5. rész

145 7 0
                                    

                                                          -- Az anyuka szemszöge--

-- Még aznap--

A lányom mindig is makacs fajta volt. Amit egyszer a fejébe vett, és fontos is neki, akkor azért megtesz mindent ami tőle kitelik. 

És most láttam a szemében az akaraterőt, hogy ki akarja deríteni hogy törént Édesapja halála. Azonban rendkívűl látszott rajta, hogy megtört. Összetört belülről. Soha nem volt az a típusú lány, akit olyan könnyű megbántani.  Ez az  azonban más volt.  Nem holmi sértegetés valamelyik osztálytársától, hanem egy haláleset, ami azért mindenkit megviselne.

Már vagy két órája, hogy megtudtuk a hírt. Azóta ki sem jött a szobájából. 

Halk léptekkel odasétáltam az ajtajához, hogy hátha hallok valamit. Teljesen csend volt. Ez a csend, belepte az egész házat. 

Lenyomtam a kilincset, és benéztem hogy jól van-e. Fejét a térdére hajtva, ült a falnak háttal. Mivel már lassan sötétedett, így egy fénytelen szobában kuksolt.
Rettenetesen rosszul nézett ki. Fel sem emelete a fejét arra, hogy benyitottam. Mozdulatlanul ült.
Nagyon nem tetszett  az, amit láttam..

Így elkezdtem keresgélni a neten pszichológusokat, akik a környékünkön vannak.  Gondoltam jól esne neki, ha valakivel tudna beszélni a gondjairól.
Találtam is egy ideálisnak tűnő szakembert.

Dr. Bower Elizabeth, volt a megoldás a problémánkra, látszólag.
Kértem is egy időpontot, Elizabeth-től és  akár már  jövőheten is mehettünk. 
Ez egy szuper hír volt nekem, és Elinának. Bár még nem tud erről, de remélem hogy, ez nem azt jelenti hogy nem fog együttműködni majd a későbbiekben.

Igazán  örülök, hogy Elizabethet választottam mert, elég jó visszajelzéseket találtam róla a neten.
Aztán majd meglátjuk, hogy fog sikerülni ez a dolog Elinával. Lehet bármilyen jó szakember, de ha Elina nem fog együttműködni akkor ez a dolog esélytelen.

Nem menekülsz! (Befejezett)Where stories live. Discover now