Nem menekülsz! (Befejezett)

3. rész

Már épp hazaértem volna, ha nem fog el az az érzés mint a sulinál. Valaki mintha figyelne. De ezt most erősebben éreztem mint az iskola kapuban.. Egy pillanatra megálltam. Megrendült bennem a lélek, ugyanis eléggé ilyesztő volt hogy a kiürült, hó lepte utcán egyedül járkálok, és mégis ilyen érzésem van. Óvatosan, lassan hátra fordultam hogy látok-e valamit vagy valakit aki nem illene az összképbe. Minden rendben volt. Furcsán rendben. Szinte már rémisztően. Jó szokásomhoz hívően egy váll meghúzással
visszafordultam és tovább mentem az utcánk felé haladó úton.
Zavaró csend volt. Az a fajta csend amiben már a gondolataimat is alig hallom..
De ennek az is lehetett az oka hogy ma nagyon zaklatott voltam és rengeteg dolog kavarodott most össze bennem. Rettenetesen izgultam és féltem egyszerre, bár ez nem látszott rajtam.
Szinte soha sem látszik.

Mikor beléptem Anyát nem találtam sehol. Nem ijedtem meg hisz tudtam ma tovább tart a műszakja. Bár őszintén, azért reménykedtem hogy itthon találom...
Mindegy, tudok várni.

Körülbelül háromnegyed órával később anya is betoppant.

- Szia Anya! Mi a helyze...
Oh..

És be sem fejeztem a mondatomat amint megláttam a levelet a kezében és aggódóan nézett rám. Pontosan tudtam mi az. Apa boncolási papírjai..
Lesütöttem a szemem és megvártam míg lerakja a táskáját és leveszi a kabátját.
Félve de megkérdeztem.

-Most jut eszembe. Tegnapelőtt mondtak valamit a rendőrök?

- Nem.

Egyszerű, lényegre törő hangnemmel válaszolt de éreztem a hangján a végtelen szomorúságot.

Leült a konyha asztalhoz, és a remegő kézzel fogott borítékot bámulta.

Megfogtam a kezét és mélyen a szemébe néztem:

- Ne aggódj Anya. Idővel, minden rendben lesz!

Felnézett a borítékról és rám mosolygott könnyes szemmel.

Óvatosan feltépte a lezárt borítékot és kivette a levelet...