Nem menekülsz! (Befejezett)

10. rész A Hazaérkezés

*Ezek után Elina jó pár
hónapot a javító intézetben töltött. Bármennyire szokatlan, de még barátokat is szerzett.*

Szuper érzés volt elhagyni a Javító intézetet! Ha őszinte akarok lenni, nem volt olyan rémálom, mint aminek azt hittem. Sőt... Kettő jó barátom is lett. Nyilván nem így kéne felfognom, hisz okkal jutottam ide, de még mindig jobb ez, mintha itt siránkoznék.

Úgy érzem magam mintha kicserélték volna. Pedig 8 hónapot voltam bent. Igazából nem tűnt ilyen soknak. Hűha.. ilyen hamar elrepült az idő. Na mindegy.

Egy táskával a vállamon indultam el a parkolóból kifelé. Édesanyám az autónak neki dőlve  várt engem. Kicsit kételkedtem abban hogy itt lesz-e vagy sem, de úgy látszik akkor mégis csak eljött elém.

Nem tudom mit mondhattam volna neki. Megöltem a férjét. Az igaz hogy a férje egy agyhalott, részeg barom volt de semmi baj. Haragudjon még rám. Logika... áhh mindegy.

A kocsiban nagyon kínos csend volt, de mit mondhattam volna?
Ja bocs hogy felborítottam a család rendjét azzal hogy önvédelemből kinyirtam apát? Ja persze.
Anyával a rendőrségen beszéltem utoljára. Ami hát. Nem volt tartalmas beszélgetés. Igazából csak elköszöntem.

Halkan szólt a rádió, így próbáltam arra koncentrálni, mintsem a kínos csendre ami továbbra is jelen volt.
Majd anya megtörve a hallgatást,  megszólalt.

- És? Milyen volt a javító?

Kicsit furán, de válaszoltam.

- Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam.  Egész jó.

- Elina...

- Igen?
Néztem rá, mert eddig az ablakon kifelé bámultam a tájat.

- Én... Sajnálom.

- Én sajnálom...
Válaszoltam vissza teljesen meghatódva.

Miután hazaértünk, leültünk és átbeszéltünk mindent..nem csak a "balesetet"...mindent. Végülis elsimítottuk a vitáinkat. Úgyhogy... Azt hiszem ez egy fél happy end.