Nem menekülsz! (Befejezett)

9. rész

A kihallgatói szobában elég hideg volt, de rajtam csak a farmer dzsekim segített ez ügyben. A kezem megvolt bilincselve, és egy pohár kávé volt előttem. Úgy éreztem magam mint a filmekben. Egy rendőr állt az ajtóban, aki arra figyelt hogy nem csinálok-e semmit. Igazából eszem ágában nem volt hogy valami törvény ellenest csináljak. Eléggé ironikus hogy ezt mondom azután miután megöltem egy embert. Na mindegy.

Nem féltem, és nem is izgultam. Semmi. Nyugodtan kortyolgattam a kávémat, és bámultam magam elé.
Nagy gondolkodásomat megzavarva berontott egy rendőrnő.
Letettem magam elé a kávémat és követtem a szememmel ahogy leül elém.
Az aktát fogta maga előtt, majd mikor leült letette elém, és olvasni kezdte hangosan.

-Elina Cooper, 17 éves, Édesanyjával él a Beachwood street-en...

Rám nézett, és ...őszintén fogalmam nincs mit várt tőlem. Miért hagyta abba? Mit kéne mondanom? Kínáljam meg kávéval vagy mi a franc?

Mosolyogva csak ennyit mondtam.

- Kérem folytassa csak. Eddig igaz minden!

Ezután a mondatom után teljesen elképedve nézett rám.

- Kis hölgy..nem vagy olyan helyzetben hogy visszafeleselj. Bűncselekményt követtél el, 17 évesen. Felfogtad ennek a súlyát?

Továbbra is mosolyogva feleltem.

- Asszonyom.. Nem állt szándékomban szemtelen lenni. Elnézést. És igen. Tisztában vagyok a tetteimmel, köszönöm kérdését.

-.. Szerintem nem igazán érted..tudod hogy most mekkora bajban vagy? ...jó ne válaszolj.. Egyáltalán...Nem is bánod amit tettél?

Nézett rám teljesen ledöbbenve.

- Nézze.. maga nem ismerte az apámat. És mielőtt bármit is mondana... Önvédelem volt.

Majd ismét elmosolyodtam.

- Hm. Tudod.. a legtöbben akik "önvédelemből" ahogy te állítod, leszúrnak valakit, utána általában életükért könyörögve sírnak, és azért imádkoznak hogy megússzák. Maga miért nem? Ennyire nem érdekli? Nem esedezik, könyörög nekem?

Most én néztem rá teljesen elképedve..
Nem értem hogy ezt hogy gondolhatja.

-Tessék?! -szóltam kissé fennhangon azt súgalva hogy teljesen hülyeség amit mond.

- Nem igazán értem asszonyom. Könyörögjek? Esedezzek? Az életemért?
Először is..ha jól tudom ezért nem nyilvánosan végeznek ki.
Másodszor. Azért mert maga rendőr, attól még nem fogok maga előtt térdelni, és könyörögni. Annyira soha nem fogok lesüllyedni..hogy könyörögjek valakinek. Annyi önbecsülésem azért van!

- Kislány. Vigyázz a szádra! Itt most nem én vagyok nagy pácban hanem te!!! Nem én fogok hónapokat szenvedni egy javító intézetben!!!

- Javító Intézet?

-JAJ NE! KÖNYÖRGÖM NE VIGYENEK ODA! KÉREM! KÖNYÖRGÖM AZ ÉLETEMERT!

*üvöltöttem miközben térdre borultam előtte*

Kínos csend volt ezután. Felnéztem a rendőrre letöröltem hamis könnyeimet, majd hangosan felnevettem.

- Na? Milyen voltam? Kiváló színészi tehetségemet a Gimnáziumomban sajátítottam el, ahol mindnekinek hazudnom kellett arról hogy ki is vagyok. *Ismét felvetettem*
Tetszett? Valahogy így gondolta a fejében?

- Hagyd abba! Nagyon nagy a szád kislány!
*majd kínosan ránézett az aktára*

- Oohh...jaj ne! ....

Ilyedve felnézett rám a papir halomból a rendőr nő és csak úgy bámult engem.

- Hisz maga bevette... Elhitte a kis műsorom. Azt hitte én is könyörögni fogok? Oh jaj...sajnálom magát.

- Én pedig téged sajnállak hogy ilyen...

-ilyen?
*Húztam fel a szemöldököm*

- Ilyen műveletlen vagy! Na de... Térjünk a tárgyra.
*mosolyodott el egy kicsit*

- Elina Cooper! Áthelyezlek az Észak Karolinai Kiskorúaknak megépített Javító Intézetbe!