THE GIR-L (befejezett)

4. fejezet

Amint felkelek, megrezzen a telefonom, és mikor megpillantom a kijelzőn ki írt, elakad a lélegzetem.

- Hogy a francba? - azonnal feloldom a képernyőt, és megnyitom a messenger alkalmást, ahol ott virít Easton üzenete. Ezt nem hiszem el. Tegnap még a nevemet sem tudta! Senki sem tudta abban a házban... Valamelyik Royal tehette... vagy Reed, kizárásos alapon Ella, vagy Gideon, habár az utóbbi bekaphatja a faszomat. Mérgemben megnyitom véletlen az üzenetet, pánikolva dobom el a telefonom az ágy végébe. Ki tudja, mit küldhetett az a rohadék, csak annyit láttam, hogy képről volt szó. Azonban a kíváncsiságom nem hagy nyugodni, meg az sem, hogy nem egy beszari kislánynak neveltek, nem fogok nagy ügyet csinálni egy képből. Megnézem a képernyőt, leesik az állam. Ott vagyok én, ott van ő, ahogy éppen megcsókol, félig lehunyt pilláival farkasszemet nézve az én barna gömbjeimmel. Ez nem lehet igaz.

Azonnal, gondolkodás nélkül írni kezdek.

- Ez mégis honnan a fanéből van meg neked?

Pitty.

- Valaki lefotózta, nem tetszik?

- Nem.

- Nekem igen, nem tudtam, hogy még csókolózás közben is szívdöglesztő vagyok.

- Töröld le azonnal a fotót.

- Hogy törölném már le?

- Te kitől kaptad meg? Biztos vannak kapcsolataid, hogy ezt eltűntesd!

- Mi a fAne?

Ráncolva homlokom nézem az utolsó üzenetet. Mi a fane? Ez bolond.

-AZONNAL TŰNJÖN EL A KÉP!

- Nem, hercegnő.

- Baszdmeg magad akkor, Dögvész.

Le is tiltom őt, mielőtt válaszolhatna, majd a nap további részében, igyekszem tudomást sem venni arról a képről.

***

Az iskolában nem kapok más bánásmódot, sőt. Valahogy most több utálkozó pillantást érzek a tarkómon, hátamon, szinte mindenhol, akárhova megyek, de még tiszta a szekrényem, szóval nem aggódom. Jordan még nem szemelt ki magának, legalábbis merem remélni.

Nincs kedvem a kislányos hisztikre és nem is az én hibám, hogy Easton lesmárolt és valaki ezt lefotózta. Amúgyis, többen smároltak Easttel, nem csak én, habár... szóval az én csókom teljesen más volt. Nem csókoltam vissza, nem tettem semmi olyat, amit egy ösztöndíjasnak nem szabadott volna. Éppen ezért, nem aggódom, egészen addig, amíg a szekrényem kinyitom a harmadik órára készülve, egy rakás szemét ömlik a cipőmre. Használt betét, elhasznált óvszer.. dühösen fordulok Jordan felé, aki Easton mellett, karjába karolván mosolyog kárörvendőn. Ha nem félnék attól, hogy kidob az iskolából, szívesen a kezébe nyomnám a lábam előtt heverő koszos tampont, de egyelőre visszafogom magam. Megköszörülöm a torkomat, nem fogok sírni. Nem, én nem. Nem leszek gyenge. Főleg egy rakás, elkényeztetett kölyök előtt. Sajnos a bent lévő könyveimet kidobhatom a kukába, kemény lesz újakat vennem, hiszen mindegyik egy vagyonba kerül, nekem pedig arra nincs pénzem. Az ösztöndíjam egyrészét, anyám az egyetemre teszi el és a másikat a számlákba fekteti bele, amit kap pedig ő is pénzt, azt ételre, ruhákra, szükségletekre költjük. Egyszóval nem fér bele egy teljes év tankönyvét megvennem csak úgy zsebből, és ezt bizonyára pontosan tudja Jordan is. Bezárom a szekrényem, és a düh ami elkapta az agyam, elindulok.

Mielőtt azonban elhaladnék Jordan és Easton mellett, a lány arcába mosolygok, majd konkrétan lábujjhegyre állva pedig, kezdeményezek egy csókot Eastonnal. East kap az alkalmon, és átkarolja derekamat, másik kezével - amibe Jordan kapaszkodhatott -, arcomra simít, és utat tör nyelvével a számba. Durván csókol, s tudom ha nem tartana meg, bizonyára eldőlnék a francba a nagy büszkeségemmel együtt. Hangok, kattanások, súgdolózások, visítások. Minden amit elképzelhet az ember.