtiltja, hogy érintkezzek azzal a fiúval az iskolában, akinek az apja korábban az üzlettársa volt, de csődbement.

Felkelek és lábfejem becsúsztatom a puha papucsomba, majd elmegyek a fürdőszobába. A tükörből egy kialvatlan és fáradt szempár tekint vissza rám, olyan emberé, aki már napok óta nem képes egy jót aludni. Lesimítom sötétkék selyempizsamám anyagát, majd fogat mosok és egy kis zselével elrendezem a hajam. Kopog a szobalány, hogy ideje felkelni, mire elhessegetem, hiszen már ébren vagyok egy ideje. Sötétkék nadrágot húzok, melybe lazán betűrőm fekete galléros pólómat, melynek szegélyei zöldeskék színben pompáznak. Ráveszem magasított nyakú sötétkék zakómat, amin ott díszeleg az iskolánk címere, akárcsak a pólón. Mikor végzem a készülődéssel, a táskámmal együtt lemegyek az ebédlőbe, ahol a már megterített asztal vár. Vajon Fiddling és Felicity mit reggelizhetnek? – villan az agyamba a kérdés, miközben egyedül ülök a tíz személyes asztalnál, előttem legalább ennyi embernek elegendő étellel. Kedvtelemül elveszek egy frissen sült, még meleg zsömlét és megkenem vajjal. Nem vagyok éhes. Fiddling... Mármint Fidelia tegnapi szavai járnak a fejemben. Megszégyeníteni és kihasználni a gyengébbeket... Ez a Te szakterületed! Ne mondd nekem, hogy nem ismersz rá arra, aminek Te magad vagy a megtestesítője! Egyáltalán nem volt szórakoztató figyelni tegnap, ahogy azok a kis csitrik bántak Felicity-vel. Ilyen lennék én is? Korábban sosem foglalkoztatott ez a dolog, most mégis furcsán érzem magam. Az a kislány egészen aranyos. Nem akarnék húgot, de jól mulattam múltkor iskolába menet. Egyáltalán nem volt rossz társaságban megtenni az utat és nem egyedül.